Az Alaptörvény szükségességének indoklása és jogalapjának rövid magyarázata:
1991 júniusában megszűnt Magyarország katonai megszállása, a rendszerváltó politikusok számára tehát megteremtődött a lehetősége a magyar alkotmányosság helyreállítására. Ezzel azonban nem éltek, hanem ragaszkodtak a Rákosi-Kádár diktatúra „demokratizált“ folytonosságához, ezáltal elveszett a nemzeti erkölcs társadalomszervező ereje. Az ideiglenesnek szánt Alaptörvény miatt egyre jobban mélyül az alkotmányos válság. Mivel az alkotmányos rend helyreállítására nincs alkalmas és hivatalos szerve a jelenleg de jure illegitim államnak, a válság felszámolására egyetlen megoldási lehetőség kínálkozik. Az 1920-ban már lejátszódott minta szerint vissza kell nyúlni a nemzet egyetemességéhez, mert a szokásjog a szükséghelyzetet nemcsak indítóoknak tekinti a kivételes szabályozásra, hanem önmaga törvényesítette jogalapnak is. Ilyenkor a nemzet közvetlenül törvényesít a szokásjog alapján.
A nemzetnek mint a népszuverenitás megtestesítőjének, és mint végső alkotmányos tényezőnek önmagához kell fordulnia, hogy helyreállítsa az alkotmányos rendet, ha a hatalom bitorlói ezt nem teszik meg. A Nemzetgyűlés az alkotmányosság helyreállításának kérdésében és az Alaptörvény megerősítésében a közvetlen demokrácia intézményéhez fordul, s működésének befejezése után népszavazást kezdeményez.
Ezt írtad: "Ezt az "ősi alkotmány"-t tisztelni lehet,kell,de azért manapság nem kellene elővenni...."
Erre írtam, hogy elő kell venni, mert szükségünk van rá.
"Mi baj van?" - szinte az összes fórum erről szól itt.
"Milyen történelmi alkotmány,amit most kell elővenni? - éppen olyan történelmi alkotmány mint amilyen történelmi alkotmány az angoloké, az újzélandiaké vagy az izraelieké, amelyek ott jogfolytonosan működnek és biztosítják a fennmaradásukat, nálunk viszont megszakították a jogfolytonosságát. Ezt a jogfolytonosságot kell helyreállítani.
Honnan? - a történelmünkből.
Kinek? - aki túl szeretne élni.
"Jól tudom hogy 90-ben az alkotmányt jóformán minden betűjében kicserélték úgy módosították? Nem kis konszenzussal."
Nem jól tudod. Néhány senki által demokratikusan meg nem választott személy készítette el a tervezetet, amin az MSZMP senki által demokratikusan meg nem választott képviselőiből és egy senki által demokratikusan meg nem választott személyekből álló csoport egyezkedett majd a nem demokratikusan megválasztott régi pártállami parlament fogadott el. Népszavazás pedig nem volt róla.
Az alkotmány egy közmegegyezés kellene legyen, nem egy diktátum! Ki érzi ezt magáénak, magára nézve mérvadónak? Egyedül a közmegegyezés okozhatta volna hogy tartsák magukat ehhez az emberek, de ez nem történt meg.
Akkor sem, most sem.
Ez így van. Ezért nem működött az előző és ezért nem fog működni ez az alaptörvény sem.
A most aláírt "új Alkotmány" nem Alkotmány, csupán Alaptörvény.
Alkotmányunk ugyanis van: a Történelmi Alkotmány, amit akkor kell elővenni, amikor megmaradásunkat szolgálja - vagyis éppen most!
ha az mszp - lmp megszerzi a 2/3-ot lesz másik alkotmány, vagy az 1949-es lesz visszahelyezve
akkor ismét indul a vita népszavazás meg majd, ha nekem lesz 2/3-om akkor visszacsinálom:)
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 18:25
Törölt hozzászólás
#154
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 18:24
Előzmény:
törölt hozzászólás
#153
de a lényeg hogyha egyszer valamikor a távoli jövőben nyer a maszop akkor arra fognak esküdni
jó vicces lesz ÐÐ
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 18:21
Törölt hozzászólás
#152
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 18:17
Előzmény:
törölt hozzászólás
#151
amúgy meg van nekünk egy ősi alkotmányunk mely 1000 évig működött 1944 márciusa óta áll fent ez az alkotmány nélküli helyzet
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 18:13
Előzmény:
törölt hozzászólás
#150
nem akarok jósolgatni, de egy előre hozott választáson vagy 2014-ben négy párti parlament marad, ahol a fidesz veszítve népszerűségéből még mindig meghatározó tényező fog maradni
a jobbik alkotmányozási elképzései pedig oly messze állnak az mszp és lmp ez irányú elképzeléseitől, hogy ott egyezség nem lesz
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 18:06
Törölt hozzászólás
#149
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 17:58
Előzmény:
törölt hozzászólás
#148
tehát marad egyenlőre a 2/3, akiknek nem érdekük az alkotmányt megváltoztatni:) egy új összetételű országgyűlésben (kivéve ha vonának igaza lesz és ...:) pedig egyetlen pártnak vagy koalíciónak sem lesz meg a 2/3-a, megegyezni pedig a jelenlegi pártok egy új alkotmányban nem fognak
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 17:55
Előzmény:
törölt hozzászólás
#147
én nem hiszem, hogy népszvazással sikerülhet
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 17:49
Törölt hozzászólás
#146
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 17:45
Törölt hozzászólás
#145
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 17:37
Előzmény:
törölt hozzászólás
#144
oké népszavazás ami még érvényes is lenne
pl. ilyen kezdeményezésekre gondolsz?
a) a jelenlegi parlament dolgozza át az alkotmányt
b) a jelenlegi parlament új alkotmányt készítsen és fogadjon el
c) a jelenlegi parlament készítsen új alkotmányt és népszavazás útján érvényesítse azt
d) aki a népszavazást kezdeményezi készít egy alkotmányt és azt megszvaztatja a néppel (ebben az esetben a legkisebb a valószínűsége, hogy 50% + 1 szavazat meglegyen, mert ezt is egy párt vagy érdekcsoport tenné)
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 17:36
Előzmény:
törölt hozzászólás
#143
gyurcsányok maradnak a szarban
az egész ország utálja ÐÐ
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 17:34
Törölt hozzászólás
#142
Törölt felhasználó2011. 04. 26. 17:31
Előzmény:
törölt hozzászólás
#141
nocsak
akkor mégse diktatúra? ÐÐ
remélem az is benne van, hogy népszavazással a kormányt le lehet váltani
Alkotmány
Számos fórumon folynak viták olyan témákról, eseményekről, amelyek megítélésekor végsősoron alkotmányossági kérdésekhez jutunk el.
Megfelelő-e a jelenlegi Alkotmány?
Kell-e változtatni rajta?
Szükség van-e új Alkotmányra?
Helyre kell-e állítani a történeti Alkotmányunk jogfolytonosságát?
Történeti vagy chartális Alkotmány legyen?
Kik és hogyan alkossák meg, fogadják el?
Ezeknek az alapkérdéseknek az építő szándékú megbeszéléséhez nyújt terepet ez a fórum.
Tisztelettel kérek minden hozzászólót, hogy a témához méltó stílusban nyilvánuljon meg eme mindannyiunk jövőjét meghatározó témában!