Az idei évtől nyitottabb tájékoztatási politikát folytató Rába ismételten új lépést tett a transzparencia növelése felé. A befektetők ezúttal a közkézhányad összetételének idei hisztorikus alakulását ismerhetik meg, melyből kiderül, hogy a külföldi befektetők bizalma fokozatos növekedést mutat; míg az év elején csupán a szabadon elérhető részvények 32.9%-át birtokolták, november végére ez az arány 46.2%-ra növekedett. Deák Attila, a társaság befektetési kapcsolatokért felelőse a Portfóliónak nyilatkozva azt a tényt tartotta kiemelésre méltónak, hogy a Rába tulajdonosi szerkezetében a külföldiek aránya egy olyan időszakban nőtt meg mikor a teljes piacot tekintve a külföldiek szerepvállalása határozottan csökkent.
Alábbi grafikonunk a Rába közkézhányadának alakulását mutatja az idei évben. Minden ábrázolt időpont a társaság negyedéves eredményeinek közzétételét követő állapotot ábrázolja, teret hagyva egy két hetes piaci reakciónak. Az először nyilvánosságra kerülő adatokból egyértelműen leszűrhető, hogy a külföldi intézményi befektetők kedvezően fogadták a társaság új stratégiáját, értékelik a Word Class International tanácsadása mellet végrehajtott hatékonyságjavító projectet, melynek hatása az eredményekben is tükröződik.
#kép:raba001213.gif:b#
A tulajdonosi szerkezet alakulásának vizsgálatakor érdemes néhány kulcsfontosságú tényezőt felidézni az idei évből:
-tőkeszerkeze t optimalizálás (saját részvény visszavásárlás, egyszeri kimagasló osztalék)
-felsőveze tés részleges átalakítása
-új stratégia bejelentése, melynek központjában a növekedés, a hatékonyságjavítás és a stratégiai befektető bevonása áll
-márciusban a managment sikeresen visszavásárolja az 1999 végén hiteltartozással szemben érvényesített pakettjét
link| http://www.portfolio .hu/cikkek.tdp?i=472 0&k=1| visszavásárlás|
link| http://www.portfolio .hu/cikkek.tdp?i=4072&k=1| kimagasló osztalék|
link| http://www.portfolio .hu/cikkek.tdp?i=3716&k=1| új stratégia bejelentése|
link| http://www.portfolio .hu/cikkek.tdp?i=3963&k=1| stratégiai befektető bevonása|
Fentiekből a saját részvény visszavásárlás, illetve főként a kimagasló mértékű osztalék erősen megmozgatták a belföldi magánbefektetők spekulatív jellegű tranzakcióit, mely jól látható a május 31-i állapoton; a belföldi befektetők folyamatosan csökkenő részaránya egyedül ezen a ponton ugrott meg.
#kép:deak.jpg:b#
Deák Attila, a Rába befektetési kapcsolatokért felelős munkatársa a fentieket azzal egészítette ki, hogy ismereteik szerint a külföldi befektetők fele-fele arányban európai, illetve tengerentúli intézményekből állnak. Deák aláhúzza, hogy az általánosan kedvezőtlen befektetői környezetben emelkedett a Rába tulajdonosi struktúrájában a külföldiek részaránya, miközben az egész piacot illetően a külföldi intézmények szerepvállalása erősen csökkent. A Rába munkatársának értékelése szerint határozottan csökkent a spekulatív jelleg a részvények megítélésében, mely köszönhető a konzekvensen nyíltabbá váló tájékoztatási politikának.
#kép:raba2001213.gif:b#
.
Sok víz lefolyt már a Dunán ennyi idő alatt! Hajrá RÁBA! :)
Törölt felhasználó2000. 12. 14. 12:31
#3
A legfontosabb a Rábában szerintem a folyamatosan bővülő export (EU, Brazília, Kína) és az új megrendelések: Meritorn, Kamaz, John Degree megállapodás. Jövőre az exportnövekedést a cég 8,9m USD-ra teszi. És amit önmagában egyetlen külföldi cég sem nyerhet el: honvédségi tender, ami 10-12 m USD bevételt is jelenthet akár már jövőre. A tőkeszerkezet optimalizáció is megtörtént. Ugyanakkor a hatékonyságjavító projekttel világszínvonalú gyártósor üzemeltetésére törekszenek. Emellett a részvény a piacunkhoz képest is alulértékelt 7 P/E környékén forog, és az EPS folyamatosan növekszik. A legutóbbi lépésükből is látszik, hogy a külföldiek számára fontos transzparencia is jelentősen javul. Vannak persze negatívumok is, de én a pozitívumokból többet látok.
Kedves mindenki! Mondjátok el, hogy miért lehet érdekes a RÁBA külföldi stratégiai partnernek? Én ugyanis csak ellen érveket találok: Ha valaki vállalja, hogy 3mrd feletti beruházást eszközöl és foglalkoztat x főt, az 3 évre iparűzési adómentességet kap, valamint 10 évre mentesülhet a társasági nyereségadó megfizetése alól. A RÁBA-nak már van adófizetési kötelezettsége(minke ttő). Az utóbbi 2 hónapban kb 10 3mrd-ot meghaladó gépipari beruházást jelentettek be az ország különböző pontjain olyanok is akiknek ez az első kelet-közép-európai befektetésük. Érdekes, ők nem a RÁBÁT választották. Lobbie rején kívül egyszerűen nem értem, hogy mit tudhat a RÁBA hosszútávon közepes technológiai tudással.
Rába: a külföldiek bizalma növekszik