Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:34
Előzmény: #18039  Törölt felhasználó
#18040
Es lapitanak.
Titkoloznak.
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:33
Előzmény: #18016  AIDA64
#18039
Nemhogy levennek, csinalnak meg egyet...
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:32
Előzmény: #18037  Törölt felhasználó
#18038
Az arfolyam ellen dolgoznak, szinte biztos.
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:30
Előzmény: #18036  Törölt felhasználó
#18037
Mindegy, B@sszak meg!
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:30
Előzmény: #18033  AIDA64
#18036
Tarany NER-ember ez egyertelmu...
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:29
Előzmény: #18033  AIDA64
#18035
Az arfolyam alacsonyan tartasa a cel?
Piaci vetelek, vagy ajanlat miatt?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 28. 21:25
Előzmény: #18032  Törölt felhasználó
#18034
jo ét
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 28. 21:25
Előzmény: #18032  Törölt felhasználó
#18033
tarányék találták ki gácsiékkal
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:23
Előzmény: #18031  Törölt felhasználó
#18032
Most lepek.
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:23
Előzmény: #18030  AIDA64
#18031
Persze, szandekos, de mi az ok?
Kinek erdeke, h ez legyen?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 28. 21:22
Előzmény: #18027  Törölt felhasználó
#18030
direkt véletlenek nincsenek
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 28. 21:22
Előzmény: #18021  Törölt felhasználó
#18029
hát ja
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:21
Előzmény: #18025  AIDA64
#18028
Talan.
Nagy a csend.
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:21
Előzmény: #18024  AIDA64
#18027
Igen, de tartoznak es ez teny. Ha nem igy lenne, nem lenne csavaras. Szoval a nemfizetes felmnerul, kerdes a miert?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 28. 21:20
Előzmény: #18025  AIDA64
#18026
majd
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 28. 21:20
Előzmény: #18023  Törölt felhasználó
#18025
távközlés,az se kizárt estmedia és nord is 4igbe landol
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 28. 21:19
Előzmény: #18018  Törölt felhasználó
#18024
övékböl
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:19
Előzmény: #18022  AIDA64
#18023
Igen, szerinted mi kozunk ehhez? 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 28. 21:18
Előzmény: #18020  AIDA64
#18022
ez is érdekes
Törölt felhasználó 2019. 07. 28. 21:18
Előzmény: #18016  AIDA64
#18021
De vegrehajtast tartozas eseten lehet kerni, nem?
Tehat, Gacsiek nem fizettek...

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek

  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
  • Befalap
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek