Úristen itt mindenki lefele várja.. és közben én is, és tegnap beszéltem egy régi iskolatársammal (bróker) és Ő is lefele várja 3ezer környékére.. ááá túl sokan várjuk lefele kezdek parázni
Az én meglátásom szerint minden nagyobb hullámmozgást először korekcióval, azaz a-b-c-vel zárunk le. Aztán persze ebből a korrekciós hullámból átmehetünk trendirányú valamibe.
Éppen ezért most a 3726-4488-as feljövetelt kezelem egy hullámnak, amit először zárunk. Ma az 'A' hullámnak láthattuk az alját, innen jön egy 'B' felfele. Lehet ezt negyediknek is nevezni persze. Egyelőre nekem jövő hét péntek tűnik ennek a 'B' hullám csúcsának. De ez nagyon bizonytalan még. H2-H4 RSI ekkor 70% körül kellene legyen.
Nono! Miben? Látok valamit, összeszedtem némi tudást másoktól, vannak saját tapasztalataim, következtetéseim. De korántsem biztos, hogy az én meglátásom válik valóvá. A TA-ból kiolvasható mozgásokkal 20%-ban rendszerint ellene megy az ár. És nem lehet tudni mi esik a 20%-ba. :))
ha ram hallgatsz azt csinalsz amit akarsz.
En a magam reszerol nem hiszek a korrekcioban a mostani szintrol, de amit macibear ir ervekkel, szamokkal alatamasztott, es barmikor elismerem hogy tobbet tud nalam :)
A maci trend valóban 4970-ről indul. Pompi verzió és elli elmélet alapján onnan egy ötös impulzív hullámnak kellene lefele jönni. Annak első tagja volt a 4970-3726 és onnan a második fel 4488-ig. Most kezdjük a harmadikat ...
A mostani megállóra tényleg nem tudok mit mondani. Jó a meglátásod azzal az 5-600 forintos esésekkel. Viszont 8 nap múlva a napos RSI várható értéke nulla. Olyan meg nem lehet. Vagyis kell bele egy kis helycsinálás. Egy kis megálló egy kis fel esetleg oldalazás.
A minimumokra számolt RSI ma fog aljat, innen két napig felfele, aztán újból le. A maximumra számolttal más a helyzet. Az pénteken fog aljat és a jövő hét pénteken maximumot. Kavarás van, nem egyértelmű a kiolvasható kép belőlük. Ezért mondom azt, hogy ittenkörül csapkodás lesz. Lehet egy zászlószerű valamit építünk majd ki lefele...
Egy viszont biztos. Maci az úr és lovagol rajta a bika. Jó nagyot döfött 4470 után. :)
OTP részvényesek ide!