Elromlott a hangulat ma reggelre, az ázsiai tőzsdéken szemmel látható esések bontakoztak ki és az európai indexek is csökkenésekkel nyitottak. Az USA és Kína közötti kereskedelmi tárgyalásokban nincs előrelépés, sőt, Trump a vámok emelésével fenyegetőzik
Tisztázzuk már most : A :) 2019. november 20. Almaleves A: Mustáros sertéskaraj, hagymás tört burgonyával. Sütemény B: Szezámmagos rántott csirkemell, párolt zöldségek. Sütemény
Vegyes
a kép a tegnapi kereskedésben. A fontosabb tengerentúli
indexek közül egyedül a Nasdaq zárt 0,2 százalékos pluszban,
míg a Dow 0,4, az S&P 500 pedig 0,1 százalékos mínuszban
fejezte be a kereskedést. A Home Depot részvényei húzták lefelé
az indexeket, a részvény a gyorsjelentését követően 5,4
százalékot csökkent. A Boeing részvényei is 0,7 százalékos
eséssel zártak miután a nemzeti közlekedésbiztonsági felügyelet
a 737-es modellek hajtóműveinek fedelének újratervezését
javasolta. Ma reggel az főbb ázsiai tőzsdeindexek mínuszban
tartózkodnak: a Nikkei 0,6 százalékkal, a Hang Seng index 0,7
százalékkal, a Shanghai Composite index 1 százalékkal esett
vissza tegnap záró értékéhez képest. A határidős árfolyamok
alapján az európai tőzsdéken is csökkenés várható nyitást
követően.
Hiába
jelentett a vártnak megfelelő nyereséget a Home Depot, a gyenge
vezetőségi várakozások miatt beesett a részvény. Az egy részvényre eső
igazított nyereség 2,53 dollár volt, ami meghaladta a várt 2,52
dollárt és éves alapon is minimálisan, 1 százalékkal
emelkedett. A bevétel számok már nem alakultak ilyen jól. Ugyan
éves alapon 4 százalékos volt a növekedés, de a jelentett 27,22
milliárd dollár elmarad a várt 27,53 milliárd dollártól. Az
azonos boltra vetített bevétel növekedés mindössze 3,6 százalék
lett, ami jóval elmaradt a várt 4,7 százaléktól. A vezetőség a
bevétel növekedés várakozásait is jelentősen csökkentette.
Korábban 2,3 százalékot vártak az idei évre és 4 százalékot az
azonos boltra vetítve, addigra most ezeket 1,8 illetve 3,5
százalékra csökkentették. A gyenge bevétel számok és prognózis
miatt a cég részvényei 5,4 százalékot estek a tegnapi
kereskedésben.
Carl
Icahn is a bevásárlóközpontok bedőlésére fogad. A bevásárlóközpontok kötvényei
ellen fogadni korábban is népszerű befektetés volt a fedezeti
alapoknál, de eddig nagyon kevesen nyertek az üzleten. Most
Carl Icahn is csatlakozik a sorhoz, ha nem sikerülne a
bevásárlóközpontoknak visszafizetni az adóságot, akkor Icahn
400 millió dollárt nyerne, de eddig nem áll nyerésre a
befektető. Jelenleg ő a legnagyobb szereplő a piacon a pár
hónapja felvett pozíciójával. A kereskedők a CMBX 6 index
irányára fogadnak, aminek összetételében jelentős a 2012-ben a
bevásárlóközpontok által felvett hitelek aránya. Korábban több
alapkezelő is fogadott az index ellen, de eddig idén 20
százalékot emelkedett így is.
11
milliárd dollárt vonhat be az Alibaba. A e-kereskedelmi óriás
hongkongi kibocsátásán az intézményi befektetőknek értékesítésre
kerülő részvényei várhatóan 176 hongkongi dollárba fognak
kerülni, ami 22,5 amerikai dollárnak felel meg. Az amerikai
tőzsdén kereskedett ADS tegnapi záróára 185,25 dollár volt. Egy
amerikai ADS 8 hongkongi tőzsdén kibocsátott részvénynek felel
meg. Így az új kibocsátás körülbelül 3 százalékos diszkontot
jelent az amerikai részvények árához képest. A kibocsátásból az
Alibaba megközelítőleg 11 milliárd dollár tőkéhez juthat. A
hongkongi tőzsdén november 26-án indul meg a kereskedés a
részvényekkel.
Vizsgálat
indul a Swedbank ellen. A svéd bankot az amerikai
hatóságok vizsgálják annak gyanújával, hogy a balti leányuk
megszegte e az Oroszország ellen élő amerikai szankciókat. Az
eljárás alapját egy oknyomozó újságírói cikk adhatja, ami
felfedte, hogy a bank segíthette a tranzakciót az orosz
Kalashnikov JSC és az amerikai Kalashnikov USA között. A cikk
alapján egy 1 millió dolláros áthidaló hitel lehet a
szabálysértés mögött. Újságírói kérdésre a Swedbank vezetősége
megerősítette, hogy ők nem tudnak semmilyen szabályszegésről és
teljesen együttműködnek a hatóságokkal. A bank ellen korábban
pénzmosás miatt indult eljárás több országban, köztük
Svédországban és a jogszabályok alapján akár az éves bevétel 10
százaléka is lehet a büntetés abban az ügyben.
Újabb
áramszünet Kalifornia egyes részein. A PG&E áramszolgáltató 150
ezer ügyfelétől tagadta meg a szolgáltatást, hogy ezzel
csökkentsék az erdőtüzek kialakulásának esélyét. Idén ez már a
sokadik ilyen lépés, a cég szeretné elkerülni, hogy ismét
jelentősebb erdőtűz alakuljon ki. Az államban 2017-ben és
2018-ban is óriási tüzek pusztítottak és jelenleg a bíróságon
tárgyalják, hogy ki lehet a felelős, a cég már részleges
csődvédelmet is kért védekezésképpen, ám ha a bíróságok
megállapítják, hogy ők voltak a hibásak, akkor a teljes csőd is
nehezen lesz elkerülhető.
A
vártnál jobban szerepelt Corbyn az első televíziós vitán. Tegnap tartották az első
nyilvános vitát Johnson és Corbyn között és ugyan a nézők
szerint Johnson szerepelt jobban, de a vártnál jóval kisebb
volt a különbség. A YouGov/Sky közvélemény kutatása alapján Johnsont
a nézők 51, míg Corbyn 49 százaléka találta jobbnak. Ez
jelentős előrelépés Corbyn számára, a szélsőbalos politikusnak
korábban a nettó elismertsége negatív 60 volt, ami a
legalacsonyabb érték mióta az Ipsos követi az indexet. A
következő időszakban több vita is lesz még, köztük többpártiak
is, de különösen fontos lesz a december 6.-i vita, ahol ismét
csak ketten feszülnek majd egymásnak a választás előtt
kevesebb, mint egy héttel. A vita után a font enyhén gyengülni
kezdett.
Kína
kritizálja az Egyesült Államok hongkongi beavatkozását. A kínai külügyminisztérium
tegnap nehezményezte, hogy az Egyesült Államok szenátusa
egybehangzóan elfogadta a hongkongi tüntetők támogatásáról
szóló törvényjavaslatot. A két fél közti hangulatot Donald
Trump azon nyilatkozata is beárnyékolta, miszerint, ha Kína nem
írja alá a kereskedelmi tárgyalások előzetes megállapodását,
akkor tovább emeli a kamatokat.
A
TD Securities szerint érdemes lehet fedezni a pozíciókat
2020-ban. A kanadai befektetési bank
szerint 2020-ban több politikai kockázat is van, melyek közül a
legfontosabb a novemberi amerikai elnökválasztás, illetve az
azt potenciálisan megelőző bizalmatlansági eljárás az amerikai
kongresszus által kezdeményezve. Elemzésükben kiemelték, hogy
ezen események jelentős volatilitást okozhatnak a piacon,
melyekre érdemes lehet felkészülni a befektetőknek. Azt is
kiemelték, hogy a Fed 50 bázisponttal vághatja a kamatokat a
várt 25 bázispont helyett, így mind a 10 éves amerikai
államkötvény, mind az aranyba fektetés jó ötlet lehet.
Javasolják továbbá a japán jen vásárlását a dollárral szemben,
mert a Fed még lazíthat, de a japán jegybanknak már minimális a
mozgástere.
Kisebb
negatív korrekcióval indulhat a mai kereskedés a Budapesti
Értéktőzsdén. Az OTP árfolyamában továbbra
is a 13 500-13 600 forintos támaszra és a 14 000 forintos
ellenállási szintre érdemes figyelni. A Magyar Telekom jegyzése
továbbra is a 440-445 forintos szintek között mozog, e szintek
határozhatják meg a mai kereskedésben is a mozgást. A Richter
töretlenül emelkedik, a következő lélektanilag is fontos
ellenállás 6 000 forintnál húzódik. A MOL árfolyamában a 3 000
forintos támaszra figyelhetünk.
A forint árfolyama jelentősen erősödött a tegnapi jegybanki
kamatdöntő ülést követően, az euró-forint jegyzése a 332-es
támasz felé veheti az irányt.
Nem
változtatott az MNB. A jegybank a vártnak
megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton. Az előzetes
várakozásoknak megfelelően a hazai alapkamat 0,9 százalékon, a
betéti kamatszint -0,05 százalékon maradt. A jegyzőkönyvből sem
derültek ki új lényeges információk. A közlemény megjelenése
után a forint erősödni tudott, újra 333 forint alatt
kereskedjük az eurót.
Újabb
szerződést nyert el az Opus. A csoport
érdekkörébe tartozó Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és
Szolgáltató Kft. elnyerte a Radioaktív Hulladékokat kezelő Kft.
tárolómodul létesítésére és kapcsolódó fizikai védelmi
rendszerek kiépítésére kiírt projektjének megvalósítását közel
7,9 milliárd forint értékben.
Részvényeseknek
kedvezne a Graphisoft Park. A vállalat tegnap jelentette
be, hogy tőkeszerkezetének optimalizálása céljából 40 millió
euró összegű, 10 éves futamidejű szerződést kötött az Unicredit
Bankkal. Ebből az összegből 30-35 millió eurót a
részvényeseknek kíván kifizetni osztalék, vagy saját részvény
vásárlási program keretében 2020 évben. A hitelfelvétellel a
cégcsoport teljes hitelállománya 114 millió euróra növekszik,
ami a teljes ingatlanvagyon jelenlegi értékének mintegy 43
százaléka.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link