Majd én tömören kibontom a dolgot, használva Gazdi fogalmazási alpjait!
Fogadtunk Mik34 kollégával, miszerint ő azt mondja a következő tőkeemelés 2800 Ft alatt történik majd, amivel én nem igazán értek egyet. :)
Egy üveg bor illeti a szerencsés nyertest.
A másik fogadás, ennek tőkeáttétes, kapcsolt vonatkozású változata, mely e fogadás kimenetére vonatkozik, azon piciny változattal, miszerint az egyik serpenyőben Jaagermeister vagyon
Próbáltam egyszerűen fogalmazni. :))))
Hello. És ki fog jegyezni részvényt? Megint az azok akik az előzőnél? Akkor nem lesz meg a pénz, nem háromra, de még egyre se. Kolompar. Ez is van annyira speki papír mint a Plax.
Mivel vége a munkanapnak, hobbi után néztem.:)
Genesis-történelmi kutatásokba mélyedtem. Az előző közgyülés jegyzőkönyvében egy érdekes dolgot találtam:
"következő napirendi pontot illetően tájékoztatja Rényi Gábor a közgyűlést, hogy az Igazgatóság felhatalmazása alaptőke-emelés lebonyolítására azért vált szükségessé, mert a Társaság meghatározó részvényese, a Genesis Capital Management a közeljövőben napelemgyárat kíván Magyarországon létrehozni, amelyhez az eddigieken felül további tőkebevonásra van szükség. Az esetleges tőkebevonás rugalmas és gyors lebonyolítása érdekében indokolt az alaptőke-emelésre az Igazgatótanács felhatalmazása."
( A szövegezés hasonló a maihoz, remélhetőleg Rényi most is felvázolja majd a tőkemelés szükségességének okát! )
"Ezt követően a közgyűlés egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
- az alaptőke-emelés módja: új részvények zártkörű forgalomba hozatala pénzbeli hozzájárulás ellenében. A pénzbeli hozzájárulás mértéke: az alaptőke-emelést elhatározó igazgatótanácsi döntést megelőző 6 napban a BÉT záróárainak átlagára, de maximum 2.800 Ft/részvény;
- jegyzésre jogosultak: a részvénytársaság részvényesei, valamint az igazgatótanácsi határozatban megnevezett azon személyek, akiket az igazgatótanács az általuk tett vételi szándéknyilatkozatra figyelemmel feljogosít a részvények átvételére vonatkozó kötelezettségvállalás tételére;
- az alaptőke-emelés maximális összege: 1.600.000.000 Ft, a kibocsátandó új részvények száma maximum 3.200.000 db, egyenként 500 Ft névértékű, dematerializált törzsrészvény;
- az igazgatótanács felhatalmazása a közgyűlési határozat meghozatalától számított 1 éves időtartamra érvényes. Az igazgatótanács azonban jogosult a tőkeemelést maximum 3 részletben végrehajtani fenti feltételek betartásával."
Így valósult meg a tőkemelés egy tételben 9 hónappal késöbb, 2800 Ft-os áron, 1,204,657 darab részvény formájában, ami nem éppen 3,200,000 darab.
A 9 hónapot minden bizonnyal az állami támogatásokra való várakozás miatt kellett kivárni.
Érdekes, a fenmaradó 1,995,343 darabra szóló meghatalmazás még mindig érvényben van, hiszen akkor is 1 évre, 3 alkalomra adták a meghatalmazást.
A közgyülés 2006 november 29-én szavazta ezt meg. Ha sürgős lenne a tőkebevonás - esetleg 2800 Ft alatt is - , ahoz nem kellene közgyülési határozat, azt bármokor megtehetnék majdnem ez év decemberig bezárólag.
Azontúl különbség van a két határozatban a tőkeemelés minden vonatkozó számában:
A kibocsájtható részvények száma előzőleg 3,2 milló darab volt, most 5 milló, 3 alkalom volt írva, most 5. A maximális összeg 5000 forint. csupán az intervallum, az 1 év egyezik meg.
Mindenképp érdemes ezeken elgondolkozni.
Ezek a számok visszatükröződtek, terv szerint ment a dolog, nem véletlen, hogy most is ezek a számok szerepelnek a javaslatban.
Véleményem szerint most, hogy a támogatások megvannak, a banki tárgyalások, és a konkurencia előretörése miatt vélhetőleg a folyamatok felgyorsulnak, hamarosan várható egy újabb tőkeemelés, minek ára számomra kétségtelen, hogy 5000 Ft lesz.
Miért nem vártak a közgyüléssel novemberig, hiszen adddig még 2 hónap van? Netán fontos a 2 új igazgató-helyettes beiktatása? Miért, nem tán annyira küszöbön a kivitelezés megkezdése?
Miért kell ekkora magas (25 milliárd Ft) összeget meghatározni?
Talán mindhárom gyár dolgai előrehaladott stáfiumba kerülrek?
Mire kiírják a tőkeemelést, meg kell érkeznie néhány olyan információnak, ami ugyanúgy felviszi az árat 5000-re, mint azt 2800 esetében indokolta.
Tom:'Kis tulzassal,de egesz pontosan' allaithatom,hogy nagyreszt a fő-Kolompossal vitaztunk (ne olvasd vissza, hacsak a fergetegesen humoros beszolasok kedveert nem szeretned..volt egy ket konnypotyogtato)ezen kivul, volt a BET-es hir ( ami alapjaban veve megmagyarazza, hogy mit miert szeretnenek a kozgyulin) ezen kivul nem sok.
A fogadas, mar annyira bonyi ezen a szinte tobbszor attetekkel, hogy en nem tudnam elmagyarazni, ez ugyben Gudakes az illetekes szemely.
Annyiban jo, hogy az indoklasok ravilagitanak a mogottes elkepzelesekre...es a rugalmasan, meg gyorsan es tarsai jol hangzanak, legalabbis sejtetni engedik, hogy van mar jeloltjuk arra a tokebevonasra.
:)
De ez meg magaban az arfolyammal nem hinnem hogy barmit is tenne, majd csak akkor ,ha be is kovetkezik,amit kihallani vélunk ezen szavakbol.
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...