lehet , bármi lehet ! De azért Korányi úr megjelenése itt azért sok büfit meglepett ! Majd kiderül , miért is van Ő itt :)))))))) Fillérért vagy Forintért ?!
Szerintem inkább az lehet amit Nutika is mondott, hogy a tavalyi befektető belengetése és a rally utáni hosszú kuss miatt Dióslakival rámászhattak Cserekleiékre, hogy vigyázó szemetek az EST Médiára vessétek. Ezért aztán beengedték a buliba azzal a feltétellel, hogy kp-t is toljon be mert kell a közelgő akvizícióhoz, de túl sokat azért nem kaphat mert gondolni kell az apport utáni részvényszámra is. Amit még akar ezen felül azt inkább vegye meg piacon, ahogy azt már teszi is egy jóideje. Talán.
Igen , lassan azért össze fog állni a puzzle . Korányi úr ma is vehetett volna és még korábban is 31 nel olcsóbban ennyi papírt . És az is biztos, hogy nem 45 Ft nél akarja majd eladni . Ez a 15 napos befizetés is eléggé rövid idő, sok - sok minden elgondolkodtató . 😉
Vélhetően azért, mert ő már tudja mi lesz. Mivel tudja, így ez lehetett a feltétel, hogy akkor szálljon be az ügyletbe. Ismét egy olyan szituáció alakul ki, ahol egyesek már többet tudnak, ráadásul ebben az ügyben a tebész nem lesz aktív, mert áttételesen érintett. Amúgy meg itt az a lényeg hogy a pénz a cégbe kerüljön ezért nem a piacon vette.
Azért az is elgondolkodtató, hogy alig több mint 1M db rv elég volt ma ahhoz, hogy a Korányi hír után 31ft alatt tartsák az árfolyamot. Akkor mért is volt jobb Korányinak inkább tőkét emelni mintsem a piacon venni? Két oka is lehetett szerintem. Az egyik, hogy nyilván belső info birtokában jobbnak látta ha az a 31 milla forintocska inkábba a céget gazdagítja, a másik pedig, hogy mire ezt be kell fizetnie 27.-éig, addigra már messze nem biztos, hogy ennyiért lehet még kapni a piacon valami "csoda" folytán esetleg. Kíváncsi vagyok két héten belül kijön-e még valami fejlemény, de nem lennék meglepve 😜
Nem. Figyeltem fel szemmel,h megis hatha alakul vmi a hetvege hatasara,de nagyon verszegeny volt az egesz tortenet. Nem most van,amikor venni kell szvsz. Nehez a 20 ev alatt kiepeitett komoly negativ hirnevet egy-egy kosza hirrel felulirni. Ettol fuggetlen persze sok sikert a remenykedoknek,de szerintem nem ez a nap az,amire sokan mar 8 honapja varnak.
Persze. Engem mondjuk egy dolog zavar. Tudjuk, hogy amikben kereskedünk, azok speka wc papírok, nagy hozam lehetőség, nagy kockázat...meg fél éve semmi, nyomda, Huber töm stb. Bármi rosszat el lehetne itt mondani, amit csak akarunk, de az felháborító, hogy egy Nordtelekommal egy szinten áraz most a piac minket, ami egy kilátástalan pénztemető, itt meg book value-n forgunk, töménytelen kp-val a spájzban. Ha lesz befektető, ezt az anomáliát a piac sürgősen és nagy léptekkel helyre kell, hogy tegye, mert kondíciókban a különbség már most is ég és föld.
NUTEX részvényesek topikja