A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Te érted miről beszélsz? Az önkormányzati választáson 90.000 Magyarországi lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező külföldit vettek fel a választók névjegyzékébe. Ez automatikusan történik. A szavazási hajlandóságukra hoztam a munkásszállásos példát, Peterbond korrektül levezette, hogy semmit nem számítana, ha olyan arányban mentek volna el szavazni mint a magyarok és mindenki Karácsonyra szavazott volna.
Akkor ha jól értem a 18 ezer kínai ( akik közül 10.000 itt volt már 2008-ban is ) a 24.000 ukrán és 21.000 román és 9000 szlovák volt az a multikultis nyugati külföldi aki a csúnya orbán ellen szavazott. Persze mind elment szavazni mert kötelességének érezte a zsarnokot leváltani. És ezt eddig nem tette meg egyszer se az elmúlt választások alatt.
Tehát Karácsony nem azért nyert, mert Pista bá egy régi vágású kőbunkó, hanem mert a külföldiek rá szavaztak. Valami bizonyíték esetleg? Vagy ez is csak egy szokásos konteód?
+ a szavazásra jogosult népesség is masszívan felül lehet reprezentálva a tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgárok között, mivel a Magyarországon született vagy kiskorúként ideérkezett külföldi állampolgár már 5 év helyben lakás után állampolgárságot kaphat... lásd kedvezményes honosítás https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_állampolgárság ergo ők is nagyon gyorsan átkerülhetnek a magyar állampolgár kategóriába
a határontúli magyarok már túlnyomórészt magyar állampolgárként futnak ergo a KSH által kimutatott 180 ezer Magyarországon élő külföldi állampolgárnak https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnvn001b.html az elsöprő többsége (több mint a 90%-a) valószínűleg nem magyar
9 éve Fidesz 2/3 van, a teljes államapparátus, intézményrendszer Fideszesítve lett. Akkor miről is beszél Kósa? . Ja, tudom. Az a jó szabály, ami alapján akár utólag is kihozható a Fidesz győzelem.
De hogy kicsit komolyabban is megnézzük: Budapest lakosainak száma 1.7 millió. Ebből a külföldi születésűek ( értsd Erdélyi és felvidéki magyarok is ) vannak 85.000-en ( KSH 2019 ). Ebből tegyük fel MIND! szavazásra jogosultak. Akkor is a Budapesti szavazásra jogosult népesség 5-6%-áról beszélünk. Beleértve a külföldi magyarokat is. Már az kérdéses hogy mennyire mennek el ők szavazni ( lásd az 1700 ideiglenes munkásra kijelölt szavazókör ahol SENKI se jelent meg végül ), de tegyük fel ugyanolyan arányban mint a teljes Budapesti lakosság. Ha ők mind Karácsonyra szavaztak is most és nem mondjuk Puzsérra vagy miért ne a Fideszre akkor is 40.000 szavazatról beszélünk. Még ekkor is Karácsony lenne előrébb 5-7 ezerrel. És már durván rettegős szintre toltuk a minden külföldi ellenünk van szintet.
Szerintem meg vagy nem tudod mit beszélsz, vagy azt hiszed, hogy most ravasz vagy. Inkább átlátszóan és kétségbeesetten, szalmaszálba kapaszkodóan próbálod magyarázni (Kósa Lajosi szinten) a bizonyítványt. Felőlem...
"Én azt kérdeztem, hogy mennyi külföldi szavazó ment el Budapesten szavazni? EZ ekkora zavart okoz?" . Írd meg légyszives mennyi ment el. Szerintem kb 5000. Szerinted?
rengeteg, én nekem pl. "szép" felvidéki szász nevem van, kb. egy mássalhangzótorlódás az egész:) amikor hétvégén meglátogattam a szavazóhelyiséget, kb. azzal viccelődtem, hogy ilyet hót ziher, hogy nem látnak itt mire a hölgy azzal vágott vissza, hogy vannak itt ennél sokkal különbek is, pl. vietnámi szavazók meggyőzött:)
Azt gondolod, hogy amennyiben Kósa szövegét nyomatod, hogy a külföldiek döntötték el, akkor jobban fogod érezni magad? Annyira átlátni rajtatok bérkommentelőkön. Valaki megszólal a fideszben mond egy szót, egy fogalmat, egy nevet és b+ ti gondolkodás nélkül azt szajkózzátok 1-től 3 évig.
1. Még mindig nem silerült válaszolnod. . 2. “Mindenesetre a győztesek törlesztésére mennyi közpénz fog elmenni?” . Mi van??? Ez alatt meg mit is értesz?
A Fidesz rendbeteszi az országot
link