Nem rossz elképzelés, de:A lakásokat, garázsokat biztosan ki tudod adni folyamatosan.Az ezekből számolt bevétel a bekerhez viszonyítva kb. "csak" 5% A teljes 75 millióra vetített éves kalkulált hozamod kb. 6 %. Mondjuk ha kockázatmentesen ennyi lenne, akkor éppen verné az állampapírt, de a valós inflációt nézve már éppen a reál érték körül mozog. Az hogy az ingatlanok 20 múlva mit és mennyit fognak érni, azt elég nehéz jelen helyzetben becsülni, nem beszélve arról, hogy ha valaki ebbe száll, akkor jó nagy illikvid terméket választ. De köszi a véleményedet.
Úgy tűnik akkora pánikkal már nem reagált a piac,mint tavasszal,egyelőre. Amiatt volt csak kérdés,hogy mennyi kp-t érdemes tartani,illetve részvénybe érdemes-e parkoltatni a pénzt,nem szívesen nézném végig azt ami márciusba volt.
Delta szekta vezér azért tud! Azért tiltani mert feltételeztem hogy a kgy el is maradhat a vírus miatt meg nem lesz semmi! Nem baj majd jósnő jóslata be fog jönni és gratulál 38 Ft veteleimnek! Kiábrándulás lesz aznap kb 66 zaroval
Amennyiben nekem lenne 75 millióm, vennék 3 lakást,5 garázst,mindegyiket kiadnám (vidéken persze,nem pesti árakkal számolva) ez kb 50-60M - ból megvan, ezek kb 250-300at hozna havonta, ha így nézzük marad kb 15-20millióm a tőzsdére, így tőke 20%-ot kockáztatnék csak a ,de ha éves viszonylatba 10% hozamot tűznék ki célnak, akkor az további havi átlag 150-et hozzátenne. Így összesen 400-500 között lehet keresni,kevés kockázattal. Az ingatlanok 20év alatt kifizetik magukat.
Köszi a választ. Reáleszközök vásárlása-írod. Mire gondolsz pontosabban? Bárkit kérdezek, hogy mit kezdene most 50-100 millió forinttal, igazából "normális" választ senki nem tud adni. Persze mondják: ingatlan, arany, euro, állampapír, stb, de igazi érveket senki nem tud az egyes termékek mögé tenni, hogy igazolható legyen - az általad is említett- hosszútávú vagyonteremtés. Persze tudom nincs erre általános recept és nagyon sok tényezős a dolog, de jelen esetünkben az a kérdés, biztos a tőzsde jelenthet egy "általános" megoldást, ha igen akkor milyen belépési szinteken a kockázatok figyelembevételével, ha nem akkor mi??? Hű ez jó bonyolultra sikrült, remélem érthető mire is gondolok.
1. Ha befektetési szempontból nézzük, akkor biztosan lenne hatás, tulajdonképpen mindenre és nem pozitív. A magyar tőzsdét elsősorban a nagy alapok mozgatják, bármennyire is hiszik sokan azt, hogy a magyar brokik játszadoznak. Hosszabb távon elenyésző az ő szerepük, és a kicsi, sőt még a nagyobb spekák hatása is, pláne a fórum beírásoké. Bizonytalanabb gazdasági/világgazdasági helyzetben persze némi támaszt adhat a lakosság is, de még az összlakosság tőzsdei "kapitalizációja" ( ez így elég fura, de talán érthető :D ) is szinte elenyésző, a teljes megtakarítás mindössze 1 jegyű százalékét tartja a tőzsdén, de inkább még 5% alatt is lehet ez, nem tudom az éppen aktuális számot.
2. Ugyanazt, mint amit eddig, jön az újabb ifos, meg nagyobb tévé. Egy-egy szerződésre nézve ez nem sokkal nagyobb összeg, egy babavárót is eltapsoltak könnyedén, viszonylag kis része ment mondjuk ingatlanba.
3. Igen, szerintem lenne, pont az első pontban leírtak miatt, csak pár százalékról van szó. Annyi meg, ha le is morzsolódik, mindig újra is termelődik. A tömeg eddig sem és ezután sem fog jönni, még amit hatalmas megugrásként éltünk meg az elmúlt néhány évben, az is csak egy szűk kör volt.
4. Itt különbséget kell tenni, hogy miről is beszélünk pontosan. Mert ha az INFLÁCIÓRÓL, ami egy mérőszám, egy előre meghatározott képlet szerint, akkor arra majdnem semmilyen hatással nem lesz, amennyiben a hatalom kész bármikor igény szerint módosítani ezt a formulát. Ha arra vagy kíváncsi, amit te a pénztárcádon fogsz érezni, akkor nem sok jóval kecsegtet a jövő, és elsősorban nem a fent említett esemény miatt, hanem az egyébként is folyamatos pénznyomtatás, semmiből pénzteremtés miatt. Olyan szinten vagyunk többszörösen túl a lehetőségeinken, hogy azt senki nem tudta elképzelni és hinnél el. Itt a kis országunkban és a világban is, és még csak nem is látszódik a vége.
Épp ezért nem marad más, mint a reáleszközök vásárlása, így az a szűk réteg, aki némileg tudatosabb, egyszerűen nem tehet mást, mint a tőzsdén marad. Ahogy mindig, most is a hosszútávú vagyonteremtést tartottam szem előtt, annak fényében írtam ezeket,
Ezer esztendővel ezelőtt azt gondolták, hogy mindenki, aki a földön él, egy isten.De az emberiség rosszul bánt a hatalmával, ezért a főisten úgy döntött, hogy elrejti ezt az istenséget, a korlátlan lehetőségek forrását, de úgy, hogy azt senki ne találhassa meg. Nagy dilemma volt, hogy hová is kellene rejteni, ezért megkérdezte a tanácsadóit.
Az első azt javasolta, hogy temessék a föld mélyébe. "Nem, előbb-utóbb lesz olyan, aki elég mélyre ás és megtalálja" - felelte a főisten.
A második tanácsadó azt kérdezte, hogy mi lenne, ha a legmélyebb óceán fenekére tennék ezt a hatalmat? "Nem, végül valaki elég mélyre kerül és megtalálja".
A harmadik tanácsadó javaslata az volt, hogy tegyék ezt az "istenséget" a legmagasabb hegy tetejére. "Nem jó ez sem, mert sok férfi és nő között lesz majd olyan, aki elég magasra mászik, meghódítja a legmagasabb csúcsot is és akkor megtalálja."
A főisten sokáig töprengett, végül megtalálta a megoldást. "Minden emberi erő, tehetség, hatalom és érvényesülés forrását a bolygón élő összes férfi és nő és gyermek szívébe helyezem, mivel soha nem fog eszükbe jutni, hogy ott keressék."
Slovakia Stock Market (SAX) The Slovakia SAX Index is a major stock market index which tracks the performance of large companies listed on the Bratislava Stock Exchange. It is a capitalization weighted total return index. The index has a base value of 100 as of September 14, 1993.
A szlovák és a cseh tőzsde hogy reagált a kijárási korlátozásra,tudtok valamit? Nem találok a neten oldalt ahol nyomon lehetne követni az ottani tőzsdei mozgást.
Kisbüfik topikja