Helyesen döntöttél, annál is inkább, mert a hírhez hozzátették azt, hogy a Vonovián az sem segítene már, ha netán megkapná ennek a nyugdíj alapnak a lakásainak kezelését. Mondjuk szerintem is csak a problémáit szaporítaná, mégtöbb panasz meg reklamáció lenne. Az elégedetlen, ráérő nyugdíjasok azok nem olyanok ám, mint a betelepített migráns bérlők, unalmukban könnyen be is perelnék a Vononiát, ha mondjuk foltos a szőnyeg a lépcsőházban vagy nem locsolja naponta a virágokat, elfelejt tenni illatosítót a liftbe stb. Hiányzik ez a Vonoviának? Nah ugye, hogy nem!
Főleg azért is nehéz, mert általában az szokott történni, amit a hatalomhoz jutott politikusok szeretnének, hogy történjen. A befektetők meg inkább hajlamosak a pénzüket kivonni, elmenekíteni abból, amire a politikusok szemet vetnek.
Én már döntöttem is. Én annak a pártnak hiszek aki törököt tesz Berlin élére és a szír és palesztin bünöző klánokkal haverkodik. Egy sunyi szélhámos svéd nyugdíjalap nem fog engem félrevezetni.
Az a kérdés, higy a hülye befejtető cégnek hiszel aki bízik a Vonovia szakértelmében vafy egy igazmondó politikusnak aki az álkampolgárok hülyítéséből él munka helyett és aki építés helyett most is épp a másét akarja ellopni. Hát…. Nehéz döntés.
Érdekes, hogy még van aki a Vonoviára bízná a lakásainak a kezelését, amikor pár napja egy német politikus meg pont azt állította, hogy a Vonovia nem kezeli, nem üzemelteti megfelelően a lakásokat. Rosszak a liftek, panaszkodnak a lakók stb. Akkor mi az igaz?
Vonovia-részvények: Skandináv üzlet jelenthet fénysugaratEgy svéd nyugdíjalap fontolgatja, hogy a Vonoviára bízza lakóingatlan-portfóliójának kezelését; a szerződést még nem erősítették meg.Dieter Jaworski Az Alecta megbízásának értéke mintegy tízmilliárd euróKörülbelül 50 000 lakás kezelését tervezikAz Alecta és a Heimstaden Bostad közötti tranzakcióA berlini vita és a kamatlábak nyomást gyakorolnak a VonoviáraEgy Svédországból érkező, potenciálisan jelentős szerződés új bevételi forrásokat nyithat meg a Vonovia számára. A hírek szerint a vállalat az Alecta nyugdíjalap mintegy 10 milliárd euró értékű lakóingatlan-portfóliójának kezelését veheti át. A megbízást hivatalosan még nem erősítették meg. A lehetséges megbízás háttere Az üzlet az Alecta és a Heimstaden Bostad közötti tárgyalások eredménye. Mindkét fél szét kívánja választani közös, hozzávetőleg 25 milliárd euró értékű ingatlanvagyonát. A tervek szerint az Alecta a Heimstaden Bostadban meglévő 38,7 százalékos részesedését cserélné el a portfólió megfelelő hányadára. Ennek révén az Alecta mintegy 50 000 lakáshoz juthatna Svédországban, Norvégiában, Dániában és Németországban. A tervek szerint a kezelési feladatokat a tranzakció lezárását követően a Vonovia venné át. A DAX-jegyzett vállalat számára ez lenne az első ilyen nagyságrendű szerződés. A Vonovia eddig elsősorban saját lakásállományának tulajdonlására és kezelésére összpontosított. Egy külső ügyfél megbízásának elnyerése díjalapú bevételt generálna, és szélesítené a vállalat üzleti modelljét. Berlin továbbra is nyomást gyakorol a vállalatra A részvényárfolyamra egyelőre nem hatott pozitívan a hír. Délidő körül a Vonovia részvényei mintegy egy százalékot estek, 17,32 euróra; az árfolyam egy ponton még a 17,00 eurós szint alá is süllyedt. A befektetők szorosan figyelik Berlint, ahol zajlanak a tárgyalások a jövőbeli tartományi kormányról, és folytatódik a vita a nagy lakásállományok köztulajdonba vételéről. A kieli közgazdászok új érvekkel álltak elő, amelyek szerint az újépítésű lakások létrehozása hatékonyabb megoldást jelent az emelkedő lakbérek problémájára, mint a köztulajdonba vétel. A tanulmány nem gyakorolt hatást a tőzsdére, és a lakásingatlan-társaságnak ezúttal sem sikerült áttörnie egy kulcsfontosságú technikai ellenállási szintet. Ehhez járul még a tartósan kedvezőtlen kamatkilátás, amely az egész ágazatra nehezedik. Ennek megfelelően az Alecta-szerződés nem jelentene döntő áttörést. A részvényárfolyam tartós támogatására valószínűleg csak a kamatkilátások javulása és a berlini lakásállomány körüli politikai vita enyhülése adhatna okot. A jelenlegi környezetben ugyanakkor az Alecta-megállapodás legalább egy második bevételi forrást nyitna meg a Vonovia számára a saját portfólióján túl.
Idén eddig pont a könyv szerinti érteken mentek el. Tavaly is. Az egyenkénti több, mint 40 százalékkal felette, de ezt rontotta az egyben eladott portfólió.
"Az nyilvánvaló, ha romlanak tovább a kamatok, akkor értékesíteni kell több ingatlant." --- Csak a megszorult helyzetben nehogy végül a német Schadl Gyurka értékesítse az ingatlansokat "jóárasítva".
Ez van, kivárás. Amíg az ingatlanok mögötte vannak, addig jó. Ha nagas infláció lesz, az ingatlan újra menedék lesz. Ha nem, akkor lejjebb jönnek a kamatok. Legalábbis ebben bízom. Meg abban, hogy jön a minimum 1.25 osztalék. Mindent TBSZ-re tettem.
Az nyilvánvaló, ha romlanak tovább a kamatok, akkor értékesíteni kell több ingatlant. Egyelőre 2026 megoldva, ráadásul jó áron, 2027 még messze van és van egy csomó tartalék.
Igen, csak azért itt van egy hatalmas különbség. Itt a tulajdonosi léted pont szrt sem ér. Mint írtam szerintem van fizikai, politikai és gazdasági kockázat is. Ettől függetlenül én is bizakodom. Lesz ez jobb is. Ha meg nem, valószínűleg ez lesz a legkisebb probléma.
Nem tudom ki írta a cikket de az én szemüvegemen ketesztül az olaj nem csak olaj.. így kimaradt az a rész, hogy a mániák üzamanyaga a félelelem. A jelenlegi mániában azért az elmondható, hogy nem jött rosszul a bizonytalanság akkor, amikor épp ezer milliárdos tételekben kell infrastruktúrát épineni valami olyanhoz, ami ma se matematikailag nem jön ki és még az érdekeltek is azt mondják amit egyre inkább mondanak. Képzeljük el azt a világot, ahol se vámok, se magas olajár. Talán nem is ilyen lenne. Egy status quo valóban addig áll fenn amíg az mindenkinek érdeke. Nem akarok okoskodni, úgyis mindenki hülyének néz. . nincs ezzel gondom. Viszont azért érdemes azon elgondolkodni, hogy ha mindvégig az volt az alap gondolkodási hibánk, hogy benéztük a háború hosszát.. és a kifejtett hatásokat.. és még az őszre vége lesz narratíva is kukás lett... akkor mégis miért lenne logikus ami eddig se jött be?
“A 2010-es évek közepén az olaj ára elérte a 120 dollárt, miközben az infláció 2% alatt maradt. Érdemes újra hangsúlyozni: a háborúk akkor húzódnak el, ha senkinek sem áll érdekében a lezárásuk. Itt a helyzet éppen ellentétes: Kínának szüksége van az Iránból származó olcsó olajra, de az amerikai blokád miatt nem juthat hozzá. Iránnak el kell adnia az olajat, hogy kielégítse saját erőinek (brigádjainak) igényeit. Bár a szaúdiak örülnek a magas olajáraknak, semmit sem érnek vele, ha nem tudják elszállítani a nyersanyagot – Trump pedig csökkenteni akarja az inflációt. Egyedül Putyin örül a magas olajáraknak, ám Irán ügyeire nincs ráhatása; csupán bosszantja, hogy az irániaknak most saját maguknak van szükségük a drónjaikra. Az irániak ugyanarra a következtetésre jutottak, mint sokan mások: eljött a „TACO” ideje – vagyis cselekedni (vagy épp várni) kell a félidős választásokig. Trump ügyesen erősítette ezt a vélekedést. Ám az „üzletkötés mestereként” elég rafinált ahhoz, hogy a választásokon túlra nyújtsa az ügyet, így biztosítva, hogy az irániak ezt követően minden reményüket elveszítsék. Az OPEC egysége megbomlott. Venezuela az Egyesült Államokkal együttműködve igyekszik piacra juttatni olaját, Milei pedig a „Dead Cow” (Vaca Muerta) lelőhelyek kiaknázásába kezdett. Középtávon minden jel az olajárak csökkenésére mutat. Ez egyúttal indoklást is szolgáltat majd arra, miért csökkennek majd a kamatok gyorsabban és mélyebben, mint ahogyan emelkedtek.”
Christine Lagarde, az EKB elnöke súlyosnak nevezte Franciaország adóssághelyzetét. Az államadósság a GDP 120 százalékát teszi ki, miközben nem látszik a csökkentéséhez vezető út. A kérdés adott: mit lehet vele tenni?
Eurós részvények vitasarok