Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Nem az a kérdés, hogy neki pusztulni kell-e innen, hanem az, hogy kit teszel a helyére. Mondjuk a Hell főnöke, vagy Levente szerintem pár nap alatt felküldené az árfolyamot 300-ra, ha nem 500-ra. :D
azaz, itt tartunk, hogy az írástudatlan 500 éve bevándorolt honfitársaink is okosabbak, mint Hajnal állítólag NER-es urunk. Szomorú. Én amondó vagyok, egy majmot is érdemesebb lenne a helyére ültetni, szerintem küldjük el a pcsába. Nem hiszem, hogy egy rendkívüli közgyülésen bárki marasztalná, ha szavazni kéne. :D
A $ GYPSYCOIN projekt egy olyan ökoszisztéma, amely a roma közösségek fejlődését támogatja. Ez az ökoszisztéma magában foglal egy kereskedelmi és jótékonysági rendszert, amelynek középpontjában a roma közösségek oktatásának megkönnyítése áll. A projekt alapelvei: átláthatóság, őszinteség és kollektív szellem. A közösségre és annak igényeire való összpontosítás a szervezetünk alapja, amely megköveteli a közösség tagjainak nagyfokú részvételét. A $ GYPSYCOIN token számos segédprogrammal rendelkezik: közösségi kereskedési pénznem, oktatási projektek finanszírozása, hosszú távú pénzügyi befektetés, jótékonysági finanszírozás és kifizetések. A $ GYPSYCOIN projekt egyedülálló, és az egyetlen olyan kriptográfiai projekt, amely a roma közösség nehézségeinek megoldására összpontosít, egy digitális ökoszisztéma, mint segítő mechanizmus létrehozásával. Éppen ezért projektünk részesül a nemzetközi roma szervezetek támogatásából.
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi