2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Van egy olyan szomoru erzesem,h en abbol mar nem sokat fogok elvezni. Hacsak nem a pocakos sportember fel em dobja a pacskert olyan 5-10 even belul. Mar most is ugy nez ki,mint egy 70-es aki jol tartja magat,ilyen oregedesi tempoban tartos tejbe nem nagyon erdemes mar befektetnie.
amugy a magyarok harcos nép,csak kevesen vannak ugyanis mo gon ,csak vegyes emberek élnek.nézzen utána mindeki valmi származásu,szerb-szlovák oros német érti ,és ugye sok volt az eröszak gondoljon bele hány ember születtett eröszakban a háborukban
No,az biztos h semmi sem tart orokke,az orban maffia klan is feloszolhat egyszer,vagy kulfoldre vonul es elvezi az orszag vagyonat 10 generaciora elore. En csak azt mondtam,h ezt nem az emberek tobbsege fogja kikenyszeriteni,mert ez a tipusu rendszervaltoztatas egyszeruen nincs a genjeikben. Siman csak ki fog mulni magatol,mert minden szervezet megszunik egyszer. Vagy felfalja,v feleli sajat magat.
ezt mondták a németekröl is és a kádárrendszerröl és a roai birodalomrol és hol vannak már még az irmagva sincs és hol van atlantisz nyoma sincs már vagy az oriásoknak és soroljam nem is hinné mik voltak,hát és mik lesznek
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15