Az egész tranzakciósorozat elég szöveveényes, de kb. ez: az AH 25%-os tulajdonos a Telenorban, és megvette az MVM NET 100%-át is. Utóbbi működteti a kormányzati távközlési infrastruktúrát.
Az AH-ban ellenérték fizetése nélkül, apporttal többségi tulajdonba kerül a 4iG, amelyben 25%+1 szavazata lesz a Rheinmetallnak.Tehát a magyar állam elveszti a kormányzati telekommunikációs hálóztaok feletti egyedüi irányítási jogot, egy német hadiipari cég rálátást szerez arra.
Az AH pedig eleve az országos digitális földfelszíni televíziós- és analóg rádiós műsorterjesztés kizárólagos szolgáltatója.
2014-ben az állam ezzel a szöveggel vette meg az AH-t: "A kormány az Antenna Hungária visszavásárlásáról döntött, mert ennek eredményeként újból állami tulajdonba kerül a nemzetstratégiai szempontból is különös jelentőségű országos földfelszíni és műholdas televízió- és rádióműsor-szórás, illetve -szétosztás. A kormány döntése összhangban van a hazai közművagyon újbóli köztulajdonba történő helyezésével, illetve a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiával" - mondta Szabó Zoltán Attila, a NISZ vezérigazgatója.
Tehát van nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági kérdés is.
Mindenestere elég nagy tranzakció, és tényleg egy szuperholding jön létre a végén.
Hogy ennek milyen hatása lesz a 4iG árfolymára, attól függ, hogy mennyi lesz a tranzakciók végeredményeként a részványszám, mekkora lesz a hitelállomány, és mekkora lesz 4iG tulajdonosaira jutó EBITDA és eredmény.

4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.