Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
signal2
signal2 2017. 09. 22. 09:57
Előzmény: #2516  Törölt felhasználó
#2520
Nekem 18-ról is volt Konzumom. Azt adtam 20 Ft-on. :)
kimpaa
kimpaa 2017. 09. 22. 09:54
Előzmény: #2511  evazeller
#2519
szerintem most kitárazás megy, mert erre valamiért ugrottak a spekik. 16-17-n eladnak minden lent vett pappert
Törölt felhasználó 2017. 09. 22. 09:45
#2518
vagy tömés elöször,gondolom cég adja váljék egészseggere
Törölt felhasználó 2017. 09. 22. 09:44
Előzmény: #2513  Tomm01
#2517
és holnap is aztán esés.ecetera ecetera
Törölt felhasználó 2017. 09. 22. 09:43
Előzmény: #2515  signal2
#2516
ha hugy cselekedtem volna ahogy irta itt akkor majdnem,képzelheti konzum 50 ezer db 20 ft on.
signal2
signal2 2017. 09. 22. 09:42
Előzmény: #2512  Törölt felhasználó
#2515
"tuti" te már milliárdos lehetsz... ha érted, mire gondolok.
evazeller
evazeller 2017. 09. 22. 09:40
Előzmény: #2513  Tomm01
#2514
18 a limit ma
Tomm01 2017. 09. 22. 09:38
Előzmény: #1  roland75
#2513
Mennyi a limit??
Törölt felhasználó 2017. 09. 22. 09:34
Előzmény: #2510  bluetooth
#2512
ma limit lesz tuti
evazeller
evazeller 2017. 09. 22. 09:33
Előzmény: #2507  kimpaa
#2511
nem is kell mindent érteni, csak kereskedni:)
bluetooth
bluetooth 2017. 09. 22. 09:32
#2510
17-en pörög most..
signal2
signal2 2017. 09. 22. 09:28
Előzmény: #2508  kimpaa
#2509
A likviditásbőség záróparádéja. Októberben indul a nadrágszíj-húzás.
kimpaa
kimpaa 2017. 09. 22. 09:27
Előzmény: #2507  kimpaa
#2508
mert ha igen, akkor a józan észnek minden ellentmond már ezen a tőzsdén :D
kimpaa
kimpaa 2017. 09. 22. 09:24
Előzmény: #2506  evazeller
#2507
ez most azért megy mert 16-n lesz részvényhígítás? nem értek már semmit :D
evazeller
evazeller 2017. 09. 22. 09:23
Előzmény: #2505  Hathor
#2506
ez már döfi, végre! 17-en kiment megint egy 13-as vételű adagom:)
Hathor
Hathor 2017. 09. 22. 09:22
Előzmény: #2504  Hathor
#2505
18as indi
Hathor
Hathor 2017. 09. 22. 09:21
Előzmény: #2503  Hathor
#2504
17! Ennyi!
Hathor
Hathor 2017. 09. 22. 09:18
Előzmény: #2502  aszti
#2503
16! ;-)
aszti
aszti 2017. 09. 22. 09:14
Előzmény: #2501  Hathor
#2502
tisztul a szint
Hathor
Hathor 2017. 09. 22. 08:23
Előzmény: #2500  Törölt felhasználó
#2501
Gyurcsi ba! Estmediaba 0.78ft-ert 39millio uj reszveny jon, esett is ra 23%ot tegnap. Maga itt ajanlgatta azt kell venni inkabb.. ott nem volt baj a dunai mennyiseggel??! :))) Nagy franc maga!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek