A DRB és a vele együttműködő takarékok már 2010-ben meghirdettek egy önálló, regionális bankcsoportot célzó stratégiát, amely mögött a takarékokban formális pozíciót nem vállaló, de cégein keresztül azokat tőkével támogató Pintér Zoltán, a Buda-Cash alapító tulajdonosa áll.
Mindez azért pikáns, mert Pintér pénzügyi, turisztikai és agrárbefektetései révén régóta tagja a 100 leggazdagabb magyar táborának, a 2013-as listán 17,5 milliárd forintra becsült vagyonával csupán egy hellyel maradt le az egyebek mellett az FHB Bankot tulajdonló Spéder Zoltán mögött. A mögött a Spéder mögött, akit pedig a tavalyi nagy takarékszövetkezeti átszabás megálmodójaként emlegetnek a piaci szereplők, és aki miatt Pintér regionális bankcsoportról szőtt tervei kis híján meghiúsultak. A takarékszövetkezeti szektor újraszabályozását megvalósító integrációs törvény ugyanis – az Orbán Viktor barátjának számító Garancsi István érdekeltsége kivételével – minden egyes takarékszövetkezetet, sőt a már korábban bankká alakult takarékokat is kötelezően beterelte az átmenetileg állami többségi tulajdonnal megerősített Takarékbank kontrollja alá. Vagyis tavaly nyáron egy ponton úgy tűnt, hogy a Buda-Cash-es szakadárok függetlenedési törekvéseinek ezzel befellegzett, és minden addigi, az elszakadásba és önálló építkezésbe ölt befektetés végső soron a Spéder-birodalmat fogja gyarapítani.
trollok nem bírnak ma magukkal. majd pislognak mikor kitör innen 30 fölé és nem fog visszakorrigálni. a közkéz is alakul ahhoz, hogy prémium kategóriába kerüljön. idén a forgalom is meglesz hozzá. az ősz már az opimusról fog szólni
Erősödő Opimus