Topikgazda: opposition2002 2002. 12. 16. 10:30

Arany Bika Díj László Csabának  

Ugrás a cikkhez
A Portfolio.hu által alapított díjat első alkalommal László Csaba veheti majd át. A pénzügyminiszternek a tőkepiac iránti nyitottsága véleményünk szerint nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy 2 szűk esztendő után újra fényt lássanak az alagút végén a piac szereplői.

A Portfolio.hu mindennapi tevékenysége során a hírek és események kommentálásakor a kritikai szemléletet tartja hangsúlyosnak, ezért az esetleges dicséretek könnyen elsikkadhatnak a sorok között. Az Arany Bika Díj alapításával többek között az is a célunk volt, hogy legalább egyszer egy évben kimondhassuk, hogy kit tartottunk a legtöbbre, kinek a tevékenysége járult hozzá legnagyobb mértékben a tőzsde fejlődéséhez. Idén a választásunk László Csabára esett.

A pénzügyminiszter nyíltan szakított a tőzsde "mérsékelten fontos" megítélésével, s azonnal fogadókészséget mutatott a tőkepiac szereplői által szorgalmazott változásokra. Az általa létrehozott Tőkepiaci Tanácsadó Testület és a minisztérium szakembereinek a koordinációjával kidolgozták a tőkepiac fejlesztéséhez szükséges programot, amelynek rövid távú elemeit már el is fogadták. László Csaba idei tevékenység nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tőzsde megtépázott presztízse javuljon, s a piac életjeleket tudjon adni magáról. Természetesen a pénzügyminiszter sem tévedhetetlen, volt olyan intézkedése, amit nehezen tudunk megemészteni (pl. Forrás Rt.), de véleményünk szerint idén összességében felülmúlhatatlan szerepet játszott a tőkepiac fejlődésének elősegítésében. A díjhoz gratulálunk!

Az üvegszobor Antal Szilárd Tamás alkotása.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 10. 10. 23:24
Törölt hozzászólás
#12
Törölt felhasználó 2002. 12. 20. 00:11
Előzmény: #10  portfolio
#11
a tőzsde egy profitorientált magáncég, szemben a kormánnyal.
szavaim egyértelműen elismerték lászló
Csaba tevékenységét, és ezt továbbra is tartom.
Portfolio
Portfolio 2002. 12. 19. 21:34
Előzmény: #9  Törölt felhasználó
#10
csak egy megjegyzés: többen is említették, hogy alig több mint fél éves működést nem kellett volna díjazni, s várni még legalább egy évet. Az Arany Bika Díj deklaráltan ÉVES díj, nem életmű díj, s nem is posztumusz elismerés. Ezért minden évben annak fogjuk ítélni, akit abban az évben elismerésre méltónak találunk.

Viszont vitatkoznék Döme azon érvelésével, hogy a László Csaba tevékenysége csak az előző négy évhez képest elismerésre méltó, egyébként csak a dolgát teszi. Egy pénzügyminiszter akkor is a dolgát teszi, ha nem áll ki látványosan a tőkepiac mellett. Az az álláspont, hogy nem csak meghallgatják a szakma igényeit, hanem el is fogadják, és meg is valósítják, az több, mint ha simán "működni hagyják".

Jaksity György szerepével messzemenőkig egyetértünk, tevékenysége megkérdőjelezhetetle n. Viszont neki mint a tőzsde elnökének igenis ez a feladata. Pont azért zártuk ki a BÉT alkalmazotait és vezető tisztségviselőit. Ha nem tettük volna, akkor a díjat átkeresztelhetnénk a "BÉT legjobb dolgozója" díjra, s akár havonta is kioszthatnánk, mint a McDonald's-ban :)
Törölt felhasználó 2002. 12. 19. 00:35
Előzmény: #8  Törölt felhasználó
#9
Minden tiszteletem László Csabának, hozzátéve hogy régóta az első miniszter aki igazán szimpatikus nekem. A szakmai hozzáértését elismerem, és sok sikert és kitartást kívánok neki.
Sajnos azonban a portfolió által adott trófeáról már egészen más a véleményem.
A díjat olyas valamiért adta a portf. ami teljesen természetes, és normális dolog mindenhol a világon. Az aktuális kormányzat hagyja működni a tőkepiacot és nem rúg bele többször, még akkor is mikor az már a "földön van". Ami most történik, és László Csaba nevével van fémjelezve, csak ahhoz képest elismerésre méltó ami az előző négy évben ment. Most csinálják a dolgukat, azt amiért mi adófizetők fizetünk, illetve azt amit elvárhatunk.
Ezen túlmenően egy gyakorlatilag féléves produkciót díjazni kissé túlzás. Talán jobb lett volna várni még egy évet, amikor már látszik hogy ténylegesen mit tesznek a tőzsdéért.
A gázárhoz a mostani kormány egyértelműen politikai okok miatt nem nyúl, ami már nehezen magyarázható úgy hogy ez is a tőzsde érdekében történik. Kérdéses hogy mikor és milyen kibocsátás lesz, és kérdéses a - portfolió által is szóvátetttt - kárpótlásijegy bevonás is.
Összességében nem László Csabát kellett volna díjazni azért mert végzi a dolgát, hanem az előző kormányt pl. a kerge tehén díjjal azért mert az nem tette azt amit kellett volna.ú
Remélem jövőre nem azok a szempontok fognak dönteni amik idén.....
Ez egy kis ország, kis piac, kis tőzsde. Ha valaki, akkor Jaksity György tett a tőzsdéért, és örülök neki hogy Ő kapta ma a díjat a Tőzsdei Legek kiosztón.
(boritékol om a pénteki tehénke:-) díjat)
Törölt felhasználó 2002. 12. 18. 17:18
Előzmény: #7  Törölt felhasználó
#8
Csak a jogallam vegehez. Ez ugyben nem a gazar-ugy a donto, hanem a metro-per, az tenyleg ezer sebbol vegzo botranyos dontes volt (marmint a legutolso). A gazar-pert viszont teljsen egyertelemuen jol dontotte al a birosag. Ez ugyben az ugyved (ha jol tudom a Clifford) es a MOL belso jogaszai a sarosak.
A rendes birosagnak erre nincs hataskore, marmint hogy megallapitsa egyes rendeletek torvenybeutkozoseget . Ez egyertelmuen az AB hataskore. Vagyis az ugyvedekeknek eleve az ABhez kellett volna fordulniuk, vagy per kozben inditvnyozni, hogy a pert fuggesszek fel es a biro forduljon az ABhez.
Egyiket sem tettek, ami szerintem alapveto szakmai hiba volt. Most utolag, lehet hogy fordultak az AB-hez, de meglepodnek ha ex-tunc hatallyal (azaz gyak. a rendelet meghozatalanak idejere visszamenoleges hatallyal)
semmisitene meg az AB a rendeletet, ha egyaltalan. Vagyis meg ha kedvezo dontes is szuletik, akkor az mar nem erinti a MOL-t!! Plane minvel mire ez ugyben hatarozatot hoz az AB, addig meglesz (ha meglesz) az uj szabalyozas.
(Oszinten szolva a fentiek meg raadasul csak elokerdesek egy karteritesi perben, ami tobb okbol is nem biztos, hogy sikkerl jarna, de ez nem a birosagok dolga).
Ha megnezed a Metro ugy eredmenyet akkor az nyilvanvalo hogy az allami garancia es allami kotelezettsegvallala s komolyan kockazatos lett (lasd MOL kotveny kibocstasi tajekoztato kockaatok oldalat). Ennek ellenere a parlament semmit sem tett a mau napig, es ugy tunik most sem erdekli kulonosen a dolog.
A javasolt dijaiddal amugy egyetertek, de a sort szerintem sokaig lehetne folyatatni.
Törölt felhasználó 2002. 12. 18. 16:42
#7
A "Kerge birka" díjhoz:
Nálam Leisztinger Tamás a Pickben elkövetett rablás miatt csak az egyik esélyes. Ne feledjük, mit tett egy Orbán Viktor nevű ember még miniszterelnökként a Mollal.
A gázár rablóan alacsony megállapításával csak 2000-ben és 2001-ben kb. 250 mrd Ft veszteséget okozott a cégnek és ezzel közvetlenül a Mol részvényeseknek. Ha az 1994. évi 41. törvény alapján realizálható 8 százalékos nyereséget csak évi 25 mrd-ra becsüljük, a kár kb. 300 mrd, azaz részvényenként kb. 3000 Ft.
A teljesség igénye nélkül a gázárrablás néhány folyománya:
- Az ÖMV gagyi áron jutott a MOL 10%-ához. Szerényen számolva 50-60 milliárdot kapott ajándékba Orbántól az osztrák olajcég.
- A gázárrablás bevezetésétől kezdve minden a gázárral kapcsolatos kormányzati kijelentés közvetlen árfolyambefolyásoló hatással bírt. Meg is szólaltak az illetékesek rendszeresen, bizonyára érdekes lenne a nyilatkozatokat és az árfolyamra gyakorolt hatásukat csokorba szedni.
- A "visszaadod nekem a gázüzletágat vagy tönkreteszlek a gázárral" tartalmú nyomásgyakorlást hétköznapi nyelven zsarolásnak hívják. Ezt nyíltan el lehetett követni egy tőzsdei céggel.
- Miután a Mol beperelte a kormányt (vagy annak egyes tagjait), és a kártérítés megítélésének a kormányra nézve katasztrofális következményei lettek volna, finoman szólva is érdekes ítéletet hozott a "független" bíróság: szentesítették azt a rablást, amelynek következtében a Mol részvényesek adnak gázártámogatást az összes gázfogyasztónak. (Például létminimum alatt élő nyugdíjasok, akik a kárpótláson keresztül váltak részvényesekké, például a hegyen lakó milliárdosok úszómedencéjének fűtésére. De mondhatnám azt is, hogy ma az orosz követség feltehetően olcsóbb gázzal fűt, mint amennyit a Mol fizet az orosz gázért.)
Ez az ítélet nálam a jogállam vége.
De más : Az Orbán kormány ÁPV-s embere egyébként megakadályozhatta volna a Pick kirablását. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy ennyi gazemberséget "elnézett" a kormány.
Javaslom, hogy jutalmazzanak idén két embert, Orbánt és Leisztingert.
(A gázárrendezés elhúzódádáról lehozott mai hír után Medgyessynek is adhatnak egyet.)
Az "Arany bika" díjhoz:
Nem tudom, mennyi idő kell a gázárak rendezéséhez úgy, hogy az ne keltsen különösebb társadalmi feszültségeket. Nálam, aki már évek óta fizetem miniszterek gázszámláját, a türelmi idő lejárt. Minden jel arra mutat, hogy bár a pénzügyminiszter szavakban nem híve tőzsdei magáncégek nyeresége megcsapolásának, azért folytatja azt. A mai hírt hallva már minden MOL részvényes biztos lehet benne, hogy 2003-ban is fizetheti a gázártámogatást a pénzügyminiszternek.
Jómagam egyébként már a tőzsde közeli jövője szempontjából is azt tartom a legfontosabbnak, hogy ne történhessen meg még egyszer az, hogy amikor a PSZÁF vizsgálatot akar indítani tisztességtelen árfolyambefolyásolás ügyében, az érintettek megtagadhatják az ehhez szükséges dokumentumok kiadását. Ebben pedig a tudomásom szerint nem történik semmi, márpedig így ki vagyunk szolgáltatva a nagytőkés hiénáknak.
Örülök az eddigi pozitív változásoknak, de a díj szerintem nem jár László Csabának.
egy egyre kisebb részvényes
Törölt felhasználó 2002. 12. 17. 19:14
#6
csak annyi, hogy aki eddig nem vette volna eszre: a BUX europaban a cseh index utan a masodik legjobban teljesito index year to date!!!.
mellesleg az arfolyamnyersegado eltorlese szerintem hiba volt, es a koltsegvetes helyzete nem is indokjolja. remelem visszajon (ha nem is 20%-al). nem hiszem, hogy az ado volt az oka a befektetok tavolmaradasanak. ezt a brokerek lobbiztak ki, tobbek kozott, hogy a bonuszaikat stb. admomenstesse tegyek.
raadasul a kamatado ez euban valoszinuleg nemsokara beveztesre kerul es akkor sok indok nincs az arfolyamnyereseg nem adoztatasara (annal is inkabb mert az osztalek is adozik).
de azzal egyetertek: a hozzaallas alapveto es ebben laszlonak erdeme van.
kerdes: ki johet majd szoba a kesobbi dijak odaitelesekor? remelem nem ugyanaz az x arc, aki eddig is kapott szamtalan ilyen oylan dijat. unalmas lenne.
Törölt felhasználó 2002. 12. 17. 15:53
#5
Kedves Portfólió!
Alapvetõe n egyetértek a díj odaítélésével, a jelenlegi pénzügyminiszter hozzáállása a tõzsdéhez megfelelõ, sõt dícséretes. Viszont ne felejtsétek el megemlíteni, hogy a tõzsdei kibocsátóknak tett választási (ill. az utáni) ígéretek nem teljesültek, nincs adókedvezmény az új kibocsátóknak. Ez ügyben egy halk interpellációt megfogalmazhat a szerkesztõség a pénzügyminiszternek címezve.
Persze a nagyobb jelentõségû ígéret, az SzJA eltörlése teljesült, sõt bizonyos mértékig túl is teljesült (határidõs ügyletek).
láma
láma 2002. 12. 17. 12:03
#4
A tőzsde szvsz a kibocsátók és a befektetők terepe.
De, ha mindenáron LCS-re tippeltek, emlékezzünk miniszterjelölt korában tett BUX-előrejelzésére. Vagy esetleg a ciklus végére szólt az a bizonyos +1000-1500 pontos "igéret"?
Portfolio
Portfolio 2002. 12. 16. 22:47
Előzmény: #2  opposition2002
#3
Kedves opposition2002!

