Sziasztok,
légyszi adjatok tanácsot, hogy rendőrségi feljelentésbe mit érdemes terhelő indokként felhozni akkor, ha a kötvényeket nem fizették ki.
Mert max csak annyit tudnék mondani, hogy határidőre nem fizettek, és a cég valós állapotáról nem adtak ki megfelelő időben tájékoztatást, amiért meg is büntették őket többször is.
Azt hogy loptak-csaltak nem tudom bizonyítani, a felelőtlen cégvezetési magatartást meg nem büntetik (pláne hogy a reorganizáció sztori alatt látszólag megtettek volna mindent a cég megmentéséért).
Tehát nem károgást, hanem konkrét ötleteket várok, amit rendőrségi jegyzőkönyvbe is mondhatok a BTel story kapcsán.
köszi
"Ha eddig el tudták húzni, ezután is el fogják tudni húzni - sajnos."
Hát ez jó nagy butaság. Ezzel a logikával soha semmiben nem történik változás.
Az, hogy egy ideig el tudják, tudták húzni, az részint a dolgok természetéből fakad, részint meg a hazai bürokrácia lassúságából. Egyébként nem is lenne helyes, ha egy cég rögtön és gyorsan az első fizetési nehézségei során felszámolásra kerülne.
Ha viszont gondolkozol is és követed a cég kommunikációját, akkor elég egyértelműnek tűnik a legutóbbi közleményük alapján, hogy mintha ők is feladták volna. Mi meg itt erről beszéltünk, semmi másról.
"Ez nem filozófia kérdése, egyszerűen nem iszok előre a medve bőrére, mert látszólag az történik, amit már hónapok óta várok. Nálam a pezsgőbontást a cegkozlony.hu-n megjelenő információk fogják kiváltani, addig minden más csak wishful thinking."
1. Én meg erre kérdeztem rá, hogy miért mi is vársz? Ha a felszámolást, akkor min is vitáztál itt velem meg stock-al, amikor mi is ezt írtuk?
2. Önmagában is értelmetlen a szöveged, hogy te már hónapok óta előre tudni véltél valamit, miközben pont arról beszélsz, hogy téged csak a bekövetkezett dolgok érdekelnek... Most akkor csak a már megtörtént tények érdekelnek, vagy vannak várakozásaid (amik alapján trédelsz a tőzsdén).
Az isten szerelmére, felejtsd már el a csődeljárás hajtogatását, senki sem beszélt róla, ez te találtad ki. Cégközlöny, felszámolás, közzététel, rémlik? Ha nem megy, akkor vedd elő a csődtörvényt, olvasgasd, és amikor eljutottál a 28. § (1) bekezdésig, akkor kiálts fel "heuréka!".
Papagájkodhatsz itt csődeljárásról - amit rajtad kívül senki más nem emlegetett -, meg játszhatod itt az egyévvelezelőtténmegmondtam prófétát, de egyelőre még nincs jogerős végzés a felszámolás elrendeléséről. PONT. Egy éve előre iszik a topik közönsége a Btel megdöglésére, de még nem jött össze, én pedig már beleuntam abba, hogy minden héten valaki kinyilatkozza megfellebbezhetetlen magabiztossággal, miszerint vége a cégnek. Ha eddig el tudták húzni, ezután is el fogják tudni húzni - sajnos. :-( Számomra éppen ezért a cegkozlony.hu a mérvadó, nem pedig az itteni kinyilatkozások a tuti végről.
„and then there were three” Ha szabad idézni Agatha Christie klasszikusából a tegnapi igazgatótanácsi ülés után. Itt közgyűlés nem lesz, mert az Eurosys f.a. Hacsak az eurosys felszámoló be nem engedi őket a közművetlenített épületbe?:) Vagy addigra Btel f.a?
Mekkora vagyona van a cégnek? Gyakorlatilag 0. Az xprime Takácsék agymenése már több soron bebizonyosodott hogy senkinek nem kell. Értéke megközelítőleg 0. Ingatlan nincs a járművek nagy részét már láttuk banki visszavett autós oldalon. Az informatikai és műszaki eszközökért lehet kis pénzt kapni talán pár 10 millió Ft. Ha van még valami belőle. Persze most kiderül, hogy mennyire volt valós a mérleg vagy esetleg közrejátszottak a haveri cégek, hogy minden eszköz és minden beruházás jó drágán többszörösre árazva több utat bejárva kerüljön be a btelbe?
Tényleg jól átvertek mindenkit
(#402) Re: bux kosár
Értékelés: -2
előzmény (#401: varrog) | válasz erre | 2014. Április 30. - 16:20
Véleményem szerint az "nagy eladó" nem más, mint maga a BTEL. 22-én 250k részvényt dobtak a piacra. Időbe telik, míg eladják. Bizonyára a BC-est bízták meg az ügylettel, most az szórakozik a jó néppel.
A felhígulás miatt én 850 körül vártam az árfolyamot, de ha jobban belegondolok, akkor a mostani árf is "sok érte". Ha a kockázatmentesebb befektetést választó kötvényeseknek fizetnek 10% hozamot, akkor a parkettán kockáztatók igen is megérdemelnek nagyobb diszkontot...
eurocent
Takácsékra gondoltam...
A károsultaknak jár, egyetértek Veled.
Bár mi beszállítók semmi pénzt nem fogunk látni. De legalább vége ennek az ámokfutásnak.
Ugy tudom a Questornál egész ügyvédcsoportok jelentkeztek,a bc-nél is....sikerdijra vállalták...én a kötvényesek helyében perelnék,ugyanaz a helyzet mint a Q-nál,ugyanazt az elbirálást érdemlik.
Kötvényesek
A BTel kötvényeseinek követelései kielégítést nyerhetnek a felszámolásban, de egyrészt a kötvények a kielégítési sorrendben hátra sorolódnak, másrészt az eszközök értékesítéséből a kötelezettségeknél jóval kisebb összeg jöhet össze. A kötvényesek most nem tehetnek mást, mint hogy megvárják, míg a Cégközlönyben meg nem jelenik a felszámolás időpontja, ettől kezdve 40 nap áll rendelkezésükre, hogy jelezzék igényüket.
Részvényesek
A BTel részvényekkel (és tőzsdén jegyzett kötvényekkel) jelenleg nem lehet kereskedni, mert az MNB arra hivatkozva függesztette fel a kereskedésüket, hogy a BTel még mindig nem tette közzé 213-as auditált beszámolóját. Elképzelhető, hogy a következő hetekben lesz olyan felszámolási kezdeményezés, amely "jogerőre fut", így elképzelhető, hogy a részvényekben már nem lesz kereskedés, és a BÉT szabályzata értelmében törlik a papírokat. Ebben az esetben a részvényesek mindent elbuknak. A cég kint lévő részvényeinek értéke az utolsó kereskedési árfolyam alapján 602 millió forint.
miután van már elsőfokú ítélet felszámolási ügyben, így a csődvédelmet baromi gyorsan verd ki a fejedből. ha nem megy, akkor vedd elő a csődtörvényt, olvasgasd, és amikor eljutottál a csődvédelmet kizáró okokig, akkor kiálts fel "heuréka!"
a btel esetben max ott kezdődik a találgatás, hogy lesz-e csődbűntett vagy sem (nem, a csődbűntetthez nem kell csőd megelőzze a felszámolást)
segítek, 2014.06.04-én 824 Ft-os záró után írtam ezt:
"(#703) Re: Nálam minden lefagyott.
Értékelés: 0
előzmény (#702: tozsdebalna) | válasz erre | 2014. június 4. - 22:36
lekoppintották az elődök művét
már csak nevet kell váltaniuk, és tökéletes lesz a másolat
a kérdés, hogy a pukkanás után ezt mi fogja majd meg
e-star 12000-ről 80-ig szárnyalt
dinamikus fejlődés, kötvénykibocsájtás, nemzetközi terjeszkedés, sokszorozódó létszám, stb.... ismerős sztori? ugye neked is az e-star ugrott be...
stock33"
Ez nem filozófia kérdése, egyszerűen nem iszok előre a medve bőrére, mert látszólag az történik, amit már hónapok óta várok. Nálam a pezsgőbontást a cegkozlony.hu-n megjelenő információk fogják kiváltani, addig minden más csak wishful thinking.
A Quaestor csődvédelmét nem azért hoztam fel, hogy majd a Btel is ezt fog kérni, hanem azért, hogy a mindenféle nyilatkozatok és határozatok helyett a tényleges, cégbírósági időpontokat nézzük. Addig mindenki azt nyilatkozik és határozgat, amit elbír az arcbőre. (Ilyen helyzetben tényleg nincs mit veszíteniük, úgyhogy végképp nem korlátozza őket semmi.)
Mikor jelentette be a sajtóban legelőször a Quaestor-csoport a csődöt? Mikor nyújtotta be a csődvédelmi kérelmet a cégbírósághoz?
Na, ugye.
Másrészt az Alapszabály szerint a megszűnésről, illetve a csődeljárásról való döntés a Közgyűlés hatásköre, amit a fizetésképtelenségről szól határozattal egyidőben napoltak el. Úgyhogy én azért megvárnám, mikor is jut el a cégbíróságig mindez: tényleg bedobják a törülközőt és innentől kezdve nincs időhúzás, vagy ez is csak egy elcseszett, Takács-féle időhúzási technika?
az csak akkor lehetne, ha még egyik felszámolási eljárásban sincs elsőfokú ítélet + a btel csődvédelmet kér. tegnap ilyet nem tettek, mert azt aznap éjfélkor (jobban mondva másnap 00:00-kor) közzéteszik a cégközlönyben
jó tanács a magánszemély hitelezőknek, spórolhattok vele: ne regisztráljatok be a felszámolásba, megspóroljátok vele a regisztrációs díjat (1%, min 5.000, max 100.000), lévén egy KANYI VASAT SE FOGNAK A FELSZÁMOLÁS VÉGÉN KIFIZETNI!
9 milliárdnyi a tartozás, és a kötvényeseket még a cégek felé fennálló tartozás is megelőzi a kielégítési sorban (pl. matáv 1 milliárdja)
a céges hitelezőknek (persze nekik is csak nagyobb, több százezres követeléstől éri meg, alatta több a nyűg vele, mint amit elérhetsz vele) ezt még meg kell fizetniük azért, hogy a felszámoló kiadja a behajthatatlansági nyilatkozatot és le tudják írni a követelést költségként (amúgy meg kellene növelni vele az adóalapot, azaz nem lehetne költségként érvényesíteni). viszont nem érdemes éveket (akár 5-6 évet) várni és reménykedni, mihamarabb ki kell kérni a behajthatatlanságit a felszámolótól.
megéri beregisztrálni? ki kell számolni.
amibe kerül:
- regisztrációs díj (1%, min 5e)
- behajthatatlansági nyilatkozat (2e)
amit hoz:
- költségként leírható, csökkenti a társasági adó alapját (követelés 10%-a)
ha nem regisztrálsz be, akkor nem kell fizetni, de költségként se tudod érvényesíteni...
Én azt a pezsgőt még visszatenném a hűtőbe, mivel a BÉT-en található Alapszabály 10.14-es pontja szerint az IT akkor határozatképes, ha legalább 4 tagja van jelen. Azaz ez a 3 fős IT röpgyűlés csak szarkavarásra jó, jogi hatása nincs.
Bizony. Innentől ennek már gyorsan vége. A kérdés csak az, hogy lesz-e utolsó kereskedési napja, vagy már megvolt. (szerintem lesz). És 60-ról megy 1 alá...
2 Ft? Ennek 1 alatt lesz az utolsó ára. Ha visszaengedik egyáltalán.
Mondtam, hogy bárhonnan megéri shortolni.
Az se semmi, hogy közgyűlést se tartanak (micsoda kamu, hogy pont 1 nappal előtte dobják ki őket a telephelyről). Ezek még a végén is ostobán hazudoznak.
Megállapítják a fizetésképtelenséget, miközben több, mint egy éve nem fizetnek senkinek. De még 1 hónapja is azt kamuzták, hogy az X-prime-ból jönnek bevételek.
Remélem most mindenki boldog!? "Végül is ez mindenkinek jó!Hát igen, ez tényleg örömteli dolog mindenkinek!" Tényleg most kell pezsgőt bontani exmnbs1! "Igazatok is van!" Csak abba nem gondol bele senki, hogy ha buknak akkor mindenkinek bukik a pénze! De ha ezt nem fogjátok akkor csak sajnálni tudlak benneteket!
miután évek óta nem fizetik a szállítókat, alkalmazottakat meg vagy fél év óta eszükbe jutott hogy fizetésképtelenek
az auditoruk vajon akar ingyen melózni?))))))
nem sok van már hátra
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 13.Fpk.03-14-000744/15. sz. végzése felszámolás megindításának közzétételéről
A bíróság elrendeli annak a Cégközlönyben való közzétételét, hogy a(z) 2015. január 8. napján jogerőre emelkedett végzésével a(z) EuroSys Telecom Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság (6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 27/a.; cégjegyzékszáma: 03 09 111783; adószáma: 13317777-2-03) adós felszámolását főeljárásként elrendelte.
A bíróság által kijelölt felszámoló: KERSZI Kereskedelmi és Pénzügyi Szervezési-Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1143 Budapest, Besnyői u. 13. 1. em. cégjegyzékszáma: 01 10 041640.
A felszámolóbiztos(ok): Uray Attila (an: Barta Klára) 1143 Budapest, Besnyői u. 13.
A felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásának időpontja: 2014. október 9.
A felszámolás kezdő időpontja e végzés Cégközlönyben való közzétételének napja.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság Gazdasági Hivatalánál kezelt elkülönített számla száma: 10025004-01483109-24000004.
Mindazok [ideértve a zálogjogosultakat, és a 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti függő követelések jogosultjait is], akik az adóssal szemben fennálló ismert követeléseiket - kivéve a felszámolási eljárást közvetlenül megelőző csődeljárásban [27. § (2) bekezdés e) pont] már bejelentett és nyilvántartásba vett követeléseket - a felszámolás során hitelezőként érvényesíteni kívánják, ismert követeléseiket e végzés közzétételétől számított 40 napon belül jelentsék be a felszámolónak.
A felszámoló - a módosított 1991. évi XLIX. tv. 57. § (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott követelések kivételével - csak azt a bejelentést veszi nyilvántartásba, amely után az igénybejelentő a követelés 1 %-át, de legalább 5.000 Ft-ot, legfeljebb 200.000 Ft-ot az e végzésben megjelölt számlára - a bírósági ügyszámra (végzés számra) hivatkozással - 40 napon belül befizetett és ezt a felszámoló részére igazolta.
01 09 185066
Network System Service Korlátolt Felelősségű Társaság (1027 Budapest, Bem József utca 6. fszt.;
[24837028-2-41])*
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a Cg.01-09-185066 cégjegyzékszámú Network System Service Korlátolt Felelősségű
Társaság (1027 Budapest, Bem József utca 6. fszt.) elnevezésű cég cégjegyzékében bejegyezte (törölte) az alábbi adatokat:
21. A cég adószáma
Adószám:24837028-2-41.
Adószám státusza:érvényes adószám
Státusz kezdete:2014/01/28
A változás (törlés) időpontja:2015/04/28
Törlés kelte:2015/04/28
Adószám:24837028-2-41.
Adószám státusza:törölt adószám
Státusz kezdete:2015/04/28
A változás időpontja:2015/04/28
Bejegyzés kelte:2015/04/28
C É G K Ö Z L Ö N Y I. K Ö T E T [2015. április 29.]
01 09 191416
XPrime Saleshouse Korlátolt Felelősségű Társaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 11.C. A. ép. 5.
em.; [12044296-2-43])*
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a Cg.01-09-191416 cégjegyzékszámú XPrime Saleshouse Korlátolt Felelősségű Társaság
(1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 11.C. A. ép. 5. em.) elnevezésű cég cégjegyzékében bejegyezte (törölte) az alábbi
adatokat:
32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma
11704007-20244477-00000000
A számla megnyitásának dátuma: 2008/01/10. A számla zárásának dátuma: 2015/04/13.
A pénzforgalmi jelzőszámot az OTP Kerületi fiók, IV. ker Erzsébet u.(1041 Budapest, Erzsébet u. 50.
)kezeli.Cégjegyzékszám: 01-10-041585
Törlés kelte:2015/04/27
"De úgy gondolom és remélem, hogy csütörtök után mindenkinek lesz oka kinyitni egy üveg pezsgőt arra, hogy minden helyre állt és senki nem bukott semmit!" - látom nem érted a sztorit vagy nem akarod megérteni!
én majd kinyitom a pezsgőt ha felszámolják ezt a mocskot és kattan a bilincs. mert azt érdemlik.
:)
Kovozso tanár úr!!! Ez jó!!
Én valójában senkit sem szerettem volna kioktatni, ez meg sem fordult a fejemben, sőt csak próbáltam leírni amit én tapasztaltam az elmúlt időszakban, amit ide beírtatok! Én egy másodpercig sem mondtam, hogy itt nincs igaza valakinek! Én csak annyit vettem észre a beírásokból, hogy csak a negatívumok jönnek, pozitív meg szinte semmi! Jobban mondva aki próbált pozitívat beírni az kamusnak lett titulálva! De mrw80 is megírta, hogy neki valójában nem fáj a pénz amit belefektetett! De ha nem fájna akkor nem is írogatna ide se Ő se senki más! Félre értés ne essék én nem azt mondom, hogy nyelje le, mert mindenkinek annyi fáj amennyit belerakott és ezt sajnálom!!!!! De úgy gondolom és remélem, hogy csütörtök után mindenkinek lesz oka kinyitni egy üveg pezsgőt arra, hogy minden helyre állt és senki nem bukott semmit!Remélem ezzel nem bántottam vagy nem oktattam ki senkit! Jó éjt mindenkinek!!!! :)
Na, ezt most rendesen megkaptam. Kovozso tanár úr jó modorra tanítja a fórumot kioktató stílusban. De tanár úr én készültem! Komolyra fordítva nem értek veled egyet. Persze meggyőzni nem akarlak és nem is tudlak. Nem arról szól a történet, hogy van, egy makulátlan cég csak szemét közvélemény el akarja tiporni. A Btel szinte heti rendszerességgel szolgáltat indokot a negatív véleményformálásra. Nem hinném, hogy ezeket a véleményeket kárörvendő szándékkal írná bárki is, de amíg olyan kárvallottjai vannak a sztorinak, mint pl. mrw80 nem lehet pozitív dolgokat írni. És nem ő az egyetlen. A Btel az elmúlt egy évben egy gazdasági ámokfutásba kezdett és a közvélemény csak erre reagált. Az meg hogy a Takács testvérek ennyire előtérbe kerültek maguknak köszönhetik mivel ők akarták megcsinálni saját magukat az évek alatt. Persze csütörtök után jöhetnek a pozitív hírek és biztos vagyok benne, hogy újra lesznek éltető vélemények is a fórumon, de a múltat nem szabad feledni, mert kísérteni fog. Mindenképp dicséretes hogy teljes mellszélességgel kiállsz hőn szeretett céged mellett, de hidd, el sokkor a kívülállók tisztábban látnak. Akiknek fingjuk sincs az egészről.
én úgy gondolom,hogy igen.
mivel ne reagáltak a felszólításokra, így elismerték fizetésképtelenségüket.
a bírósági beadvány kapcsán sem reagáltak így hamarosan lehet jogerős ítélet is.
véleményem szerint nem tudnak fizetni.
nekem szerencsére nem fáj az a pénz (beszállító voltam valamilyen szinten) és a cél,hogy másokkal a jövőben ne tegyen ilyet ez a banda.
engem sosem kerestek megegyezés kapcsán (amiket írtak itt-ott,hogy tárgyalnak a hitelezőkkel, nem hiszem,hogy fedi a valóságot)
Tőlem sosem láthattál kárörvendést, hiszen hitelező vagyok, felszámolási kérelemmel.
De én amellett vagyok,hogy tűnjön az ilyen kosz az üzleti szférából.
szerintem már egy volt dolgozó sem bízik semmiben
Na látod így kellene az összes többi kérdésre is válaszolni! Nem csak mindig a rosszat vagy a negatívumot észrevenni, hanem a jót is és a pozitívumot is meglátni! Engem csak az bosszant, hogy az itteni hozzászólások között csak a kárörvendés és rosszalló hozzászólás a fontos! Holott senkinek semmi érdeke nincs az egészből! Ha valaki pozitívat ír az már rögtön besúgó, nyalis vagy kamus! Pedig csak bízik a dologban és próbál pozitívat írni de nem lehet, mert a túl sok "okos" lehurrogja, pedig fingja sincs az egészről!
BTEL (Business Telecom)
link