A
gyorsjelentés több mint rendben van, a bank egyedi tételek nélkül
negyedévente képes 300 milliárd adózott profitot megtermelni az
üzbég bank nélkül is! Az
elemzői call-on azt a két dolgot akartuk kideríteni, hogy tudja-e
ezt ismételni 2024-ben, valamint azt, hogy mi lesz a sorsa a
felhalmozott részvényesi tőkének.
Vannak
jó hírek is, illetve a szokásos halogatásos taktikát ismét
elővette a CFO.
Konkrétan,
szerinte a kamatkörnyezet 2024-ben ideális lesz egészen addig amíg
az MNB vágja a kamatokat az EKB pedig változatlanul tartja a
sajátját, ezen időszakban a kamatbevételek tovább növekednek és
a csökkenő magyar hozamkörnyezettel az egyéb átárazási
bevételek is. A kockázati költségeket változatlan mértékűre
várják 2024-ben is, tehát 0 és 0,3 közé. Az egyszeri negatív
tételek között nem várnak a hazai bankadó kivételével 10
milliárdnál nagyobb tételt. Nem terveznek a tavalyihoz hasonló
mértékű béremeléseket, mert a munkaerőpiac kevésbé feszes. -
Előbbiek
teljesülése esetén és az üzbég bank bekapcsolódásával
becslésünk szerint 2024-ben a korrigált negyedéves profit
2024-ben nemhogy tartja majd a 300 milliárdos szintet, hanem normál
helyzetben negyedévente a 350 milliárdot(1M$) is meg tudja haladni.
Az ilyen céget pedig már a bolygó prémium cégeinek Forbes Top
250-es elit klubjába sorolják és minden alap tart belőlük. Ez
egyébként ceteris paribus 5000 ft/rv éves EPS-t jelentene (ez ROE
28%, ami a pmáp-nál is sokkal jobb).
Ami
kevésbé volt szimpatikus, hogy a tőkeallokáció kérdésére
sokadszorra is a „szeretünk többet adni a részvényeseknek
(sic!), de majd csak jövőre döntünk arról, hogy milyen formában
és mennyit” panelt vették elő. Tehát rossz szokásuk szerint
még 4-5 hónapig semmi info nem lesz erről… Kazahsztáni
akvizíciós pletykára lényegét tekintve no comment volt a válasz
…
Előbbiektől
függetlenül a BVPS alapú árazás még novemberben 15.000 fölé
kell vigye az árfolyamot és ha az EU pénzekről is lenne részleges
megegyezés, akkor még idén 17.000 fölé is benéz, ehhez kell
jövő héten az USA infláció csökkenése és a Powell némasága,
az utolsó (némasági) feltétel ritkán teljesül... Mostantól és jövőre is magyar hozamok le 6% felé, ezért P/E szorzók pedig fel, csak az adja el aki ennél jobb befektetést tud...Ha esetleg a háború véletlenül mégis véget érne, akkor egy éven belül 50.000 az ára.... Sok nyerőt mindenkinek
működési
eredmény 305,5 milliárd
korrigált
adózott eredmény 239 milliárd számviteli
profit 224 milliárd - a
saját becslésünk pedig: működési
eredménysáv 340-370 milliárd korrigált
adózott eredménysáv 285-325 milliárd. (a céltartalékolás
mértéke nagyban befolyásolja) számviteli
profitsáv 265-315 milliárd. Ez utóbbi teljesülésével a T12M EPS
már holnaptól a 950-1000 milliárd sávba kerül és a Q4 még
hátra van.
A
kiugró eredményen kívül kellene egy konkrét bejelentés is a
tőke várható felhasználásáról…
Nem
rombolja a részvényesi értéket, ha megjelenik a gyorsjelentésben
mint saját tőke és egy éven belül előre bejelentett
akvizíciókra vagy osztalékra felhasználják ezzel is emelve a
napi árfolyamot. Nyilván van a menedzsmentnek egy
modellezése-forgatókönyve a következő évekre vonatkozóan, de
az szinte biztos, hogy a 4000 ft/rv éves EPS középtávon (2-4 év)
növekedésre van ítélve. Ebből egyértelmű kell legyen a
menedzsment számára is, hogy a szokásos mantrájuk: „majd
meglátjuk mi lesz évzárás után” -éves ismétlődéssel- év
közben nem tartja reális szinten az árfolyamot. Tehát
nélkülözhetetlen legalább egy ígéretnél határozottabb
vagylagos kijelentés miszerint, ha nincs megfelelő akvizíciós
célpont, akkor 3-6 hónapon belül nagyobb mértékű sajátrészvény
visszavásárlás vagy osztalékkifizetés lesz. -
Elérkezett
az az időszak amikor nem lehet tovább takargatni a brutális
részvényesi értéket-tulajdont. Nagyobb akvizíció elmaradása
esetén minimum 1000 ft/rv rendkívüli osztalékot vagy egy évig
tartó napi kb 1 milliárd értékű sajátrészvény vásárlást és
bevonást kellene bejelenteni már most Q3-ban a cégnek. A
menedzsmentnek meg kell értenie, hogy az eddigi út nem járható
tovább, a piac ezt nem jutalmazza… A gond viszont az, hogy a
közgyűlési döntéseket baráti szavazatok által még mindig a
menedzsment irányítja és a független részvényeseknek ezekre
kevés ráhatásuk van...
Előbbi
hozzászólásunkat vitaindítónak szántuk. Akkor mérvadó amit
írsz amikor a piac ROE és/vagy EPS alapján áraz egy részvényt.
Szerintünk OTP-nél a háború kitörése óta nem ez a helyzet,
tehát lehet bármennyi a ROE és az EPS ez nem tudja a historikus 10
P/E árazási szintet biztosítani. Válságokban a bankokat sűrűn
BVPS alapján árazzák, ezt az értéket pedig a BV (saját tőke)
növelésével lehet befolyásolni, hogy ezt sajátrészvény
vásárlással vagy tőkefelhalmozással végzi a cég az mindegy. A
lényegi kérdés inkább az, hogy a SBER esetében miért
megengedőbb a piac, mint az OTP-vel szemben? Ugyanis nem igaz az,
hogy az OTP geopolitikai kockázatai nagyobbak mint az orosz banké.
Ezért gondoljuk, hogy a geopolitikai kockázat megszűnéséig az
egy részvényre jutó tőke növelése tudja leginkább befolyásolni
az árfolyamot (az elmúlt 18 hónap ezt támasztja alá). Akinek más
információja-ötlete is van írja meg...
működési
eredmény átlaga 305,5 milliárd korrigált
adózott eredmény átlaga 239 milliárd számviteli
profit átlaga 224 milliárd - A
mi becslésünk ezektől több szerintünk több is lesz, viszont nem
ez a lényeg, mert az eredmény növekedése a trendet határozza
meg. A részvény árazását pedig sok minden más. De az nagyon is
elgondolkodtató, hogy jelenleg a SBER-t 22, a PKO-t 15 az OTP-t
pedig 4 körüli P/E árazáson kereskedik!
Előbbi
árazások alapján, tehát nem az orosz-ukrán háború vagy az EU-s
pénzek hiánya, a kormányzó struktúrák kockázata, a FED/ECB
kamatemelései, lokális hozamkörnyezet, helyi valuta gyengesége a
diszkontálási ok, mivel ezek a másik két banknál is megvannak,
sőt a SBER-nél még inkább, akkor tehát mi? - Vélhetően a BVPS
alapú árazás a megoldás, ez esetben viszont könyörtelenül
kell növelni a saját tőkét, mert eredmény + ROE alapon és a
PKO, SBER páros alapján OTP-nek az idei 4000 ft/rv EPS-el a 60.000
– 88.000 sávban lenne a helye…
Volt
egy negatív várakozás augusztus 31-e és szeptember 5-e között a
szlovén bankadó mértéke okán plusz a Moodys és a hó végi
zárás is ekkor volt. Moodys nem indokolt esést a szlovén adó
mértéke pedig 0,2% lett ez évi kb 10 milliárd lenne az OTP
esetében amiből levonják az eddigi önkéntes befizetéseket. 5
évre ez kb 200 ft/részvény az 1000 milliárdos profithoz mérten
az évi 10 milliárd az kb 1% tehát a 900 forintos esés ismét egy
negatív túlreagálás. -
Ezen
kívül: A JP Morgan 14900-ról 17800 forintra emelte az OTP bankra
vonatkozó célárfolyamát felülsúlyozási ajánlással.
Zártláncú (előfizetős) információt technikailag nem lehet
linkelni, internetre pedig explicite még nincs kitéve, hogy az erre
jogosultak kiteszik-e vagy megírják-e egy cikkben azt nem lehet
tudni.
-
Implicite
viszont itt is ellenőrizhető:
https://www.marketscreener.com/quote/stock/OTP-BANK-NYRT-6491747/consensus/
Ha a
kurzort a Price target over the last 5 years grafikonon nagyon lassan
mozgatod, akkor látszik, hogy augusztus 9-én a HSBC 18.000-es
célára volt a high value, augusztus 11-én ez 18.500-re ugrik, ez a
Morgan Stanley mai célára. A Revisions fülön pedig a mai eps
becslésük repítette fel a 2023-as év eps grafikonját …
Elemzői telekonferencián elhangzott, hogy: - a jövő évre várt eredmény robbanás már mostanra megérkezett és ez a korrigált eredményszint (az egyszeri tételektől eltekintve) a jövőben még emelkedik is. - a CEE hitelkockázatok hasonlóak lesznek a Nyugat-Európai eurozónás hitelek alacsony kockázataihoz ezért a céltartalékolások növekedésére H2-ben nem számítanak. - a csökkenő infláció és hozamkörnyezet okán Q4-től a Q2-höz viszonyítva jelentős akár 100 milliárdos eredmény bővülés várható a magyar operációnál. (Mi tesszük hozzá, ezzel biztosítottnak látszik 2023-ra az 1000 milliárd feletti éves számviteli eredmény) - Ma reggel a Morgan Stanley elsőként 14.000-ről 18.500-ra emelte a célárat, a többiek jövő héten követik... - A mindig okosabb szkeptikusoknak lehet realizálni és shortolni...
Igen ezeket már pár negyedéve itt is leírtuk, de az árazó algoritmusok tulajdonosai nagyon nem akarják ezt tudomásul venni. No, ami késik nem múlik alapon az angolszászok 3-4 millió darabot vettek vissza a magyar Pistikéktől és ezzel az árfolyam 10.000-ről 14.000-ig ment. Ha megveszik a még 50 millió eladott darabot, akkor a quantok jövőre elvihetik az árfolyamot 50.000-ig is, ugyanis a 4000-5000-es eps alap 2024-ben adott lesz ehhez... - Nos, majd kiderül, vagy Vlagyimir és VH III által mégis beborul?
Q2-ben
nem az a kérdés, hogy rekord eredmény lesz-e, hanem az, hogy
mekkora lesz ez a rekord. Amikor tavasszal számolgattuk, akkor a
275-285 milliárdos sávba becsültük a Q2 profitot, azóta voltak
pozitív változások a működési környezetben ezért jelenleg
275-320 milliárd a becslés, az egyszeri tételek miatt is széles a
sáv. Remélhetőleg ezt semmilyen negatív meglepetéssel nem
sikerül most lerontani, mivel egy ilyen Q2-es eredménnyel az éves
800 milliárd profit bőven meghaladható, esetleg még a 900 milliárd is elérhető. - Emlékeztetőül az eddigi
rekord évben 2021-ben az éves profit 450 milliárd volt az ATH
árfolyam pedig 19590 forint. Nos, az idei éves profit az eddigi
rekordnak durván a kétszerese lesz és hol kullog jelenleg az
árfolyam? Ezek alapján érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lesz
hetes-hónapos távon nagy valószínűséggel az árfolyam pályája
és a bátor shortosok sorsa. - Legutóbb
a Q1-es eredmények értékelésekor írtuk le, hogy az akkori
shortosok 12.000 fölött ki lesznek végezve, ez júliusra meg is
történt, ugyanis a tavaszi kb. 2.000.000 darab shortolt részvényből
360.000 tudott pozícióban maradni… Sok
sikert az újabb bátor shortoló hedge fundoknak (a Pistikék és
Mari nénik pozíciói ugyanis nem osztanak nem szoroznak az OTP
piacán)...
A Q1 eredmény hozzáadásával a T12M vagyis a 12 havi gördülő profit 575 milliárd lett ami 280 millió darab részvényre leosztva 2054 forint EPS-t jelent. Nos, ha erre is csak maximum 12000-es árazást állít be az árazó algoritmus az 5 vagy 4-es p/e lesz 2023 év végére ami a Sberbank árazási diszkontjával egy szinten van és ez azért teljesen téves árazás, mert az OTP-nek csak 5%-os a kitettsége Oroszországban és nem 100% mint az orosz bankoknak. - Továbbá, amennyiben a Q1-es eredményeket ismételni tudná az év további negyedéveiben és miért ne tudná, hiszen az IPOTEKA profitja is bekapcsolódik júniustól és Q2-ben még 80 milliárd ! badwill is jön az üzbégektől, akkor az éves nettó profit 700-800 milliárd körül lesz ami 2500-3000 forint EPS-t ad háború, kamatsapka, extraprofitadó, EU-s pénzek hiánya, 18%-os MNB kamat és NER veszélyhelyzeti kormányzás mellett is! Az elmúlt év diszkontrátájával vagyis p/e 8 körül a 700 -800 milliárd profit 20.000-25000-es árfolyamot mutat év végére, egyelőre nincs ok a diszkont növelésére, a kockázatok esetleges csökkenésével pedig ez az árazás feljebb megy, egy világháború esetén viszont le a pincébe... Előbbi kockázatok csökkenésével 2024-ben a p/e megy 10 sőt 12 felé a nettó profit pedig 1000 igen ezer milliárd felé, szabad shortolni… - Különösebb piaci műhiszti hiányában az árazó algoritmusnak tartania kell a p/e 7-8 körüli értékeket, ez a shortosok kivégzését jelentené 12000 fölötti árfolyammal… - Az egész gyorsjelentés egyik legfontosabb eleme, hogy az extraprofit adó mértéke rendeletileg és azonnal csökkentve lett -40,5%-kal, vagyis 62,9 milliárdról 37,4 milliárdra. Ez egy brutális felárazási paraméter a hosszú távú árazási modellekben...
A
külföldi bevétel az árfolyamhatás okán kb. -6%-kal
csökkenhetett, viszont a volumen nőtt és bekapcsolódott a szlovén
bank amely 2 hónapra 15-20 milliárd bevételt adhat hozzá. Ez kb. 450-465 milliárd összbevétel. Költségek: a HR szempontok miatt olyan -220+-5 milliárd lehet. Tartalékolni nem kellene sokat, talán -30 milliárd elég vagy
sok is lesz. Adóból is várható nagyságrendileg -30 milliárd. A szlovén badwill és a Sberbank visszatérítés pozitív
tételei kinullázzák vagy meg is haladhatják az extra és bankadó
negatív tételeit. - Nálunk 175 milliárd +- 10 milliárd a várt nettó profit, és
nem, ez egyáltalán nincs még beárazva, jelenleg a T12M 347
milliárdja az árazó algoritmus egyik árazási paramétere, pár
perc múlva ez a paraméter 500 milliárd felett lesz-van.
A
tízéves kötvény és annak mindenkori hozama (ez jelenleg 8,7%) az
árazási alapja a részvényeknek nem pedig az egynapos betét
18%-os kamata, legalábbis szakmai körökben. Az alapvető
szakmaiságot és pártatlan hozzáállást nélkülözi minden olyan
kókler számolgatás amely az egynapos kamatot használja bármilyen
részvényértékeléshez. A nagy pénzeket mozgató profik és alapkezelők válságok
idején, hangsúlyozva nem normál időkben hanem válságban,
összeadják az országkockázat felárát a tízéves hozammal
jelenleg ez Magyarországon 10+8,7%=18,7% és leosztják a
tőkemegtérülést (korrigált ROE) ami jelenleg 18,8% az OTP-nél
és így most ez véletlenül éppen kb 1 ezzel beszorozzák a bvps-t
ami most (3322-306 orosz)milliárd/,0,28 milliárd részvény= 10770
huf * 1/részvény, kb. ennyi a mai napon egy részvény alapkezelői
fair árazása. - Ha USA nem kezeli megfelelően a bankproblémáit és
sok bank bedől, akkor jóval az előbbi alá mehet az ár. Ellenkező
esetben normális nemzetközi hangulatban és 2023 év végére
csökkenő magyar infláció és MNB hozamkörnyezet mellett pedig
érvénybe lépnek a normál árazások és a 2023-as profit 7-es -
8-as p/e-vel is viszi bőven 15.000 fölé az árfolyamot, nem
beszélve arról, hogy év végén a normál 10-es p/e már 23.000
fölötti árfolyamot biztosít…. - Az még elképzelhető, hogy kispénzű Józsi az egy éves
hozamot veszi alapul, viszont ott a maximum elérhető egy éves
előremutató hozam 16% pmáp - 3% osztalékhozam, tehát =13%. És
mivel az alternatív hozam egy évre előre szól, ugyanis addig kell
tartani az állampapírt, hogy megkapja a 16%-ot és elbukja a 3%
osztalékot ezt értelemszerűen nem a múltbéli nettó eredménnyel,
hanem az azonos időszakra tehát a 2023-as évre előre várt nettó
650 milliárddal kell szembeállítani, vagyis 650 milliárd/0.13 =
5000 milliárd/0,28 milliárd részvény= 17.850HUF/részvény. - Tehát a piac soha nem a múltbéli hozamok-profitok alapján
áraz, hanem a várható eredmények alapján, ami már a most
március 31-re megvalósult és 2023Q1-ben publikálandó 130
milliárd vagyis T12M kb 510 milliárd nettó profitot plusz 300 Ft
osztalékot jelent már májusban… Lehet ezekre shortolni és esést várni, de a világháború és
bankszektor szintű csődök elmaradása esetén 100%, hogy
hetes-hónapos időtávon ez nem fog kifizetődni...
A
2022-es működési eredmény 870 milliárd, a korrigált adózott
eredmény 592 milliárd, számviteli profitnak pedig ebből
347
milliárd
maradt.
Hogy mi verte le a végeredményt? Nos, a kb 245
milliárdnyi korrekciós leírás + a 180 milliárdnyi kockázati
költség (=-425 milliárd), amelyekből 2023-ban kb 125+120 milliárd
2024-ben pedig csak 30+100 milliárd ismétlődik meg, miközben a
működési eredmény évente kb 10%-kal növekszik. Tetszik már
látni a jövőképet? - Amennyiben nem látható, akkor könnyítésnek egy kérdés, ha
egy uncia zöld csillagpor algoritmikus árazása kb 10.000 huf,
akkor két esetleg három uncia zöld csillagpor árazása ugyanazon
a piacon mennyi? Ezen túl az osztalék 300 ft/rv és 230
millió € badwill vagyis +87 milliárd forint profit csak úgy a
szlovén akvizícióból! - Szóval egy jövőre 20.000-30.000-et is elérő részvényt nem
ezen jelentés miatt adhatja az előre programozott algoritmus, hanem
az USA különböző vélt vagy valós gondjai miatt pl: FED
kamatpálya, adóságplafon, egyes cégek csődjei, crypto gondok
stb. Valós nagyobb otp kockázat csak egy van a nagyobb háború (és
az infláció esetleges nem csökkenése) minden más az szimpla
algoritmikus árfolyam-moderáció, nem kimondva quant által
vezérelt manipuláció...
Valamennyi
hitelt Q4-ben is értékesítettek és ennek az átlagos kamatmarzsa
kb 3,5%, a bevétel így kb 450+-10 milliárd, 220+-10 milliárd költség. Előbbiekből 230-+10 milliárd operatív eredmény adódik. - A kamatstopra vonatkozóan a kormány becsléséből indulunk ki
miszerint 2023 első félévében kb 65 milliárd a visszatartott
kamat, tehát ennyit kell leírnia a bankszektornak és ennek
25-35%-ka vagyis 16-24 milliárd az OTP-re jutó rész. Hogy
lesznek-e más leírások azt csak a menedzsment tudja (A 2022-re
vonatkozó kamatstopot 22Q2-ben és Q1-ben már leírták). - Céltartalékot nyilván szükségtelenül is megemelik kb 40-45
milliárdra. Adó kb 30+-5 milliárd. Így 185 korrigált, valamint
155 adózott korrigált és végül
120-+20 milliárd számviteli nettó profit várható. - Ha az édes nagymamájuk lyukas cipőit is
leírják-céltartalékolják, akkor kevesebb lesz a végeredmény,
de ezzel nem tudnak üzenni a politikai elitnek, mert a populistákat
a bankok gondjai soha nem fogják érdekelni, viszont a
részvényesekkel így kitolhat a menedzsment és az osztalékot is
hamis indokokkal visszatarthatná. Ilyen nemzetközi hangulatban az
egy darab algoritmus által uralt BÉT-en ez a részvényesek
arculcsapása lenne, miközben azok a háború évében is
kitartottak a cég mellett. - Majdnem biztos, hogy a magyarországi operáció 2022-ben
veszteséges lesz, az éves 350 milliárd körüli profit 95%-a
pedig külföldön keletkezett. Ez is egyértelműen mutatja, hogy
semmi értelme a forint alapú magyarországi vergődésnek át kell
térni az euró alapú könyvelésre-elszámolásra.
Csak a veszteséget nem realizálod soha a nyereséget néha igen, ha
szükséged van pénzre, hogy miért? Mert egy olyan
eszközben-cégben, amelyben az évtizedes profittermelő trend
egyértelműen felfele van, amíg ez a trend tart őrültség lenne
másképp cselekedni.
Ezért
is írtuk meg 8000-nél és most is a sok beragadtnak, ne realizálják
a virtuális veszteséget, mert az OTP-nél idő kérdése és
nyerőbe fordul az egyenlegük, minél kevesebben realizálják a
veszteséget annál előbb lesznek nyereségesek…. CsS 8000-vételei
is meg fogják háromszorozni az értéküket mint mindenki másé is
és ami a legjobb, ehhez nem kell éveket várni maximum 9-16
hónapot. Ez majdnem biztos esemény egyedüli kockázata a
világháború, erre az egy kockázatra kell odafigyelni... Minden
részvénynél lehet találni olyan időszakot amikor jelentősen
csökken az árfolyamuk, ennek viszont általában fundamentális oka
van, ezen okokra figyelve kell eldönteni, hogy egy cégből ki
kell-e szállni vagy nem. Az OTP-ből abszolúte nem kell kiszállni,
sőt éppen ellenkezőleg…Szenzitívnek ugyan szenzitív, de
tegnaptól egyre kevésbé futja Magyarország országkockázatát és
2-3 éven belül a magyarországi operáció csak a legnagyobb
leánybank lesz és lehet még a legnagyobb sem, Amely kockázatokról
beszélsz és amibe a legtöbb elemző gondolkodása is beragadt azok
a múltban a tegnapi dátumig voltak igazak… -
@pomperj
– ne érveljen tovább, ha nem akar a tényekre odafigyelni: vagy
100 → 11.000 splittel vagy
1000 → 110.000 split nélkül mindkét
esetben 110-szeres szorzó vagyis 11000% osztalékok nélkül, 18,64%
évente 27,5 évre… illetve
a 19600-as maximumig 196-os szorzó, 21,16% évente 27,5 évre
osztalékok nélkül és igen, lesz ez 30.000 jövőre...
Nincs szándék fölényeskedésre, viszont rendkívül irritáló,
hogy páran mindig úgy tesznek mintha egy évtizedes jelenlétünk
alatt sem sikerült megérteniük a befektetési
stratégiánkat-szemléletünket. Jelesül azt, hogy a szemléletünk
tulajdonosi és a részvények birtoklása a vagyonképzés alapja.
Igen van-volt olyan, hogy az árfolyam ingadozások okán a
befektetett vagyonelemek kevesebbet érnek mint a mindenkori csúcson,
DE EZ NEM VESZTESÉG. Miért nem? MERT NEM REALIZÁLOD ELADÁSSAL,
hanem amennyiben ismersz egy céget és bízol a jövőjében, akkor
minél többet és tovább akarsz belőle tulajdonolni. Ezért nagy
esések idején csak amiatt szoktunk idegeskedni, ha nincs elég
készpénzünk részvényt vásárolni. Erről is írtunk itt röviden
2022. augusztus 11-én:
https://forum.portfolio.hu/user/egy_kezdo
-
Szóval
a tőke nagysága garantálja azt, hogy a pillanatnyi árfolyam esések
ne érdekeljenek, ezért nem teszünk javaslatokat a pici tőkével
rendelkezőknek vagy a tőkeáttételt használóknak, ugyanis az ő
esetükben számíthat a jelenlegi árfolyamszint amennyiben a
tőzsdén forgatott pénzükből akarnak megélni. A jobb érthetőség
kedvéért például a Facebook árfolyama pár hónap alatt 70%-ot
is esett, na most Zuckerberg szegény ember lett, mert 150 milliárd
$ helyett 50 milliárdja volt és rohant eladni minden részvényét?
Ugye hogy nem csak kevésbé dúsgazdag mint a csúcson volt. Ezt
millió forintokkal is lehet kivitelezni, egy jó cég esetén nincs
miért veszteséget realizálni és itt az OTP-ről beszélünk, nem
az Opusról, Enronról stb…
-
@pomperj
belőled mostanra túl sok lett, ne csúsztassál a végtelenbe a népszerűség
kedvéért! Euróban, a minimum 0,46 és a maximum 54,16 € között
117-szeres szorzó van, osztalékkal több mint 12000% !!! És lesz
még a maximum 100€ fölött is tehát +25000% euróban, trédeld
ezt ki öreg és közben ne gazdagodjon meg előtted az összes
brókered:
itt
vannak a tények, időtáv Max, chart-Skalierung: Linear
nem
egy Tesla, de Magyarországon a legjobb.
Egyébként
pedig ha valaki a negyvenes éveiben vonult vissza, abból nem
következik az, hogy ma hány éves, lehet több mint te...