Borkai Zsolt elbukta MOB-tagságát
Visszahívta a Magyar Olimpiai Bizottságból Borkai Zsolt
volt MOB-elnököt a Magyar Torna Szövetség. Győr polgármestere a
szexvideós botránya után nem tarthatja meg ezt a posztját. Az olimpiai
életjáradékáról egyelőre nincs döntés, a MOB szerint az a kormányon
múlik.
A Magyar Olimpiai Bizottság
elnöki posztját 2010. november és 2017. május 2-a között Borkai Zsolt
töltötte be, ezzel párhuzamosan volt Győr polgármestere is az olimpiai
bajnok tornász.
2017. május 2-án a közgyűlés szavazott róla,
alulmaradt az elnökségért folytatott harcban, és kihívója, az olimpiai
ezüstérmes Kulcsár Krisztián lett a szervezet vezetője. Abban az évben
Győr rendezte az Európai Olimpiai Fesztivált (EYOF).
MOB-TAGSÁGÁT Borkai MEGTARTOTTA, A MAGYAR
TORNA SZÖVETSÉG DELEGÁLTA ODA. AZ INDEX ÚGY ÉRTESÜLT, HOGY A HAZAI
SZÖVETSÉG most MEGVONTA TŐLE EZT. A MOB ELFOGADTA a döntést. A Magyar Olimpiai Bizottság cikkünk megjelenése után, csütörtök délután közölte:
2019. október 22-től Borkai Zsolt nem tagja a
Magyar Olimpiai Bizottságnak. Személyével kapcsolatosan a továbbiakban
fegyelmi vagy etikai eljárásnak nincs helye, az ügyét ezzel lezártnak
tekintjük. Fidesz, MOB-nál megbukott.... felkészül Győr, NAV!
Borkai Zsolt nemrég még a családjaként nyilatkozott a Fideszről Vannak interjúk, amik szépen öregednek. Ez is ilyen, ami 2017 végén jelent meg a Kisalföldben Borkai Zsolt győri polgármesterrel.Borkai
ekkor bukott meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként, elterjedtek a
pletykák, hogy annyira megrendült benne Orbán Viktor bizalma, hogy a
Fidesz a győri polgármester-választáson sem őt fogja indítani. „Ad absurdum azt is el tudná képzelni, hogy akár függetlenként is megmérettetné magát? Nem.
Bármi is történik velem az életemben, én egy családhoz tartozom.
Márpedig ha jóban-rosszban valaha együtt voltunk, akkor csak és
kizárólag ezzel a csapattal tudom elképzelni a jövőmet. Ha ennek a
pártnak szüksége van rá, igent mondok. Ha azt üzeni, hogy nem, akkor – s
nem azért, mert nem szeretek küzdeni – azt mondom, hogy rendben, ez a
közösség már nem engem akar. Biztosan jól csengene, ha most
kijelenteném, hogy függetlenként is megmutatom: engem aztán így is meg
tudnak választani a győriek. De a gerincemet próbálom megtartani.” Aztán
úgy alakult, hogy egy pünkösdi hajókirándulás miatt a családjának
nevezett Fidesz kitagadta Borkait, és független polgármestere lett
Győrnek. Borkai az interjúban a terveiről is beszélt, de ez már tényleg
olyan, mintha a Hócipő írta volna bele utólag:„Van még valami a tarsolyomban… Micsoda? Beszélhet róla?Csak azért nem szeretnék, mert többszereplős a történet”. Rohadt gerinces! A hatalom bármi áron, nehogy bukjon a maffiája!
Borkai Zsolt helyett az alpolgármester beszél a győri önkormányzat megemlékezésén Borkai Zsolt polgármester nélkül emlékezik meg Győr önkormányzata
idén október 23-ról. Az MTI előzetesébe az alábbi esemény került be
kedden:
10.00 Győr, Bisinger sétány, Golgota-emlékmű: Az
1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékező városi
koszorúzási ünnepség. Köszöntőt mond az önkormányzat képviseletében
Radnóti Ákos.
Radnóti Ákos Győr alpolgármestere.
Utánanéztünk, hogy az '56-os megemlékezéseket mindig Borkai nélkül
tartották-e meg, vagy ez kifejezetten a botránynak szól, és arról, hogy a
polgármester ne kerüljön a választók és a sajtó elé. Az MTI-ben nem
találtunk tavalyi győri megemlékezést, de tavalyelőttit igen, akkor
Borkai mondott beszédet. Az esemény leírása Borkaival együtt a gyor.hu-n is olvasható a mai napig.
