erste vélemény:
Most akkor lesz tapír a karácsonyfa alatt vagy sem?
A Fed sokat kritizált kommunikációjából az meglehetősen jól látszik, hogy komolyan gondolják a mennyiségi lazítás kivezetését a közeljövőben és ezt minél inkább a munkaerő-piaci folyamatokhoz akarják függvényszerűen kötni. Amióta megjelentek a várakozásokat felülmúló novemberi adatok, sok elemzőház 2014 elejéről decemberre módosította a tapírra vonatkozó várakozását, ugyanakkor a Fed-tisztségviselők hétfői szavaira nem reagált érdemben a piac. Ez akár alá is támaszthatja azt, hogy immár a tapír kiengedését a piaci szereplők elkülönítik a monetáris szigorítástól (ami a Fed Funds emelését jelentené) és ez felbátoríthatja a jegybankot a korai lépésre. Ha viszont úgy ítélik meg, hogy mégsem eléggé tiszta az üzenetük, akkor esetleg megvárhatják a tapírral még a korábban latolgatott eszközök alkalmazását, mint például a náluk parkoltatott pénzekre fizetett kamat levágását. Ezek eredőjét nehéz meghatározni, de véleményünk szerint a továbbra is nem létező infláció tükrében még csak kicsi csíkos tapír sem lesz a karácsonyfa alatt.
A svájci jegybank (SNB) a várakozásoknak megfelelően nem változtatott monetáris politikáján, így maradt a 3 hónapos irányadó LIBOR nullához közeli szinten (0,00-0,25%). Már több mint két éve tartják a rekord alacsony kamatszintet és az euróval szembeni 1,20-as árfolyamküszöböt is. A svájci ingatlanárak az olcsó hiteleknek köszönhetően 2 évtizedes csúcson mozognak. A jegybank ígéretet tett ezúttal is arra, hogy minden eszközzel megvédi az árfolyamgátat, amellyel sikeresen elkerülte az alpesi ország a recessziót és az exportőrök számára kiszámíthatóbbá tette a gazdasági környezetet. Thomas Jordan svájci jegybankelnök szerint a frank továbbra is túlértékelt. A jegybank már kb. egy éve nem hajtott végre devizapiaci intervenciót, a széleskörű elemzői várakozások szerint erre nem is lesz szükség, ha a Fed elkezdi a kötvényvásárlási program szűkítését, ill. ha az EKB nem folyamodik unortodox politikai eszközökhöz. 2015-ig nem valószínű, hogy feloldja a jegybank az árfolyamküszöböt. A svájci jegybanknak sikerült minimálisra csökkenteni a defláció és a recesszió kockázatát, de valójában egyik veszély sem múlt el. Egyelőre az alpesi központi bank a háttérből figyeli az eseményeket és folytatja konzervatív politikáját. A jegybank stábja szerint idén 1,5-2,0% között nőhet a gazdaság, de jövőre már 2% feletti ütem is elérhető. Érdemben tehát nem változott a növekedési prognózis, de Jordan elmondta, hogy több a lefelé mutató kockázat továbbra is. Az inflációs előrejelzését viszont lefelé módosította a jegybank. E szerint idén 0,2%-os defláció adódik, jövőre pedig 0,6%-os lehet az éves átlagos pénzromlás üteme. A közeljövőben a monetáris tanács semmiféle inflációs kockázatot nem lát. Az alpesi gazdaság jóval robusztusabb gazdasági tempót diktál, mint a legnagyobb exportpartner, az eurozóna. Az árszínvonal már 21 hónapja zuhan, amely köszönhető annak, hogy a frank idén a fejlett piaci devizák között a második legjobb teljesítményt mutatta fel, mivel több mint 7%-kal erősödött átlagosan. Az euró felértékelődése 8,5%-os, mellyel az első helyen végzett idén a devizák rangsorában. Svájcban az apartmanok ára a jelzálogpiaci krízis óta 27%-kal nőtt, míg az átlagos lakásárak 25%-kal ugrottak meg. A jelzáloghitelezés azonban a gazdaság bővülésének ütemén is túltett, ezért okkal aggódik a jegybank az ingatlanpiac túlfűtöttsége miatt. Jordan jelentős kockázatokat lát az ingatlanpiaci helyzet kapcsán, amelyek a későbbiekben felboríthatják a pénzügyi egyensúlyt. Jelenleg a kereskedelmi bankoknak minden egyes kihelyezett jelzáloghitel mögé legalább 1%-os extra fedezetet kell képeznie. Ezt jövőre 2,5%-ra is emelhetik. A jelzáloghitelek állománya eléri már a svájci GDP 170%-át, így nem csoda, hogy a jegybank fél attól, hogy az 1990-es ingatlanpiaci krízis megismétlődik. Jövő tavasszal így újabb jelzálogpiaci korlátozásokat kell majd bevezetni, amelyre a jegybank alelnöke, Jean-Pierre Danthine is utalt. Az SNB egyik tagja szerint a frank legalább 10%-kal túlértékelt, így bíznak benne, hogy e téren is lesz majd némi kijózanodás.
A Magyar Telekom Csoport felvásárolt kilenc kisebb kábelhálózatot
Budapest – 2013. december 12. – A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg:
MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy 2013 során
sikeresen felvásárolt kilenc kisebb kábelhálózatot.
A megvásárolt kábeltársaságok, az összesen 33 000 háztartást lefedő hálózatukon, hang, internet és TV
szolgáltatást egyaránt kínálnak előfizetőiknek. Ezek a tranzakciók – a társaság stratégiájával
összhangban – növelik a Magyar Telekom nagy sebességű internet lefedettségét és tovább erősítik piaci
pozícióit.
A felvásárlások teljes ára kb. 850 millió forint, ami a 2014-re várt EBITDA-nak kb. 3 - szorosa.
EUR/USD
Az EUR/USD tovább emelkedett szerdán, és közelebb került az októberi maximum szinthez (1,3821 - E1). Szerintem ezen maximum szintek közelében bizonyos konszolidációra kerülhet sor. Ha a vételi pozíciókkal rendelkezők sikeresen megnyerik a csatát, és áttörik az 1,3821-es (E1) akadályt, várhatóan megcélozzák az 1,3935-ös (E2) korlátot. Az irány növekvő marad, mivel a kereskedőknek sikerült az árfolyamot a növekvő tartomány felső határa felett tartaniuk, és az 50 periódusú mozgóátlag a 200 periódusú mozgóátlag felett marad. A heti grafikonon az 50 hetes mozgóátlag készen állni látszik a 200 hetes mozgóátlagon felfelé való áttérésre, ami gyakran bika jellegű jel.
Támaszszint: 1,3731 (T1), 1,3675 (T2), 1,3600 (T3).
Ellenállásszint: 1,3821 (E1), 1,3935 (E2), 1,4200 (E3).
Ma öten tartanak beszédet. Az SNB elnöke, Jordan mellett az EKB elnöke, Mario Draghi az Európai Parlament vitájában szólal fel az EKB éves jelentésével kapcsolatban; az EKB vezető tanácsának tagja, Erkki Liikanen a Finn Nemzeti Bank negyedéves összefoglalóját taglalja, majd az EKB hivatalnoka, Asmussen egy sajtókonferencia keretében tart beszédet. Végezetül pedig a Kanadai Nemzeti Bank elnöke, Poloz „Monetáris politika és kockázatkezelés” címen tart előadást.
Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?