Orbán Viktor szerint előrehozott országgyűlési választást kell tartani. A Fidesz elnöke pártja 20. születésnapi rendezvényén azt mondta, hogy a kormány tehetetlen, a gazdaság romokban hever, tehát mindenképpen lépni kell.
Orbán Viktor szerint nem kormányválság, hanem államválság van ma Magyarországon. A Fidesz elnöke a Bibó István Szakkollégiumban beszélt erről az Indexnek. A párt megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte a jogi egyetem kollégiumában, ott ahol 1988-ban megalakították az akkor még ifjúsági szervezetként működő mozgalmat.
Orbán szerint a kabinet olyan mint a sánta kacsa. (A "sánta kacsa" kifejezést Amerikában a mandátumuk végéhez ért elnökökre használják, akik már csak a napi ügyeket intézik, de komolyabb lépésekre nem szánják el magukat.)
A jelenlegi mszp-szdsz kormánynak sürgősen buknia kell!!! Ennél még Thürmer Gyula Munkáspártja is jobb, de Orbán Viktor Fidesz-e egyenesen üdvözítő lenne!
kóka a miniszteri székre pályázik tehát bontani fogja a koalliciot.
szdsz 3% os párt!
feri túlélhet még sok időt is de az már nekünk egyáltalán nem lesz jo.
időhúzás mert nincs olyan valaki,ember vagy csoprt amelyik technikailag el tudná távolítani.
kíváncsi leszek mi lesz ebből. Az óriás bohóc és a törpe csatáját ki nyeri? Talán itt törpe annyira nem is csatázik, inkább lesz-e kóka jani olyan jani, hogy kilép a koalícióból, és feri bohóc lesz-e olyan ügyes, hogy túléli a következő 2-3 hetet, és akár önállóan kormányozza tovább az egyre jobban süllyedő hajót.....
Orbán Viktor előrehozott választást akar