Enyhült
a hangulat a tőzsdéken. A Stoxx 600 0,4 százalékkal, a
DAX index 1 százalékkal zárt feljebb. Az S&P 500 index 0,9
százalékot, a Nasdaq 1 százalékot erősödött a tegnap
kereskedésben, annak ellenére, hogy a Reuters értesülései
szerint a kínai fél kevésbé optimista a csütörtöki kereskedelmi
tárgyalások kimenetelét illetően. Az iPhone részvényei 1,3
százalékot emelkedtek, miután egy elemző 260 dollárra emelte
célárfolyamát. Ma reggel az ázsiai piacokon is jó hangulat uralkodik,
a Nikkei és a Hang Seng index 0,4 százalékos, a Shanghai
Composite index 0,6 százalékos pluszban tartózkodik. A
határidős árfolyamok alapján az európai parkettet nyitásban az
iránykeresés jellemezheti.
A
német autógyártás lehet az egyik legnagyobb vesztese a
Brexitnek. A Bloomberg elemzése alapján a
BMW, Daimler, Volkswagen hármasa 850 ezer autót exportált a
szigetországba 2018-ban, ami 30 százalékkal magasabb, mint az
Egyesült Államokba és az öt legnépszerűbb autó típus is német
volt. Amennyiben a Brexit után vámot vetnének ki az
importálandó autókra, az jelentősen visszavethetné a német
gyártók piaci részesedését és az eladásokat is csökkentené. Az
elemzés kiemeli, hogy a gyártók árbevételének 6 százaléka
származik az Egyesült Királyságból és egy esetleges bevétel
visszaesés tovább lassítaná az egyébként is gyengélkedő
szektort, melyet a német gazdaság is megérezne. Az elemzés azt
is kiemeli, hogy a francia gyártóknak sem lenne jó, ám ők már
az utóbbi két évben csökkentették a kitettséget, azonban így is
az értékesítések 16 százaléka francia autó volt 2018-ban.
Nem
regulázza meg jobban a Fed a külföldi bankokat, ennek a
Deutsche Bank örülhet leginkább. A Financial Times értesülései
alapján, a Fed csütörtökön jelenti be, hogy elvetette azt a
tervezetet, ami a külföldi pénzintézetek helyi egységeinek
likviditási szükségleteit szigorította volna. Hozzátette
azonban, hogy hasonló intézkedés várható a következő hónapokban
nemzetközi felügyeleti szervektől, mivel a pénzintézetek
szerint helyesebb lenne ezeket a szabályozásokat nemzeti
szinten meghozni. A döntésből a Deutsche Bank profitálhat
legnagyobb mértékben, mivel 175 milliárd dollláros
eszközállományával, neki van a legnagyobb jelenléte az amerikai
piacon a külföldi érdekeltségű bankok közül.
Az
idősebb Boeing 737-esek 5 százalékán találtak repedést. Az amerikai légihatóság
elrendelte, hogy sürgősen vizsgálják át az összes régebbi
737-es repülőgépet és az eddig vizsgált gépek 5 százalékánál
találtak egy repedést a szárny és az üzemanyagtöltő nyílás
között. A hatóság szerint a repedés akár a gép strukturális
integritását is veszélyeztetheti és szélsőséges esetben
hozzájárulhat az irányítás elvesztéséhez. Azokkal a gépekkel
kezdték az átvizsgálást, melyek legalább 30 ezer utat repültek
és az átvizsgált 686 gép közül 36-nál állapítottak meg
problémát. Most a fiatalabb gépeket is átvizsgálják, így az
arányszám javulhat, de a javítás miatt kieső gépek így is
tovább ronthatják a Boeing gépeket használó légitársaságok
helyzetét. A hír miatt a cég részvénye zárás után közel 1
százalékot csökkent.
A
kereskedelmi háború miatt aggódtak a Fed döntéshozói. Tegnap publikálták a Fed
legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, melyből az látszik, hogy a
jegybankárok aggódnak a kereskedelmi háború okozta
bizonytalanság miatt. Szerintük egyértelműen látszanak a gyengeségek
a beruházásokban, az ipari termelésben és az exportokban.
További aggodalom volt, hogy a csökkenő beruházások miatt
lassulhat a munkaerő bővülés üteme, ami visszafoghatja a
költéseket. Arra is utaltak az ülésen, hogy Powellnek
világosabban kellene fogalmaznia azzal kapcsolatban, hogy mikor
fogják befejezni a vágásokat. A jegyzőkönyvből arra
következtethetünk, hogy jelentős viták fogják megelőzni az
októberi döntést, azonban várhatóan tisztább képet kaphatunk
majd a jövőbeli kamatpolitika irányáról.
Brit
- ír találkozó a Brexit újabb felvonásaként. Titkos
helyszínen tart találkozót Boris Johnson és Leo Varadkar ír
miniszterelnök a Brexit kérdésében. A találkozót abban a
reményben kezdeményezték, hogy hátha van még lehetőség a
vitatott kérdések gyors megoldására. Nem sok jót jelez azonban
előre, hogy az eddigi tárgyalások kudarcba fulladásáért a felek
leginkább egymást okolták, ráadásul az Egyesült Királyság
legújabb vámkezelési javaslatát Michael Barnier EU-s
Brexit-ügyi főtárgyaló is elutasította. A Brexit megállapodás
kérdésében a kulcskérdés a britek számára továbbra is az, hogy
ne kelljen fizikai határt létesíteni az Ír-szigeten az Egyesült
Királyság és Észak-Írország között. Az Egyesült Királyságnak
már csak három hete maradt a szükséges megállapodások
meghozatalára. Abban az esetben azonban, ha nem születne
sikeres megállapodás az Európai Unióval október 19-ig, a brit
parlament döntéshozatala alapján Johnsonnak mindenképpen a
kilépés elhalasztását kell majd kezdeményeznie.
Negatív
hozam a görög állampapírpiacon. Az
európai szuverén adósságválság egykori legnagyobb áldozata,
Görögország is csatlakozott a negatív hozamú állampapírokat
kibocsátó országok csoportjába. A szerdai nap folyamán 486
millió euró értékben kerültek kibocsátásra 13 hetes kincstárjegyek
-0,02 százalékos hozamszint mellett, az állampapírok hozama így
25 éve nem látott alacsony szintet ért el. Ez hatalmas változás
az eurózóna legnagyobb mértékben eladósodott gazdasága számára,
amelynek történelmében 2012-ben a magas adósságállomány és a
gyorsan megemelkedett hozamszint miatt még adósság
újrastrukturálásra is sor került. Az EKB ultra laza monetáris
politikájának következtében a negatív állampapír piaci
hozamokból több periféria eurózóna tagállam, mint
Spanyolország, Írország, vagy Olaszország is profitált már a
közelmúltban, Görögország csatlakozása a negatív kamatszint
mellett kibocsátók társaságába azonban mindenképp különleges
momentumnak számít. A kialakult laza monetáris környezet
rendkívül kedvezőtlen a bankoknak és a befektetőknek, viszont a
kormányoknak olcsóbb adósságfinanszírozást tesz lehetővé. A még
mindig nagyon magas adósságállománnyal szembesülő görög
államháztartás 10 éves államkötvényeinek hozama jelenleg 1,44
százalékon áll, mely kötvénypiaci szereplők szerint ugyanakkor
nem tükrözi reálisan a fennálló kockázatokat.
Iránykereséssel indulhat a
kereskedés a magyar értéktőzsdén. A tegnapi bizonytalanság ma is
fennmaradhat, így a vezető részvények továbbra is a támaszuk és
ellenállásuk közötti sávban maradhatnak. Az OTP-nél így
támaszként továbbra is a 12 400 forintos támasz lehet a
végpontja egy esetleges korrekciónak, míg felülről a 12 800
forintos ellenállásra kell figyelni. A Richter a 4 700-4 800
forint közötti sávban maradhat, míg a MOL egy esetleges
erősödés után 2 850 forintig emelkedhetnek, míg alul 2 800
forinton van támasza a papírnak. A Magyar Telekom tovább
sávozhat a 440-445 forint közötti szinteken.
A forint tegnap bejárta a 333,50 és 334,70 közötti utat az
euróval szemben és nap végére 334,20 körül nyugodott meg az
árfolyam. Várhatóan továbbra is a 333-335 közötti sávban
mozoghat a forint.
A
Digi miatt csúszhat az 5G tender eredményének kihirdetése. Korábbi tervek szerint holnap
zárulna az 5G-frekvencia árverésének licitálási szakasza, a
Digi fellebbezése miatt ez azonban akár két hónappal is
kitolódhat. Az NMHH egyelőre nem közölt adatot arra
vonatkozóan, hogy történt-e egyáltalán licit a 700, a 2100, a
2600 és a 3600 Mhz-es frekvenciasávra kiírt pályázaton. Azt
azonban hangsúlyozta, hogy a Digi által benyújtott fellebbezés
halasztó hatályú, és a másodfokú döntés meghozatalára hatvan
nap áll rendelkezésre.
A Fed szeptemberi kamatdöntő ülésének szerdán publikált jegyzőkönyve szerint egyre megosztottabbak a döntéshozók a jövőben követendő monetáris politikát illetően.A szeptemberi döntéssel kapcsolatban sem voltak egységesek a nyíltpiaci bizottság tagjai: egyesek nagyobb csökkentés mellett kardoskodtak, mások szinten tartást javasoltak.A kamatdöntő nyíltpiaci bizottság (FOMC) végül 7:3 arányban 25 bázisponttal 1,75-2,00 százalékra csökkentette a július 31. óta érvényes 2,00-2,25 százalékról az irányadó dollárkamatsávot szeptemberben. . A kamatcsökkentés mértéke megfelelt a piaci várakozásoknak. . A nyíltpiaci bizottság tagjait a döntés meghozatalakor olyan tényezők is befolyásolták, mint a globális gazdasági növekedés lassulása, valamint az eszkalálódó amerikai-kínai kereskedelmi háború, azt azonban különbözőképpen ítélték meg a döntéshozók, hogy ezek mit jelentenek az amerikai gazdaság számára. . 25 vagy 50? . A jegyzőkönyvből kitűnik, hogy egyesek megalapozottnak látták a 25 bázispontos kamatcsökkentést, néhány döntéshozó nagyobb, 50 bázispontos csökkentés mellett érvelt egy esetleges recesszió megelőzése érdekében, míg mások úgy vélték, hogy jobb lenne tartani a kamatot, mivel az amerikai gazdaság kilátásai nem változtak az előző kamatdöntés óta. . A jegyzőkönvy tanúsága szerint szeptemberben a Fed 17 döntéshozójából heten még egy kamatvágást jeleztek előre az idei évre, öten nem láttak szükségesnek további kamatcsökkentést idén, szintén öten pedig azt valószínűsítették, hogy az év végén kamatemelésre kerülhet sor. . Jerome Powell Fed-elnök kedden nyitottnak mutatkozott a további kamatcsökkentésekre, újra elmondta, hogy szükség esetén meghozzák a megfelelő döntéseket az amerikai gazdaság növekedésének támogatása és a kockázatok mérséklése érdekében.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link