Próbáltuk hívni a győri városháza sajtósát, hogy megkérdezzük, miért nem Borkai mond beszédet, de nem értük el. Borkai Zsolt a legutóbbi sajtótájékoztatója óta nem szerepelt a nyilvánosság előtt, és egyelőre nincs hír arról sem, mikor tartják a győri közgyűlés alakuló ülését. Ki se mer állni azok elé, akik megválasztották! Dupla szégyen a városnak!
Elvenné az erkölcstelen olimpikonoktól a járadékot az olimpiai bajnok politikus A jobbikos Steinmetz Ádám a Borkai-ügy nyomán nyújtott be törvényjavaslatot. Ahogy megírtuk, az új parlamenti ülésszak hétfői kezdetén Borkai Zsolt kampányban kipattant botrányáról
kérdezte a miniszterelnököt Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési
képviselője. Az athéni olimpián nyert aranyérmét szorongató egykori
vízilabdázó az Index beszámolója szerint azt tudakolta Orbán Viktortól,
hogy szerinte méltó-e az ugyancsak ötkarikás bajnok Borkai az olimpiai
életjáradékra.
A kormányfő a válaszában beteg dolognak nevezte azt, ha valaki saját
maga készít vagy készíttet videófelvételt a szexuális életéről, és azt
is közölte, hogy – a Fidesz és a győri polgárok után – a Magyar Olimpiai
Bizottságnak is döntenie kell Borkairól.
Viszontválaszában Steinmetz jelezte, hogy az ügyben már benyújtott egy törvényjavaslatot. Ennek szövege kedden meg is jelent a parlament honlapján „Az olimpiai járadék erkölcstelen életmóddal történő összeférhetetlenségének megállapításáról” címmel.
Ebben a jobbikos politikus azt javasolja, hogy a sportról szóló 2004.
évi I. törvény olimpiai járadékra való érdemtelenségről rendelkező
része egészüljön ki.
Jelenleg az számít érdemtelennek, és nem részesülhet járadékban, aki
büntetett előéletű vagy büntetlen előéletű, de akivel szemben a bíróság
bűncselekmény elkövetése miatt próbára bocsátást alkalmazott a próbaidő,
annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltéig.
Steinmetz ezt tenné hozzá:
akivel szemben – büntetlen előéletére tekintet nélkül – a Magyar
Olimpiai Bizottság (MOB) Etikai Bizottsága megállapítja, hogy olyan
magatartást tanúsított, amely alkalmas arra, hogy másokban
megbotránkozást keltsen és az olimpikonok társadalmi megítélését
rombolja.”
Azt is javasolja az ellenzéki politikus, hogy az ellen is
megindítható legyen az eljárás, aki „az olimpikonok társadalmi
megítélését romboló cselekményét a törvény hatályba lépése előtt követte
el, azonban a magatartásának következményei a hatálybalépést követően
is fennállnak”. Steinmetz szerint minderre azért van szükség, mert
keresztény országban élünk, ahol követendő az erkölcsi normák
szerinti élet, és nélkülözhetetlen az erkölcsös magatartás. Teljességgel
elfogadhatatlan, hogy a közélet méltán elismert tagjai, mint például a
sportolók, pedagógusok, tudósok, politikusok erkölcstelen
magatartásukkal rombolják normáinkat.
Azt is írja a politikus, hogy az olimpikonokat széles körű társadalmi
elismerés, tisztelet övezi, sokan példaképként tekintenek rájuk, mindig
kiemelt figyelem kíséri őket, ezért az élet minden területén példát
kell mutatniuk, nemcsak az aktív pályafutás során, hanem azt követően
is.
„Jogos elvárás, ha egy sportegyesületben etikai eljárás alapján
felelősségre lehet vonni a közösség érdekeit csorbító, hírnevét romboló
sportolót, akkor a Magyar Olimpiai Bizottság – mint a magyar
sporttársadalom első számú szervezete – se legyen elnéző egy olimpikon
erkölcstelen dolgaival kapcsolatban” – magyarázta indoklásában
Steinmetz, aki szerint meg kell teremteni a jogi környezetet arra, hogy
akár erkölcsi alapon az olimpiai érmeseinknek adható, a korábbi
kimagasló teljesítményük elismeréseként nyújtott állami támogatás
felfüggeszthető, vagy megvonható legyen.
Az ügyben kerestük a MOB-ot. Megtettük ezt már az után is, hogy
megjelentek azok a blogbejegyzések, amelyeken szexuális aktus közben
látható, és amelyekben korrupcióval vádolták meg. Akkor azt írták, az üggyel az újonnan felálló etikai bizottság foglalkozik majd, azt viszont már nem árulták el, hogy a testület mikor kezdi meg a működését. Teljesen igaza van! Már nem csak az Orbán-pártnak vállalhatatlan Uborkai, hanem a sportolóknak is! A győrieknek mikor kezd el derengeni valami? :)
9 éve Fidesz 2/3 van, a teljes államapparátus, intézményrendszer Fideszesítve lett. Amilyen ellenzéki ügyet 9 év alatt nem tudtak elkapni (bizonyítani, elítélni - hazugság árán se), az nincs is.
Egyetlen mondattal elintézte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Borkai-ügyet Pedig a konferencia elnöke Veres András, aki győri megyéspüspök is. Az önkormányzati választás előtt felrobbant a magyar közélet,
ugyanis Borkai Zsolt szex- és korrupciós botrányba keveredett. Október
13-án Borkait újraválasztották, de kilépett a Fideszből. Az indulatok
nem csitulnak, egyfelől Kósa Lajos úgy nyilatkozott, jobbat tenne Győrnek és Borkainak is egy újabb választás, másrészt kiderült, nyomoznak az ügyben.
Orbán Viktor tavaly májusban úgy nyilatkozott,
régi vágású kereszténydemokráciát épít, ezért is kérdeztük meg a Magyar
Katolikus Püspöki Konferenciát, mit szólnak a Borkai-ügyhöz. A
kérdéseinket az MKPK elnökének, Veres Andrásnak címeztük, aki győri
megyéspüspök.
Ezeket a kérdéseket tettük fel:
Miként tudja elképzelni a jövőben az együttműködést Borkai Zsolttal?
El tudja a képzelni, hogy a botrányok ismeretében a polgármester
megjelenjen egyházi eseményeken, vagy akár csak olyan helyeken, ahova
mindkettőjüket meghívták?
Nem gondolják úgy, hogy akár önnek győri püspökként, akár az
MKPK-nak állást kellene foglalnia a botrányról, és arról, miként
maradhat ezek után valaki egy város tiszteletreméltó vezetője?
A konferencia sajtószolgálata válaszolt, mindössze egyetlen mondatot:
Köszönjük megkeresését, a témát azonban nem kívánjuk kommentálni. Mondjuk ahol pedofilok lődörögnek, nem nagyon lehet mást várni, mint összekacsintást !
Már diákokat is Wittinghoff ellen uszít az őt lejárató kamu védegylet Budaörs frissen megválasztott vezetősége ellen kampányol a Wittinghoff Tamás szexvideóját közzétevő nemlétező védegylet, a Megalázott Nők Védegylete – írja a 168 óra. Emailekben iskolák vezetését, diákönkormányzatokat és szülői
munkaközösségeket szólítanak fel, hogy küzdjenek a városvezetés ellen.
Hiába vállalta fel tetteit, azok sajnos
következmények nélkül maradtak. "A választások eredményeként a főváros és
tágabb környezete az ellenzéki pártok irányítása alá került. Félő,
hamarosan beváltják azon ígéretüket, melyet évek óta hangoztatnak, hogy
menekültek ezereit (sic!) telepítik le a fővárosban és a környező
településeken. Ezt nem engedhetjük meg. Budaörs polgármestere pontosan
olyan viselkedést tanúsított, mely elsősorban a muzulmán országokban
hagyomány. Ezt meg kell akadályozni! Gyermekeink, lányaink jövője a tét
– írják a 168 órához eljuttatott levelükben. Állításuk szerint több ellenzéki politikusról is vannak hasonló
felvételeik, de a választásra való tekintettel eddig nem hozták azokat
nyilvánosságra. Azt ígérik, hogy hamarosan bemutatják a kamu védegylet
tagjait és a bizonyítékaikat.
A levélben még arra is kérték az iskolákat,
hogy vezényeljenek ki minél több diákot a magyar-török csúcstalálkozó
szabadtéri programjaira (pedig utóbbi leginkább muzulmán ország). A
levél végére került egy blog címe, amin mindössze egy bejegyzés
olvasható.
Több iskola is kapott hasonló levelet, többek
között a Budaörsi Hermann Ottó Általános Iskola is. Az intézmény
igazgatója, Turcsik Viktor megerősítette a 168 órának, hogy megkapták a
levelet, de azt is kijelentette, hogy nem politizálnak, és nem fognak
diákokat küldeni a rendezvényre. Mekkora fideszes agytrösztök élnek az országban :))))))))))) Boldog Karácsonyt!!!!!!!
Uborkai takaródj!