Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Hu.. ez pozitív volt, hogy ilyen együttműködő és korrektnek tűnik Fodor úr. Azt hittem harcoskodni kell majd vele. Megkérdeztem milyen részvénykönyv alapján lesz a megfeleltetés, és ekkor derült ki a Keler féle friss lista. Az MNB is ott lesz valószínűleg, mert az összes közgyűlésen ott vannak már 1 vagy két fő személyében. Őket már ismerem a közgyűlésekről, felváltva jönnek páronként.
Én tudom. Beszéltem a főnökkel, Fodor úrral. Április 14.-i Keler féle tulajdonosi megfeleltetést kértek le, és ma közzé tették, hogy a közgyűlés nem lesz határozatképes. Telefonon nagyon együttműködő Fodor úr. Meglepett. Az is korrekt, hogy tulajdonosi megfeleltetést kértek le.
Most már nekem is jóval több van, mint a múlt heti, de én Metwolffal együtt kértem ki. Mondta is Andrea, hogy a kollégám is előbb kérte ki, akkor kiállítja ugyanazon dátummal
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi