Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Vajon mennyi informatikus alkalmazottja van a cégnek, akik képesek blockchain alapú fejlesztésre, hatalmas fizuért, úgy, hogy hiányszakmáról van szó? Vagy külsősökkel dolgoznak rajta, erről sem tudunk sokat, mint általában a lényegesebb kérdésekről. Kgy-en senki nem érdeklődött ezekről, csak ámult mindenki, hogy ethereum és coin? Fatolvajlás, az ellenben egy olyan topik volt, amiről egy napig szóltak a hsz-ek. ;)
Szeretek számolni, és azt tudom mondani, hogy akárhogy csürtem csavartam az jött ki, hogy jó lesz a cég, és az árfolyam is. Matekot is szerettem, a fizikát is, kémia se jelentett problémát, de ez más. Beszéltem Pesten egy gyerekkel!Kérdeztem tőle, hogy a szakmában ismer e olyat aki ilyen Blockchain alapú coinokat képes lefejleszteni, és beindítani. Nem lehetnek sokan akik ezt képesek itthon kivitelezni.
Most hétvégén meséltem még csak a barátnőm szüleinek, és leendő apósomnak a projektről! Szeretnének ők is ilyen coint venni, csak megkértek, hogy segítsek nekik, majd ha már én is tudom, hogy lehet ilyet venni.
Ott lesz! A kgy-n az Elnök jelentette be! Külön standdal képviseltetik magukat. Mi mást mutatnának be addigra,mint az elkészült Watercoin-t? Szvsz nincs sok hátra, hogy elkészüljön.
A háromnapos rendezvény ideje alatt ismét megrendezésre kerül a vízipari szakkiállítás, amely lehetőséget biztosít a magyar vállalatoknak, intézményeknek és szervezeteknek, hogy bemutassák termékeiket és szolgáltatásaikat a Világtalálkozó résztvevőinek. Az szakkiállítás célja a fenntartható, innovatív, környezetbarát megoldásokra összpontosítani a vízkezelés, a vízellátás és a vízkészlet-gazdálkodás területén.
https://www.budapestwatersummit.hu/downloads/BWS2019_program_REV_07_24.pdf Egy pár résztvevő: H.E. Mr János Áder, President of Hungary Royal Highness Prince El Hassan bin Talal, Hashemite Kingdom of Jordan H.E. Mr Macky Sall, President, Republic of Senegal
H.E. Mr Jorge Carlos Fonseca, President, Republic of Cabo Verde
H.E. Mr Lenín Boltaire Moreno Garcés, President, Republic of Ecuador
H.E. Mr Carlos Alvarado Quesada, President, Republic of Costa Rica
H.E. Mr Nana Addo Dankwa Akufo-Addo, President, Republic of Ghana H.E. Mr Samdech Hun Sen, Prime Minister, Kingdom of Cambodia Dr. Ursula von der Leyen, President- elect, European Commission Hon. Mr Arnold Schwarzenegger, Former Governor of the State of California, United States of
America
Video message by Mr António Guterres, Secretary-General, United NationsMr Leonardo DiCaprio, Founder, Leonardo DiCaprio Foundation Ms Jennifer Sara, Senior Director, Water Global Practice, World Bank Group
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi