A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A lényeg, hogy ma megint megtelt a Momentumos homokozó Ma is beült az az öt-hat ember homokozni akik jól felismerhetők, jól beazonosIthatók hiszen nap mint nap, óráról-órára, percről-percre it homokoznak egymással
Az Uborkai-botrány után hamar talpra állt a propaganda :))) Szembe fordítják a vidéket Budapesttel... ebből látszik, mennyire nem számít semmi Orbánéknak, csak a hatalom megtartása bármilyen áron. Agyrém az egész kormánypárt, meg az elszabadult propaganda gépezet!
"A Magyar Szocialista Munkáspárttól a Hazafias Népfronton és az SZDSZ-en át Gyurcsány DK-jához megérkező, majd onnan is távozó Bauer Tamás párás tekintettel idézte fel azokat az időket, amikor Budapesten még volt Lenin körút, Kun Béla tér, és szomorúan írt arról, hogy ma már sem a Moszkva, sem a Roosevelt, sem a Köztársaság téren nem sétálhat. Bauer bejegyzéséből kiolvasható, hogy az átnevezések nincsenek ellenére, de azokat csak akkor tartja elfogadhatónak, ha a névadó valamilyen bolsevik eszme, vagy az egyik elhíresült kommunista hóhér. Egy hete azonban Bauer Tamás számára is felcsillant a remény: mint írta, Tarlós rombolása után Budapest visszatérhet a Demszky-féle boldog és szabad építkezéshez. Ebben számít Karácsony Gergelyre, akitől azt várja, hogy visszaállítja a 2010 előtti tér- és utcaneveket." Hurrá!!! Éljen a Moszkva tér Éljen a párt
Zsóti meg azzal fenyegetőzik, hogy a fideszes média el fog kezdeni újságot írni. :) (Testhezálló téma lenne neki a budavári önkormányzati bérlakások helyzete).
"Johann Wadephul, a CDU frakcióvezető-helyettese a ZDF vasárnap esti
“Berlin direct” című magazinjában éles hangon támadta a magyar kormányt.
A német Focus beszámolója
szerint Wadephul arról beszélt, az a tény, hogy a magyar kormány
támogatja a törökök észak-szíriai háborúját, megkérdőjelezi Magyarország
uniós tagságát. Szavai szerint Magyarországnak el kell döntenie: teljes
jogú tagja akar-e maradni az EU-nak, és nem csak a pénzügyi
támogatásokat fölvenni. Ha igen, akkor meg kell tanulnia csapatban
játszani, s erősíteni a közösség egységét" A CDU-nak elege van Orbánból . "A francia Joseph Daul helyébe Donald Tusk kerülhet az Európai Néppárt (EPP) elnöki posztjára – írta a Euronews
egy belga lap híre alapján. A korábbi lengyel miniszterelnök, jelenleg
az Európai Tanács leköszönő elnöke egyelőre az egyetlen jelölt az EPP
élére. Tusk közismerten nem nagyon kedveli Orbán Viktort és főleg a
magyar rendszert. Se annak antidemokratikus volta, se Putyin-barátsága
miatt." Főhet Orbán feje: Tusk kerülhet a néppárt élére . A pillangó tovább mozgatja szárnyait...
Nyugi, pampával teljesen értelmetlen a vita. Baromságokat szajkóz évek óta. A topicját pedig el kell kerülni...
Törölt felhasználó2019. 10. 21. 12:41
#39184
Mivel a Pampa nevezetű troll kitiltott a topicjából, itt jegyzem meg, hogy összevissza hazudozik odaát ismét, a legújabb hazug szófosása arról szól, hogy a főváros tartozik a vidéknek, ami tényszerűen nem igaz.
De legalább a Mészi papírok jól hoznak neki(k)!!! :D :D :D ... Mondjuk nekem is, csak én nem azt hajtom 2 éve , hogy ha másért nem akkor a mészáros papírokkal való jól keresés kárpótolja őket az országot akárhogy is vezető kormány rossz dolgai miatt.Na ezt mind elkölthetik amire akarják amit az elmúlt 2 évben hozott. Amikor megírtam anno Babosko kisf...om Opusos topikjába , hogy semmi összefüggés nincs a cégek értéke és az abból pénzt kilapátoló tulajok keresete között, na meg hogy nem azért csinálták ezeket a cégeket, hogy más is jól járjon, akkor kitiltott a mocsok.Na most élvezzék a hazugságukat, szeretik élvezni.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link