Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 17. 13:59
Előzmény: #17547  AIDA64
#17560
Tegnap meg oszre vartad. 
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 17. 13:58
Előzmény: #17554  shadowd77
#17559
Remeljuk!
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 17. 13:57
Előzmény: #17556  AIDA64
#17558
Ez csak egy vicc, gondolom. 
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 17. 13:56
Előzmény: #17546  shadowd77
#17557
Igen, ma is veszik, de hamar ott a jeg. Mi a f@sz van itt? Most mar nagyon erdekel. Mi lehet a hatterben, ki mozgatja a szalakat?
Udv mindenkinek!
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 13:06
Előzmény: #17555  deszcsakafi
#17556
rendben nem jövök ide ugyis eladtam már ,elég volt 50ft estmédiais,megyek szabira öszig pápá
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 07. 17. 13:04
Előzmény: #17553  AIDA64
#17555
ameddig te itt legyeskedsz, addig nem lesz rally.
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 17. 13:04
Előzmény: #17553  AIDA64
#17554
ha van egy kis eszuk dolgoznak serenyen, lehet azert jegelik
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 13:03
Előzmény: #17549  shadowd77
#17553
amugy jobb lenne inkább valami jo hir nem csak speka rali
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 13:02
Előzmény: #17550  AIDA64
#17552
mondjuk ott a huber az nem jo,de ki tudja még az is okozhat meglepetéseket,ja ha ide beszállnak sokan spekák 100 milliokkal meglehet huzni 130 ig simán,de ahhoz több nagybüfi kéne
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 17. 13:02
Előzmény: #17550  AIDA64
#17551
az egy szemet... senki nem hisz annak a bandanak
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 13:00
Előzmény: #17549  shadowd77
#17550
van a nutex
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 17. 13:00
Előzmény: #17547  AIDA64
#17549
Nincs mar papír a beten 100 ft alatt... 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 12:58
Előzmény: #17547  AIDA64
#17548
jé most nézem kiaz az örült aki belevett ebbe martin?
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 12:57
Előzmény: #17546  shadowd77
#17547
majd jövöre
shadowd77
shadowd77 2019. 07. 17. 12:49
Előzmény: #17545  AIDA64
#17546
jegeles van, megint lassan indul 
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 10:35
#17545
omlikkilö
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 10:16
#17544
ha jön a végrehajtás eltörlése arra lehet egy ralit alapozni 3 napig tart a csoda akkor is
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 17. 10:15
Előzmény: #17542  Jocek
#17543
na persze ez nem estnédia amit még én is tudtam spekizni nem is egyszer
Jocek 2019. 07. 17. 10:14
Előzmény: #17538  hibaz
#17542
szűkülés után kitörés felfelé
Heinczi 2019. 07. 17. 10:09
Előzmény: #17537  AIDA64
#17541
Csak pozitívan :-)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 5

aktív fórumozók

  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek