Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
"A gyerekeknek nem volt a suliban kotelezo hordani a maszkot. Ez egy baromsag." Látod, pl. ez egy példa a lényeges a gondolkodásbeli, a dolgokhoz való hozzállásbeli különbségre közöttünk. Te leírod, hogy baromság, pedig azt sem tudod, melyik iskolába járnak a gyerekeim. Én pl. nem kérdőjelezem meg, ha azt írod: a ti iskolátokban nem volt kötelező a maszk a gyerekeknek. Honnan tudnám? Ellenben te? "Baromság" Ha a sajtóban jelenne meg akkor elhinnéd? Akkor is, ha fogalma sincs az újságírónak, melyik iskoláról van szó? Biztos igaz, nem? Hát megírta az újság.... Na, ez egy lényeges különbség közöttünk.
Na ja, a "szakemberek"....Pár "szakceleb", aki úgy látta, hogy elérkezett az 15 perc, ami Andy Warhol szerint mindenkinek jár a világhírből. Csak sokuknak ez megtetszett és már többre vágyott, mint az a 15 perc.
nekem van eletem, ami nem ez a topik. ma volt egy kis idom es beleolvastam, valtozott-e barmi az elmult egy evben, de rajottem, semmi. maszatolsz megint. amugy ha naponta leirod ua velemenyed es varod a tobbiek megerositeset, az megnem jelenti azt, hogy igazad van. lehet, de nem bizztos.
A gyerekeknek nem volt a suliban kotelezo hordani a maszkot. Ez egy baromsag. Te a mult vben is ezt toltad, mentel a balcsira haverokkal bulizni, sorozni es nem erdekelt a virus. DE! M kart okozott neked az eddigi vedekezes? Mben gatolt? Ne altalanossagokat toljal, mert az nem erekel, konkretumot, az igen. Felek? Nem, de tartok azoktol, akik nem tesznek meg mindnet azert, hogy megszeliduljon ez a jarvany. Beatak neked a vedooltasokat gyerekkent, ezrt nem volt eselyed pl a gyerekbenulasra. Es nektek van jogotok az eletem korlatozni? Nincs, pedig pont azt teszitek, mert utaljatok a maszkot, a tavolsagtartast. Ez akkora korlatozas? Ja, nem vagytok oltva es nem ulhettek be akarhova vagy nem utazhattok kuldfoldre? Hat, ti dontesetek, oltassal lehet utazni mas orszagok vezetoi szerint. Dacolhattok, de tesznek ratok. Ennyi.
elég nagy tévedésben vagy, a hatalmukat féltő politikusok a töredékét is alig követelték meg az emberektől azoknak a járványügyi intézkedéseknek, amit a járványügyi szakemberek javasoltak nekik..
nekem lányom van, egyke, szintén 13 éves. szenvedés volt az egész távoktatás, hiába igyekeztek sikersztoriként tálalni. technikai problémák, emberi problémák sora. szegény gyerek persze ilyenkor magát hibáztatta, ilyenek a gyerekek. gyógytesire kellett volna járnia a gerince miatt, de nem tudott. de a legrosszabb, hogy ki lett szakítva a közösségből. egy ilyen korú gyereknek a szülő már nem társaság.
Mit vett el? Csak egy példa a sok közül: szerinted az normális, hogy a 13 éves gyerekeimnek 6-7 órákat kellett végigülni az iskolában maszkban? Énekórán is?! Én inkább téged kérdezlek: mitől féltek? 20-30 évente volt mindig is volt egy komolyabb légúti vírus fertőzés. (Kb. ennyi halottal) Eddig is volt, ezután is lesz. Csak most 100 milliók életét tették tönkre, illetve milliárdok életét nehezítették meg az ostoba, eltúlzott intézkedésekkel, az inkompetens, hatalmukat féltő, vagy éppen növelni akaró politikusok. Tették ezt azért, mert a felelőtlen, kattintásvadász sajtó generált egy eltúlzott félelmet a zemberek egy részében. Te azok közé tartozol, akik követelik ezeket az intézkedéseket - tekintet nélkül arra, hogy mennyire hasznosak - nem számít mennyire nehezítik meg az életet, csak csináljanak már valamit, mert félsz. Mi azok közé tartozunk, akik számára nem mindegy, hogyan éljük az életet. Számít az életminőség is.
ha nagyon érdekel az álláspontom, akkor olvass vissza vagy 200 oldalt, minden napra jutott 3-4 kommentem. amit dióhéjban el akartam mondani, azt elmondtam.
Nincs valasz, tehat ennyi. Mondom en, kb egy homokozo ez a topik. Van egy mag, akik egymas velemenet osztjak es megerositik egymas hulyeseget is akar. Na jo, lepek, van jobb dolgom is. Tenyleg unalamas mar ez a topik.
nem kell szakembernek lenni, hogy ezeket megkérdőjelezzük. az alkoholfogyasztásról csak addiktológusoknak lehet véleménye? mert ha teljes egészében rájuk hallgatunk, akkor holnaptól nem lesz sör a boltok polcain.
A, ez megy a topik inditasa ota, ragjatok ujra ua gumicsontot! Legyen. Virologus vagy? Jarvanyugyi szakember? Beoltattad magad? Mit tetteleddig, hogy ne terjedjen a jarvany?Nem igy kellett volna vedekezni? Akkor hogyan? Mit vett el toled a virus?
Elsozor azt hittem, oltott vagy, de a sorokbol vegul nem ez jott le. Ertem, szoval te nem oltatod magad, oldja meg mas a vedelmed? Szamtalan kronikus beteg ismerosom kozolte, o sem oltatja magat, rajta ne kiserletezzenek. Lehet igy is gondolkodni, de ha korhaba kerul vagy gepre, akkor valtozna a velemenye? Koltoi kerdes, mert akkor mar lehet, keso lesz... A tarsadalom mitol, szenved? Nalunk alig volt komoly korlatozas, max a vendeglatosok szivtak igazan. A gyerekek azert voltak otthon, hogy mivel eddig ezt kommunikaltak, szoval rajuk kevesbe volt veszelyes a virus, legalabb ne legyenek hordozok, mert azert itthon nem tul magas a szabalyok betartasanak szintje. Persze, ha ov is azt kommunikalja, hogy "akkor vagy sikeres, ha megatlalod a kiskaput", mit varok el masoktol? Te miert szenvedsz?
nekem az fáj, hogy az egész társadalom szenved egy jól behatárolható réteg problémája miatt. ráadásul úgy, hogy most már szerencsére van hatékony egyéni szintű védekezés. lehet menni szurira, ha nem elég a kettő felőlem nyomjatok magatokba harmadikat meg negyediket is, leszarom. maszkból is hordhattok kettőt vagy hármat, az se érdekel. nem élünk úgy, mint előtte, ez egy nagy hazugság! a polgári élet lehetőségét veszitek el attól, aki nem osztja a véleményeteket, ez a gond, nem az, hogy eltérőek a véleményeink.
A minuszoloknak uzenem, remelem, nem halt meg ebben a szerintuk artalmatlan virusban egyetlen hozzatartozojuk, ismerosuk sem. Valamit tudomasul kellene venniuk, az eletunk soha tobe nem lesz olyan, mint 2020 elott volt. Ez van, meg ha sokaknak ez faj is. Akit tagadja a virust es utalja a szabalyokat, az eddig is ugy elt, ahogyan elotte, osszejott haverokkal, csaladdal, max a maszkot turte meg. Szoval? Ja, hogy most oltatlanul nem lehet barhova beulni? Es? Oszig ez sem erdekli oket, lehetnek kerti bulik. Nem erdemel tobbet ez a tema, mert masfel ev alatt egy kicsit sem kozeledtek az allaspontok.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live