A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Riporter bemegy az elmegyógyintézetbe. Meglátja a Viktor nevű cigányembert, és megszólítja. - Jó napot kívánok - Hát jónak épp nem mondanám, mert a Soros hálózat újabb 10 embert telepített Spanyolországba - Hogy szolgál a kedves egészsége? - Szolgálni épp szolgál, de ha így halad a világ mi szolgáljuk majd a Soros bérenceket - Volt mostanában a friss levegőn, látta a napsugarakat? - Mióta Soros György emberi irányítják az országot, már a nap sem úgy süt le ránk, nem nagyon járok ki innen - Jobb is így, jobb itt magának még egy jó darabig...
Az elmúlt 1 heti cikkeket kivéve semmi nem utal arra, hogy itt sarlatánság lenne. Úgy látom, legalább 150 szülést vezettek le, engedéllyel és szabályszerűen működtek. A 2015-ös csecsemőhalálnál sem állapítottak meg felelősséget, a mostaninál meg 6 héttel a születés után halt meg a csecsemő agyvérzésben. A dokumentáció szabályos volt, a gyermek egészséges volt. Márky-Zay feleségét tanúként hallgatták meg. Ha másból nem, ebből kiderül, hogy eddig fel sem merült az, hogy ő hibázott. Na, ezért mocskos és aljas a 400 darabos fidesz média. Napokig gyilkosként emlegetik a politikai ellenfél családtagját, miközben erről messze nem lehet beszélni. Aki pedig ezt az aljasságot maga is terjeszti, az maga is aljas, és megérdemelné, higy egyszer őrá is így ráugorjon a véreb médiagépezet.
A Márky sztoriról nem tudok tényeket . De itt van ez neked ! "Fagyhalálok: Nem sok segítségben reménykedhetnek278 ember halt meg a fagy miatt Magyarországon 2017-ben a KSH adatai szerint. A kihűléses halálesetek száma a korábbi csökkenés után, 2014-ben indult újra növekedésnek. A legtöbben saját, fűtetlen otthonukban vagy az utcán fagytak meg."Akkor belátod az egész O1G bandának el kellene tünnie !!
Hol és ki csapkod?? csak az utóbbi év terméséből egy kis zanza..a hülyébbje meg elborzad... ..de persze visszatérünk.. gondolom a vizsgálat majd a polgármester megválasztása után zárul.. ..és majd lesz valahol egy apró betűs lábjegyzet,hogy felmentették az asszonyt..
A Fidesz rendbeteszi az országot
link