Bocs, de ez azért nem ilyen egyszerű. Pl olaj certinél igencsak érdemes a dollár/ft árfolyamot is figyelni az alaptermék a WTi ára mellett, amit pedig oldalokon írták már többen, hogy a határidős árra vonatkozik, annak minden következményével.És akkor még nem beszéltünk a rolloverekről, az árjegyző érdekes működéséről.
Igen. Néztem is a forgalmakat benne. Ma is volt 140 misis forgalom. Holnap nagyot néznek a vevők. Csak azt nem tudom, hogy attól, hogy azt írják, hogy az olaj ára emelkedni fog és jelenleg olcsó nem biztos, hogy megéri megvenni is. Utána sem néznek. Olyan ez mint a delta, set, nutex játékok, ész nélkül, mert olcsó, és hogy mi van mögötte, az senkit nem érdekel.
Jelen állás szerint nem sok értelme van nézni a kapitalizációt. A francia tőzsdén, a CAC 40-en a legnagyobb cég a kapitalizáció alapján a Louis Vitton 181,54 milliárd Euro, a második a L'oreal 142 milliárd Euro, és a negyvenedik a Renault 4,85 milliárd Euro. Ezek puszta számok. Az Usa-ban még viccesebb dolgok vannak a tesla 4-szer akkora kapitalizációjú, mint a General Motors, 6,5 szerese a Fordnak, sőt a Toyota nagyobb csak nála különben a világon. Ez a tőzsde, a jövőt árazza, néhol félre :-)
Komolyan kérdem. Ezen a foson mi ér egy forintot is? Nem 100-at vagy mennyi most az árfolyam. 3,5 árából vehettek tkomot, 19-ből Mol-t, 64-ből Richtert, 89-ből OTP-t, azok legalább működő cégek, árbevétellel, profittal, jövővel még, ha az most talán kissé kevésbé pozitív is. De ez, mindig csak a tolvajok, lehúzók, csalók cége volt, és az is maradt. Se árbevétel, se profit, se vagyon, se jövő. De van MNB bírság, nav végrehajtás.
101 millió rv Bétre bevezetve, 281 millió rv nincs bétre bevezetve mi ha ez nem a szopatás, főleg a be nem vezetett részvények mögötti értéket tekintve
itt már elég régóta tömnek, a birkák meg eszik, aztán mennek a vágóhídra mondjuk azt sem értem, hogy miért nem néznek utána, mi van a cég mögött, mondjuk sok mindent nem látnának
ez meg a ma öt után megjelent közgyűlési javaslat: "A Közgyűlés a Társaság 2019. évi anyavállalati mérlegét 10.138.804 millió Ft mérleg főösszeggel,és 193.354 millió Ft adózott eredménnyel állapítja meg azzal, hogy a Közgyűlés az adózott eredményről az alábbiak szerint dönt: a Bank 19.335 millió Ft általános tartalékot képez, a fennmaradó összeget pedig az eredménytartalékba helyezi." lehet vaknak lenni, csak nem biztos, hogy érdemes
Lehet hamis, de azért a menedzsment készül valamire. Osztalék nem lesz. "A Közgyűlés a Társaság 2019. évi anyavállalati mérlegét 10.138.804 millió Ft mérleg főösszeggel,és 193.354 millió Ft adózott eredménnyel állapítja meg azzal, hogy a Közgyűlés az adózott eredményről az alábbiak szerint dönt: a Bank 19.335 millió Ft általános tartalékot képez, a fennmaradó összeget pedig az eredménytartalékba helyezi."
Nem kell jogászkodni. Ez nem a törvény, hanem a menedzsment javaslata. "A Közgyűlés a Társaság 2019. évi anyavállalati mérlegét 10.138.804 millió Ft mérleg főösszeggel,és 193.354 millió Ft adózott eredménnyel állapítja meg azzal, hogy a Közgyűlés az adózott eredményről az alábbiak szerint dönt: a Bank 19.335 millió Ft általános tartalékot képez, a fennmaradó összeget pedig az eredménytartalékba helyezi." Közgyűlési előterjesztés 258. oldal. Tehát nem fizet a 19-es eredmény után osztalékot az Otp.
Kis lusta 258. oldal A Közgyűlés a Társaság 2019. évi anyavállalati mérlegét 10.138.804 millió Ft mérleg főösszeggel,és 193.354 millió Ft adózott eredménnyel állapítja meg azzal, hogy a Közgyűlés az adózotteredményről az alábbiak szerint dönt: a Bank 19.335 millió Ft általános tartalékot képez, afennmaradó összeget pedig az eredménytartalékba helyezi.