Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A súlyos, a WHO határértékeit akár tízszeresen is meghaladó értékek csak a fővárosban 46 millió ember egészségét veszélyeztetik. A lakosság úgy érzi, hogy a kormány próbálja az igazi megoldás helyett elbagatelizálni a helyzetet, ezt bizonyítja, hogy AZ ORSZÁG EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTERE NEMRÉG A LÉGZENNYEZETTSÉG KÁROS HATÁSA ELLEN AZT JAVASOLTA, HOGY MINDENKI EGYEN TÖBB RÉPÁT. Más tisztségviselők pedig azt kérték, hogy imádkozzanak, hogy jobb legyen a helyzet. Sokan ennek ellenére is hisznek a kormánynak, szerintük egészen biztosan tenne valamit az ország vezetése, ha tényleg annyira rossz lenne a helyzet. Nem érdekli a dolog a mezőgazdaságban dolgozókat sem, akik továbbra is égetik a tarlót, és azokat sem, akik a szemetet égetik.
A CÉG TULAJDONOSA SZERINT 20 ÉVVEL EZELŐTT AZT SE GONDOLTA SENKI, HOGY A TISZTA VÍZÉRT FIZETNI KELL, DE SAJNOS MOST ELJÖTT AZ IDŐ, HOGY A TISZTA LEVEGŐ IS PÉNZBE KERÜLJÖN.
A nyilvános infók mindenki számára elérhetőek. Tudni kell olvasni a sorok között... Egyébként nincs konkrétum. Egyszerű megérzés. Hónapok óta itt álldogálunk. Valaminek hamarosan történnie kell.
...és akkor már legyünk pontosak. Est záró árfolyam 135,6 Ft. Részvényszám 101 815 648 db. Árbevétel 2018-ban: 0. Alkalmazottak száma: 1. Számold ki a kapitalizációt. MITŐL??? MIRE???
Ráéreztél. Egy 20 milliárd kapitalizációjú cég még simán kicsinek mondható. Esetünkben ez bő 800 Ft-os árfolyam lenne. Ha az Est lehet ekkora egy címeres bűnöző pusztán évek (lassan évtizedek) óta tartó permanens hazudozásától, hát akkor a Futur 200 is lehet. Akár tetszik, akár nem, ez az igazság.
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi