Talán, ha türelmesen várakoznál a kérdésed is tárgytalan lesz. Információ hiányában, csak ilyen kérdésekkel nem biztos, hogy a Deltának szüksége van a kétharmadra. Szvsz.
El sem adja, az EST pedig meg sem veszi lényegében, ha beleolvasunk tűzetesebben: " majd 26,25 milliárd forintnyi részvénykibocsátást fog végrehajtani a Deltagroup Holding részére. " Mert az EST pakkal ugyaqnúgy kontrollálja azt amit eladott.
KBC is foglalkozik vele: " Tőzsdére jön a Delta Systems az Est Medián keresztülMegjelenik a tőzsdén a Delta Systems, az Est Medián keresztül érkezhet a piacra az IT-cég. A közel 30 milliárd forintos tranzakcióval egy durván 16 milliárdos árbevételű cég jöhet, ami ráadásul stabil nyereségre volt képes az elmúlt években.Ma reggeltől felfüggesztették az Est Media részvényeket, és délután a várt bejelentés is megérkezett mely szerint az Est Media felvásárolja a Delta Systems-et. A Delta Systems a Delta Csoport egyik meghatározó leányvállalata. A Delta csoport árbevétele több mint 30 milliárd forint lehetett az elmúlt üzleti évben, ebből a Delta Systems 16 milliárd forintot tesz ki. A cég főként teljes IT infrastruktúra megoldásokkal foglalkozik, amely kiterjed az architektúra tervezésre, hálózati megoldásokra, alkalmazások bevezetésére, és a hálózati infrastruktúra működtetésére.A Delta Systems az elmúlt években dinamikus növekedést mutatott az árbevételben, 2016 óta majdnem háromszorosára nőtt az árbevétel. Ugyanakkor a profitabilitás nem túl erős a cégnél, mindössze 1-1,5 százalék között alakult az adózott eredmény hányada. A Deltagroup árbevételében meghatározóak a közbeszerzések, partnerei között pedig meghatározóak az olyan nagyobb cégek, mint a Microsoft, HP, Cisco, IBM, Avaya, Huawei.Az Est Mediának a tranzakció egy új növekedési stratégiát is biztosít, mivel egyrészt új tartalommal töltődik meg a cég, másrészt egy magas növekedési potenciállal rendelkező területen szerez kitettséget az Est Media, az ipari digitalizáció területén.A tranzakcióban az Est Mediának összesen 28,6 milliárd forintot kell fizetni, ebből 2,35 milliárd forintnyi készpénzt decemberig, majd 26,25 milliárd forintnyi részvénykibocsátást fog végrehajtani a Deltagroup Holding részére. Várhatóan az Est Media nagyobb mértékű, akár milliárdos hitel felvételére is kényszerülhet, mivel a legutóbbi beszámoló alapján nincs ennyi készpénz a cégben.A kereskedés a részvénnyel délután újra is indult, az elmúlt napok jelentős emelkedése után jelenleg több, mint 5 százalékos pluszban tartózkodik a részvény. Technikai szempontból a korábbi csúcsokra érdemes figyelni, a 170-180 forint közötti zóna jelenthet ellenállást a részvénynek. A heti grafikon alapján az elmúlt évben egy nagy oldalazó trendet láthattunk, amelynek a mélypontjai a 80 forintos szintnél húzódnak, így erősebb támaszt pedig e szint körül találhat a részvény.Az Est Media heti grafikonja (2019.07.30 14:45) "
ESTMÉDIA LUFI