Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
a bét-en nincsennek frissítve az adatok, de ha jól számolok az enviro-geo a második legnagyobb tulaj valahol 12%-al. A forrás meg kínosan nem akar 25%-felé menni, már a multkor is pakolt el valahova részvényt, ami piacon meg nem látszott (még a kitörés előtt). Nem tudom mi vele a célja hogy elad, de az "öntés"-től kézenfekvőbb ötletnek tűnik hogy nem akar egy kötelező vételi ajánlatot tenni
Öcsike, ha visszaolvastal volna most nem egetned magad. Csakafideszlacika mondta hogy Leisztinger nem fog pitiánerkedni pár Tízmillió haszonért.én vegig azt mondtam hogy a forrás tömni fog es ezmiatt nem lesz 100.2 percig volt 100, pár lúzer vette aztán jott a fizikus és ma már 60 ft. 5 nap alatt 50% bukó. Ezt ugy szettomtek 60 felett hogy soha a büdös életben nem lesz 180 mint amiről tegnap is ment a kamillazas.
Tévedtél: "10ftos papírokat nem fogják szórni.en voltam lehurrogva.Leisztinger nem fog pitiánerkedni. Lol" Ezzel szemben bejelentette hogy 20% alá csökkent
ma vettem a papírból hosszú idő óta először alsó limiten, de nem adtam miért? mert már minden emelkedést visszaadott, 59-ről indult /leszúrva 54-ig, ha jól emlékszem/és most megint visszajött ide persze lehet, hogy még rádobnak egy kis lefelére, de szerintem már nem sokat
nem tudom hogy honnan jott a 180, de nekem is pont ez jott ki en marcius 31-ig varom, hogy legyen kotes 200+/-30 aron ha ez teljesul, akkor az feljogosithat a legvermesebb remenyekre is akar
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi