én is remélem, hogy menni fog, csak egyenlőre nem látszik a fény az alagút végén. csak maradjunk a realitás talaján, erre próbáltam célozni. Nem károgni szeretnék, félre ne értsétek...
ez mindent elárul, hogy már az itteni "keménymag" is elvesztette a hitet. az újszülöttek meg persze hogy paráznak, 1 hónap alatt ülnek 20% bukóban, egy "komoly" cég nem ilyen. Ettől függetlenül, még bízom benne, még ha meg is halványult ez a bizalom, csak próbálok két lábbal a földön járni, mert itt pénzről és bizalomról van szó ennyi...
Ezt mondom én is. A kisbüfik ennyit tudnak. Elszórják a papírt, leverik az árát, ettől aztán az igazi befektetők is elbizonytalanodnak. Kimpaa jól mondta, túl sok még a marinéni az ML papírokban, de majd tisztul. Én megvárom.
2 hete még kiutaltátok a negatív hangokat, mindenki hozsanázott. Most meg a keménymag is negatív. Amúgy el lehet gondolkozni, hogy miért esett. Intézményi befektetők nincsenek (takarékot leszámítva), a fő tulajok nem adták (be kellett volna jelenteni). Nem egy bonyolult feladat kikövetkeztetni, hogy kik adták, felesleges itt mindenfajta összeesküvést, teoriát felállítani. A régi, alacsony áron beszállók dobták, ehhez társultak az újak, akik bepánikoltak. Most kicserélődnek a részvénytulajdonosok és utána majd megy fel, mert a sztori nem változott egyelőre. Sem itt, sem a Konzumban. Miért védje meg a ki-, beugráló részvényeseket a társaság? Egy komoly cég, komoly befektetőket akar.
majd kiderül. semmi biztosíték arra hogy duplázni fog, az App is felezett, csak szólok. Egyenlőre tartom, a 600 eddig tartotta már vagy 5x, meglátjuk hogyan tovább. Eddig koppra ugyan az történt mint előző héten ;)
Ráadásul 0,6 %-kal növekszik a részvénymennyiség. Ismétlem: 0 , 6 %!!!! Egyeseknek nem csak az alapvető tőzsdei ismeretei, hanem a 4. osztályos matek sincs meg. Itt most nem rád gondoltam természetesen. Pánik keltése helyett nem ártana egy kis számolás.
OPUS Global Nyrt.