Amik táján nem kell megijedni. Obama akarta felosztani keleten a határt, most visszavágnak. Megmutatják ki az úr, itt is, ott is. Kemény legény, de be fog hódolni ő is. Max a héten lesz még para, vagy amíg le nem térdel :)
szerintem ha ebben a stilusban nyomod,nem lesz népszerübb a jobbik.Ha valaki másképp gondolkodik akkor ne utáld.Mutasd be az értékeket amit a jobbik képvisel.Nem vagyok pártfun de nem értelek. A gyülölet és a fanatizmus nem lesz vonzó senki számára.Ha te szereted a jobbikot ennek örülünk mert van valami az életedben amivel tudsz azonosulni.De öngolt rugsz ha ezt a nézeteket másra akarod eröltetni.
Hét elején mondtátok, hogy az est együtt mozog a nagy részvényekkel, ami szerintem megváltozott a hét második felében, már nem követte azok mozgását. Remélem így folytatjuk a következő hetet is :)
Igaz minket (közvetlenül) nem érint, de remélem megegyeznek az USA tekintetében, mert a mai piaci hírek zöme a hétfői kereskedések "zuhanásáról" és újabb pénzügyi válságról szólnak.
Amy Winehouse ötszörös Grammy-díjas angol énekesnőt holtan találták londoni lakásában. A Daily Mail úgy tudja, a 27 éves Winehouse-ra helyi idő szerint délután négy körül (magyar idő szerint 18:00) találtak rá. A BBC értesülései szerint a mentőszolgálat 15:54-kor kapott riasztást, két mentőt küldtek az énekesnő Camden Square-en található lakásához, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Forrás: HVG, 2011. július 23., szombat, 16:55 link
Magyaristáknak rendőrségi papírjuk van arról, hogy szabadon tüntethetnek a Sziget Fesztivál közepén. Látszólag eszement helyzet, amelyre nincs megoldás. Mivel nem a természeti állapotban élünk, hanem egy államban, a konfliktus kezelhető.
A magyar jogszabályok megteremtik a jogi kereteit annak, hogy a gyülekezni, felvonulni kívánók és mások jogai is érvényesülhessenek. A gyülekezési jogról szóló törvény szerint a rendőrség nem tilthatja meg a rendezvény megtartását a résztvevők személye vagy a közölni kívánt álláspont tartalma miatt.
Ha elfogadnánk, hogy a rendőrség által már jóváhagyott tüntetést utólag meg lehet tiltani a Sziget Kft. és a Fővárosi Önkormányzat között utóbb megkötött területhasználati szerződésre hivatkozva, akkor – azon túl, hogy a törvénysértő gyakorlatot helyeselnénk – adu ászt osztanánk a szabadságellenes rendőrhatósági gyakorlat számára.
A történet persze bonyolultabb, mert a fajvédők agyafúrt vagy inkább rosszhiszemű módon jártak el: hónapokkal ezelőtt jelentettek be egy „bezináremelés-ellenes” tüntetést a Sziget Fesztivál várható időpontjára és központi helyszínére. Mivel időközben a Sziget Kft. is megszerezte a hatósági jóváhagyásokat a rendezvényéhez, a cég joggal birtokolhatja a területet a kérdéses időpontban. Míg tehát a tüntetés rendőrségi megtiltása törvénysértő és alapjog-korlátozó volna, addig a tétlenkedés is súlyos veszélyeket idéz elő: tüntető keménylegények százai jelenhetnek meg a Sziget bejáratánál, és könnyen sor kerülhet erőszakos jelenetekre, akár sikerül bejutniuk a fesztivál területére, akár nem - olvasható a Szuverén.hu oldalon. A teljes cikkért látogasson el a szuveren.hu oldalra.
Én azt mondom hogy a totyikon folyó vita/rágalmazás/hazugnak nevezés stb, már kezd idegesítő lenni.
Vagy mindegyik fél lássa be hogy ezzel a totyik többi olvasóját nem tisztelik, vagy tegyenek pontot a végére.
Luigi linkelje be amit jobbos kér, és jobbos is linkelje be hogy luigi hol mondott 1000-ret.
Véleményem szerint amíg ez nem történik meg addig mindkét fél hazug, hiteltelen és szájkaratés.
Az meg egyenesen dedó kategória, hogy az egyik addig nem linkel amíg a másik nem.
A ti érdeketek hogy bizonyítsátok az igazatokat, enélkül csak azt éritek el hogy egyre több ember fog elpártolni a totyiktól, korrekt beszélgetés hiányában.....
Nem vagyok nagy hozzászóló, de úgy gondolom most van értelme közzétennem a véleményemet. Egyrészt: a mai politikai világban a pártok igencsak el tudnak szakadni a realitás talajáról és keveset foglalkoznak a valódi problémákkal. Amit a tévében/újságban mondanak majdnem minden esetben nélkülözi azokat az értékeket, ami esetleg azokat az erényeket mutatná, amit egy államot/várost/megyét stb képviselő embertől elvárnánk. A másik dolog pedig, hogy a politikai jellegű vitáknak sok értelmét nem látom, mivel feltehetően ma még nem létezik az a politikai frakció, amely mellett egyöntetűen kijelenthetnénk, hogy igen, ezaz, ez lesz az új irány, szavazzunk rá.
Utoljára pedig megjegyezném, hogy vannak olyan dolgok, amelyek megtörténnek, igazságtalanok és jellegüknél és felmerülési körülményüknél fogva nem, vagy csak nehezen bizonyíthatóak. A "Bizonyítsd!" felszólítás számomra azt jelenti, hogy az illető tisztában van a dolog létével, ám azzal is, hogy az nem bizonyítható, mivel a másik fél is túlzott, így részleges bizonyítás esetén van félnivalója a féligaz rágalmazás miatt.
"Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!" - a HVIM közleménye Sziget-ügyben
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetősége eddig nem nyilvánított véleményt az egyik tagunk által még januárban, a Hajógyári-szigetre bejelentett tüntetés ügyében, a szélsőségesen magyarellenes balliberális média mégis veszett állatként esett neki a mozgalmunknak.
Mi hajlottunk volna a jó szóra, törekedhettünk volna megegyezésre, de azok után, hogy ismételten mocsokáradatot zúdítottak a fejünkre, a Sziget Fesztivál főszervezője pedig a kiválasztottak gőgjével eltelve kijelentette, hogy bárkivel tárgyalna, de velünk, radikálisnak mondott magyarokkal soha, megváltoztattuk az álláspontunkat.
Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy Gerendai Károly főszervező burkoltan több ezer külföldi szélsőbaloldali anarchista támadásával fenyegette meg a tüntetésen részt venni szándékozó magyarokat. Mégis mit képzelnek az elmúlt évtizedekben állami pénzen, adóforintjainkból meghízott kiválasztottak? Minket, magyarokat akarnak megfélemlíteni az idehozott drogos külföldi csőcselékkel?
Most hozták csak meg igazán a kedvünket ahhoz, hogy éljünk törvényadta jogunkkal, és mozgósítsuk a magyar nemzeti ellenállást a törvényesen bejelentett tüntetésre. Üzenjük ezt Gerendai elvbarátainak is, akik az elmúlt években a Magyar Szigetet próbálták aljas eszközökkel ellehetetleníteni. Ajánlom figyelmükbe a régi magyar mondást: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!
A HVIM vezérkara
(Kuruc.info)
Az itteni krémet te ne szekáld! zárd magadra az ajtót és vizionálj bármilyen hülyeséget, de ne oszd meg velünk, mert minket a csíkos zászlód nem érdekel! jó lenne ha befejeznéd!
Pontosan egyetértek veled.
Tiszteljétek meg ezt a fórumot, és tagjait azzal, hogy a kettőtök közötti nézeteltérést máshol rendezitek le.
Előre is köszönjük pozitív hozzáállásotokat.
Nem akarjátok a kettőtök dolgát egy külön topikban lerendezni? Szerinted érdekel ez itt valakit is...Hagyjátok már abba, nem ezt akarják az idelátogatók olvasni, hidd el nekem.
Tedd be a Jobbikos bírósági listát, hogy melyik Jobbikos politikusokat ítélték el gyilkosságért, meglátjuk ki a hazug.
Eddig csak a szájkatarét nyomtad és hazudoztál, de bizonyítékokkal nem támasztottad alá ezrező.
Nem alacsonyodok le a színvonaladra 1000 Ft-ozó, csak egy listát kértem, ahol Jobbikos politikusokat azért ítélt el a bíróság, mert gyilkoltak.
A "tudom, hogy igazam van" nem bizonyíték, semmit nem jelent.
Lista és bizonyítékod nincs, HAZUDTÁL.
Tekintettel arra, hogy bizonyítékot nem tudsz felmutatni, maradsz a hazug kategóriában.
Kevered a szezont a fazonnal, nem én vártam 1000-re. :-)
Soha nem is írtam olyant, hogy annyi lesz, nem úgy, valaki, aki tudja, hogy igaza van. :-DDD
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))