Kedvező
részvénypiaci reakció a Fed ülése után. Az
amerikai jegybank továbbra is kitart a jelenlegi monetáris
politika mellett, mely hosszú ideig fennmaradhat, így
megkönnyebbültek a részvénypiaci befektetők. Végül a pozitív
tartományba kapaszkodtak az amerikai részvényindexek, az
S&P 500 0,29 százalékos, a Dow Jones 0,58 százalékos, a
technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq Composite 0,4
százalékos emelkedéssel zárt. Az ázsiai részvénypiacokon is
kedvező hangulat uralkodik, a Hang Seng 1,42 százalékos, a
Shanghai Composite 0,59 százalékos, a Nikkei 0,88 százalékos
emelkedést mutat. A határidős mozgások alapján az európai
részvényindexek is jelentős, 0,6-0,9 százalékos nyereséggel
indíthatják a mai kereskedést.
Kína
legnagyobb chipgyártója 2,35 milliárd dolláros chipgyártó üzem
építését tervezi. A Semiconductor Manufacturing
International Corporation (SMIC) Kína legnagyobb chipgyártó
vállalata Shenzhenben tervezi új üzemének felépítését, melyet
részben állami forrásokból fog finanszírozni. A vállalat
kulcsfontosságú Kínának, illetve nagy szerepe van, hogy az
ország növelni tudja az önellátási képességét a
félvezetőiparban, miután egyre nagyobb a feszültség az Egyesült
Államok és Kína között a chipek terén is.
A
kínai hatóságok 11 kínai technológiai vállalattal folytattak
beszélgetést a deepfake technológiáról. A deepfake technológia
mesterséges intelligenciát használva hiperrealisztikus, de
hamis videók vagy hanganyagok létrehozását teszik lehetővé. A
kínai hatóságok e technológia szabályozatlanságától tart. A
megbeszélésen ott volt többek között az Alibaba, a Tencent és a
ByteDance is. A vállalatok egyelőre nem kommentálták a
csütörtöki meeting részleteit. A szabályozó hatóság ugyanakkor
elmondta a vállalatoknak, hogy önállóan végezzenek a
technológia biztonságával kapcsolatos értékeléseket és
nyújtsanak be jelentéseket a kormánynak, amikor új funkciók
vagy új információs szolgáltatások hozzáadását tervezik az
egyes alkalmazásokhoz, amelyek „képesek a társadalom mozgósítására”.
A
Palantir vezérigazgatójának kommentje után esett a részvény
árfolyama. Alex Karp a vállalat
vezérigazgatója elmondta, hogy a rövid távon gondolkozó
spekulánsok, jobban teszik, ha más részvény után néznek. Karp
elmondta, hogy a rövid távú fókusz szerinte a Wall Street egyik
legkárosabb attribútuma, valamint ő a hosszú távra tervez a
céggel kapcsolatban. A hír hatására a tegnapi kereskedés során
1,6 százalékot esett a részvény árfolyama.
Alkalmazottnak
számítanak az Uber brit sofőrjei. Az utazásmegosztó vállalat
elvesztette a bírósági tárgyalás sorozatot, mely a sofőrök
státuszáról szólt. A továbbiakban a vállalat alkalmazottainak
kell tekinteni a sofőröket, így a vállalat köteles fizetett
szabadságot és nyugdíjhozzájárulást is fizetni az
alkalmazottaknak. A hír hatására tegnap 4,2 százalékot zuhant
az Uber részvények árfolyama.
Jelentett
a CrowdStrike. A kiberbiztonsággal foglalkozó
vállalat 13 centes EPS-sel zárta az elmúlt negyedévet, ezzel 5
centtel meghaladva az elemzői várakozásokat. A vállalat
árbevétele is a prognózis felett alakult, valamint az idei
negyedévre vonatkozó előrejelzése is felülteljesítette a Wall
Street becslését. A gyorsjelentést követően 6 százalékot
emelkedett a részvény árfolyama.
Eladja
az egyik chipüzemét a Micron. Az amerikai chipgyártó a hírek
szerint megválna a Utahban lévő chipüzemétől, melyben az
Intellel 2012-ben közösen fejlesztett memóriachipeket gyártott.
A döntés oka a chipek iránti megcsappanó kereslettel magyarázható.
A részvény árfolyama tegnap 3,6 százalékot emelkedett.
Jót
jelentett a HeidelbergCement. A vállalat ma reggel számolt
be a tavalyi negyedik negyedéves eredményeiről. A német
cementgyártó profitja a negyedévben 349 millió euróra nőtt az
egy évvel korábbi 339 millió euróról. Árbevétel soron
ugyanakkor a 4,47 milliárd eurós teljesítmény enyhén elmarad a
februárban előrejelzett 4,58 milliárd eurós árbevételétől. Az
osztalékkal kapcsolatban a menedzsment részvényenként 2,2 euró
kifizetését tervezi, ami jelentős emelés a tavalyi
részvényenkénti 60 centről, de a 2019-es 2,1 eurós szintet is
felülteljesíti.
6,5
százalékos gazdasági növekedést vár az idei évben az amerikai
jegybank. A Federal Reserve tegnap este
tartotta kamatdöntő ülését, a várakozásoknak megfelelően nem
változtak a monetáris kondíciók, és a jelenleg futó programok.
Az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzést jelentősen
emelték, 4,2 százalékról 6,5 százalékra, jövőre 3,3, majd
2023-ban 2,2 százalékos növekedést vár a Fed. Az inflációs
kilátásokat is felfelé módosították, idén 2,4 százalékos,
jövőre 2, 2023-ban 2,1 százalékos drágulást várnak. Miután
tavaly áttértek egy új inflációs célkövetési rendszerre, ez nem
okoz gondot, ugyanakkor Powell hangsúlyozta, hogy csak
átmenetileg fog 2 százalék fölé emelkedni. A közleményben csak
apróbb módosításokat hajtottak végre, ebben kiemelték, hogy a gazdasági
aktivitási és foglalkoztatottsági indikátorokban pozitív
fordulat volt, ugyanakkor a járvány által leginkább érintett
ágazatok továbbra is gyengék. A szintén megjelenő Dot Plot ábra
mediánja nem változott, azonban emelkedett a kamatemelést váró
jegybankárok száma. Decemberben még csak 1 jegybankár gondolta
azt, hogy 2022-ben kamatemelés lesz, ez a szám 4-re emelkedett.
Ötről hétre emelkedett azon döntéshozók száma, akik azt
gondolják, hogy 2023-ban magasabb kamat lesz érvényben a
jelenleginél. A dollár erőteljes gyengüléssel reagált, az
amerikai hozamok kisebb mértékben emelkedtek, a részvénypiacok
kedvezően fogadták a jegybank üzeneteit. A Nordea Bank elemzői
szerint Powell hibát követett el azzal, hogy elismerte, hogy a
későbbiekben számszerűsíteni kell az inflációs szintet, ahol
már beavatkozna a jegybank. Mivel azt is hangsúlyozta, hogy
látniuk kell az infláció növekedését, ez megnöveli a
kötvényhozamok további emelkedésének esélyét, és az inflációs
félelmek erősödését. A bank elemzői szerint a következő 3-4
hónapban a 10 éves amerikai állampapírpiaci hozam el fogja érni
a 2 százalékot (jelenleg 1,67 százalékon áll), az euró-dollár
árfolyama pedig 2-3 hónapon belül 1,1750-ig süllyed vissza.
Aggasztó
járványadatok. Másfél hónap után először
emelkedett ismét 500 ezer fölé az újonnan detektált
koronavírusos esetek száma a világon. Nyugat-Európa több
országában is emelkednek a számok, mely a brit vírusvariáns
hegemóniájának tudható be. Tegnap Brazíliában 90 ezer, az
Egyesült Államokban 63 ezer, Indiában 36 ezer új esetet
találtak. A korábbi hetekben megnyugtató adatok érkeztek
Nyugat-Európából, azonban most ismét emelkedik a járványgörbe,
Franciaországban 39 ezer, Olaszországban 23 ezer,
Németországban 16 ezer új esetet diagnosztizáltak. A régiós
országokban sem jobb a helyzet, Lengyelországban 25 ezer,
Csehországban 14 ezer, Ukrajnában 12 ezer, Romániában 6 ezer,
hazánkban 3,5 ezer, Ausztriában 3 ezer új eset volt. Több
országban ismét szigorú korlátozások bevezetése mellett
döntöttek. Az oltási folyamatban továbbra is Izrael jár az
élen, 100 főre vetítve 110 dózist adtak be, az Egyesült
Királyságban 39, az Egyesült Államokban 33 dózisnál járnak. Az
Európai Unió tagállamaiban átlagosan 12, Magyarországon 19
dózisnál tart a folyamat.
Kedvező
munkaerőpiaci adatok Ausztráliából. A foglalkoztatottak száma 88
700 fővel emelkedett februárban, mely jelentősen meghaladta a
30 ezres várakozást. A munkanélküliségi ráta a januárban mért
6,4 százalékról 5,8 százalékra esett, mely szintén váratlan meglepetés.
Az ausztrál gazdaság viszonylag gyorsan kilábalt a
koronavírus-járvány okozta válságból, lényegében a tavalyi
harmadik negyedév óta folyamatos a növekedés. Az új pozitív
esetekre nagyon gyorsan reagálnak a hatóságok, így sikerült
elérni, hogy folyamatosan 2 ezer alatt stagnál az összes aktív
eset száma az országban. A külkereskedelmet segíti az élénkülő
kínai kereslet is, de a belső fogyasztás is jelentősen
emelkedhet. Az ausztrál jegybank legfrissebb előrejelzése
szerint az első félévben 8 százalékos GDP-növekedés lehet. Az
ausztrál dollár árfolyama erősödéssel reagált a ma megjelent
adatokra.
Optimistább
lett a Ficht Ratings. A tegnap megjelent
előrejelzésben jelentősen javították az idei évre vonatkozó,
globális gazdasági előrejelzésüket, a tavaly decemberi 5,3
százalék helyett 6,1 százalékos növekedést várnak. Arra
számítanak, hogy az idei év végén 2,5 százalékkal lesz magasabb
a globális GDP, mint a járvány kitörését megelőzően. A
növekedési kilátások javulásának fő mozgatórugója az Egyesült Államokban
nemrég elfogadott fiskális csomag, de több európai és ázsiai
országban is jelentős költségvetési lazításról döntöttek. Az
oltási folyamat az Egyesült Államokban és az Egyesült
Királyságban felgyorsult, és az eurózónában is javulás várható
a második negyedévben. Továbbra is arra számítanak, hogy az év
közepére részben normalizálni lehet a társadalmi-gazdasági
folyamatokat, de vannak kockázatok ez ügyben.
Jó
hangulat lehet ma délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A
tegnapi erőteljes negatív korrekciót követően, a kedvező
nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően ma ismét
emelkedés várható nyitásban a hazai részvénypiacon. A BUX index
továbbra is a 43 ezer és a 45 ezer pontos szintek között mozog,
ez a sáv már két hónapja meghatározó. A vezető részvények közül
az OTP a 13 000-14 000 forintos sávban, a MOL a 2 150-2 300
forintos tartományban mozog, míg a Magyar Telekom árfolyamát a
400 és a 416 forintos szintek határozzák meg. A Richter
továbbra is a legizgalmasabb blue chip, tegnap negatív
korrekciót láthattunk, de továbbra is a 9 ezer forintos szint
irányába mutat a technikai kép. A mai nap legfontosabb kérdése,
hogy a délelőtt várható emelkedés kitart-e egész nap? Megkönnyebbült a forint. Tegnap este gyengülni kezdett a
dollár, ez pedig hagyományosan jót tesz a feltörekvő piaci
devizáknak, a forint korrekcióját is segítette. Az euró-forint
árfolyama így visszacsorgott a 368-as szint közeléből, a
technikai kép alapján folytatódhat a korrekció a 365-ös támasz
irányába. A dollár-forint grafikonja hasonlóan fest, itt
309-ről fordult le a jegyzés, az első fontosabb támasz 305
közelében húzódik.
totális fejetlenség van , össze vissza küldözgetik ki ezeket a plasztik kártyákat is van akinek már 3 is van :o) pont akkora a káosz mintaz egészségügyben
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link