A Dow Jones kicsit felnézett még a tegnap átszakított 200 naposra, aztán lefelé vette az irányt. https://invst.ly/pz2rh Még 2 és negyed óra van zárásig. Nem sok esélye van zöldben zárnia. Bár nagy küzdelem zajlik.
Napokon belül szigorú óvintézkedéseket vezetnek be néhány hazai kiemelten fontos cégnél a járvány miatt. A mostani járvány megfékezése nem azért fontos, mert 2.600-an meghaltak. Alapvetően nem halálos. Tüdőgyulladást okoz a vírus. Ez pedig elég komoly betegség ahhoz, hogy aki elkapta az szakszerű orvosi ellátásban részesüljön. Mindamellett ki is esik a munkából. És éppen ez a lényeg! Ezért kell minél hamarabb megfékezni a világon, hogy ne ugorjon kezelhetetlen mennyiségűre a megbetegedettek száma. Egy bizonyos mérték után az egészségügyi intézmények képtelenek volnának ellátni az embereket. Nem engedhető meg sehol sem, hogy összeomoljon az egészségügyi rendszer és ezzel annyi dolgozó ember essen ki a termelésből, hogy komoly ellátási és gazdasági nehézséget okozzon. Tehát nem a 2.600 halálos eset miatt kell felvenni világszerte a küzdelmet a terjedés ellen. Fegyelmezett intézkedésekkel kell elejét venni a pániknak.
Ópusz-TA Kénytelen voltam behúzni egy új csatornát, mert így akarták. https://invst.ly/pz0p0 Összefüggést mutat az előző 280,40 és 270-es célárakkal is. Arra jó lesz, hogy megfigyelhessük ezen belül (vagy netán kívül!) a mozgását. Látszódhat, ha ki akarna törni a csüggesztő lefelé irányból vagy éppen hogy benne szándékozik-e maradni. Legalább nem kell kérdezősködni egy ideig, hogy hova a fenében megy. ;)))
Kedves Kollégák! BetGyuri várja a kérdéseiteket, amiket esti levelében összeállíthat a felsővezetés felé. Én írtam neki néhányat. Ha eszetekbe jut valami ti is írjatok neki. - Tudom semmitmondó válaszokat kaphatunk - ez nem Gyuri hibája -, de akkor is jó ha hallatjuk a hangunkat. Szvsz.
komcsi brigád ez, ragaszkodnak a piroshoz. Bezzeg ha Ungár Petya lenne most a főtulaj, akkor a zöld mindent ütne :) ezt is beszoptuk, egy 20.századi csöves a tulajunk, nem egy 21.századi zöldbéka.
Óvatosan a vételekkel kollégák. Nem a vevők húzták fel, hanem a short zárások. Azok meg mint tudjuk és látjuk közel 2 éve tiszavirág életűek voltak. Még a tavaly decemberi is az volt, ami 347-ig ment el. Mekkora reményt fűzött hozzá a többség és mégis itt vagyunk. Szóval lehet ügyesen felrepülni a speka vételekkel, de jobb vigyázni nehogy beragadás legyen belőle. Még sehol sem látszanak "emelkedő csúcsok, emelkedő aljak". Nem lebeszélés volt.
Globalis SzOpus Nyrt.