Kérdeztem a MOL szerződésről, amit bejelentettek a médiában, de ez is válasz nélkül maradt. Végül is következtethetünk a korábbiakból, hiszen, ha a nagy tartály bérletet hosszabbították meg a MOL-lal, akkor a KEG " szívét " adták el, ha pedig tartályautóval kistételekben vásárolnak a MOL-tól gázt, akkor valószínűleg a veszteségüket növelik a kiskereskedelmi értékesítésen
A magas üzemanyagárak eredményeként az olasz nagyvárosokban csökkent a forgalom, a tömegközlekedési bérletekből pedig egyre több fogy.
A literenként két euróba kerülő benzin miatt egyre több olasz hagy fel az autózással és száll át tömegközlekedési eszközökre.
Az olasz nagyvárosok utcáin érezhetően visszaesett az autóforgalom. A La Repubblica olasz újság vasárnapi összefoglalója szerint Milánóban például húsz százalékkal nőtt az eladott éves és 33 százalékkal a havi bérletek száma azóta, hogy a Monti-kormány idén januárban megemelte a benzin adóját. A helyi buszjáratokat üzemeltető római Cotral arról számolt be a lapnak, hogy az év eleje óta 17 százalékkal több jegyet adtak el.
Csökken a benzinfogyasztás is: az olasz kőolajipari vállalatok szövetségének adatai szerint az idei év első két hónapjában húsz százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott Olaszországban, mint egy éve, miközben egy tele tank benzin átlagosan harminc euróval kerül többe, mint tavaly ilyenkor.
Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?