László Csaba személyében nem a kormányt díjaztuk, hanem a pénzügyminiszter tőzsdéhez való hozzáállását, illetve az ezzel kapcsolatos cselekedeteit. A pártállás bennünket egyáltalán nem érdekelt.

A részvénybevezetések hiányát a pénzügyminiszteren számonkérni elég meglepően hangzik. Nem ez a feladata. Viszont véleményünk szerint sokat tett azért, hogy a tőzsdei megjelenés ismét reális alternatíva legyen a cégek számára.

A politikai elkötelezettség megemlítésének pedig külön örülök, mert ezt azért havonta meg szoktuk kapni az olvasóktól. Felváltva, az egyik hónapban kormánypártinak, másik hónapban pedig ellenzékinek tartanak minket, ez ellen nem nagyon lehet mit csinálni :)
opposition2002 2002. 12. 16. 12:12
Előzmény: #1  portfolio
#2
Szerintem nem szerencsés, és egy kicsit talán elhamarkodott dolog is egy fél éve hivatalban lévő pénzügyminiszternek odaítélni egy ilyen díjat. Az elmúlt fél évben az indoklás szerint javult a "tőzsde megtépázott resztízse", ennek azonban még konkrétumokban nem sok jelét látni (új részvénybevezetések nincsenek, csak kivezetések, a novemberi tőzsdei forgalom pedig alatta marad az egy évvel korábbinak, tehát a csökkenő trend továbbra sem tört meg). A tőzsde gazdasági szerepének a fontossága továbbra is vitatható, hiszen minimálisra tehető a tőzsdén keresztüli forrásszerzés.
Vélem ényem szerint jobb lett volna egy kormánytól független tőkepiaci szakembernek ítélni a díjat, aki egyrészt hosszabb ideje folyamatosan közreműködik a tőzsdei kultúra fejleszésében másrészt László Csaba személyében a kormány egyik tagja lett díjazva, ami politikai kérdéseket is fölvet(het).
Remélem , a Kerge Birka Díjat nem az előző kormány egyik tagja fogja megkapni, mert akkor a politikai elkötelezettség árnyéka már óhatalanul rávetül a portfolio.hu-ra!

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek