A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
"Talán ezért nem gond az erőltetett minimálbér-emelés. " . A multi cégeknek jelenti a kisebb gondot. Sajnos a magyar cégeknek jelent gondot kitermelni:(( . "Emellett persze figyelni kellene arra, hogy technológiában, üzleti intelligenciában próbáljunk élre törni" . Egyetértünk, szerintem a ilyen munkahelyeket kellene lassan lecserélni.
Talán ezért nem gond az erőltetett minimálbér-emelés. Emellett persze figyelni kellene arra, hogy technológiában, üzleti intelligenciában próbáljunk élre törni, hogy a minimálbér csak egy jelentéktelen iránymutatás legyen, ne pedig éles viták tárgya.
butaság, körülbelül Ennyit is ér orbi gazdaságpolitikája mint a homokhátságon megnyitott gyémántbánya, azaz semmit.Azt nem értem hogy mi a bajod ha több jól képzett munkavállaló kerül ki az oktatási rendszerböl? Nem szeretnéd, hogy több boldog ember éljen Magyarországon?
"A FAG 25 milliárd forintból megvalósult új csapágygyára 500 új
munkahelyet hozott létre Debrecenben, a beruházást a magyar kormány 3,16
milliárd forintvissza nem térítendőkészpénztámogatással segítette –
jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter" Ízlelgessétek!
a Mészáros cégek, meg nem innovatív, és nem új értéket elöállító cégek háromszoros áron felépítenek bármit, elteszik a profitot, szolgálják a gépezetet, oszt jó napot utána abból nem lesz a jövöbe mutató munkahelyteremtés, világmegváltás, nem lesz TESLA, APPLE, HUAWEI semmi a Bálna is felépült, utána meg semmi, akkor meg minek
és az is mit érne önmagában, ha nincsennek olyan cégek, akik foglalkoztatnak jól képzett munkaeröt? a végén a diplomásak fognak fizikai munkát végezni M.o.n, vagy mennek Nyugatra nem leszünk beljebb magyar cég nincs, aki ilyen szintre fel tudna nöni az itt lévö nyugati cégek meg csak a termelés miatt jönnek a tulajdonosok még mindig nyugatiak, akiknek a központ mindig az anyaországban van lásd Apple: USA-ban fejlesztés, management, értékesítés stb. Kínában gyártás Audi/Mercedes/BMW stb. ugyanez csak EU-n belül
Nincsen összefüggés a kettő között. . pl. megnyitunk egy gyémántbányát a homokhátságon. új technológiát találunk ki a mélyen lévő gáz gazdaságos kinyerésére. létrehozzuk a rák ellenszerét. stb... . az oktatási rendszerünk kiváló, hiszen nagy tudású embereket adott, ad és remélem,hogy még fog adni a világnak!
Magyarországon mitől lennének a fizetések az eu átlag duplája, ahhoz az oktatási rendszernek kellene sokkal magasabb képzettségű embereket kibocsátani.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link