Napi
hírek
A várakozásoknak megfelelőn nem változtatott
az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a
tegnap délutáni kamatdöntő ülésén, így az maradt 0,90%. Az
egynapos betéti kamatszint -0,05%, az egynapos, és egyhetes
jegybani fedezett hitel kamatszintje 0,90% maradt, a
közlemény hangvétele sem változott. A következő hetek a
külföldi impulzusok szempontjából változást hozhatnak. Az
előzetes várakozások szerint június 14-én ismét kamatot
emelhet a Fed, de ennél is fontosabb lesz az Európai
Központi Bank június 8-i ülése, ahol a közleményből
esetlegesen kikerülő bekezdés az eszközvásárlási programmal
kapcsolatban, irányt mutathat a befektetőknek a további
monetáris politikát illetően.
Neel Kashkari, az idei évben szavazó Fed
jegybankár aggodalmát fejezte ki az inflációs folyamatokkal
kapcsolatban. A döntéshozó szerint nincs előre
meghatározott kamatpálya, a beérkező adatoktól teszik függővé
a lépéseket. Kashkari egyébként az egyik leginkább
"galamb" beállítottságú tanácstag jelenleg,
márciusban is a kamatemelés ellen szavazott. A határidős
árazások alapján ugyanakkor a piaci szereplők biztosra
veszik, hogy június 14-én újabb kamatemelés lesz az
Egyesült Államokban.
Ben Bernanke, a Fed korábbi elnöke beszédet
mondott a japán jegybank (BoJ) által szervezett
szemináriumon. A szakember szerint a japán jegybank
hamarosan falakba ütközhet, mivel nem lehet kizárni a
további monetáris lazítás szükségességét, azonban a
kötvényhozamok 0% körül alakulnak. A tavaly szeptemberben
bevezetett hozamgörbe-kontroll program fenntartható,
azonban szükség lehet a monetáris, és fiskális poltika
nagyobb arányú összehangolására a jövőben. Megoldás lehet,
hogy a későbbiekben ideiglenesen a 2%-os inflációs célszint
felett tartsák a pénzromlás ütemét, ezzel jelentősen
csökkenteni lehetne a GDP arányos államadósságot, mely túl
magas Japánban. Ugyanakkor pozitívumként emelte ki az
alacsony munkanélküliséget, a bérek emelkedését, és a
stabil gazdasági növekedést.
A Moody’s leminősítette Kína hosszútávú
adósságbesorolását A1-re a korábbi Aa3-ról. A hitelminősítő
a növekvő hitelállományt, a lassuló ütemű gazdasági
reformokat és a növekedés érdekében fiskális stimulusra
való ráhagyatottságot adta meg elsődleges indokokként. Kína
szerint a jelentés egy olyan elemzésre épült, amely
túlbecsüli a gazdasági nehézségeket és alul becsüli a
reformok hatásosságát.
A vártnál magasabb lett Új-Zéland áprilisi
külkereskedelmi többlete, mely az export jelentős
bővülésének volt betudható. A mérleg 578 millió új-zélandi
dollár többletet mutat, miközben csupán 267 milliós
többletre számítottak előzetesen. Az export volumene 4,75
milliárd dollár, míg az importé 4,17 milliárd dollár volt.
Ma délután tart kamatmeghatározó ülést a
kanadai jegybank (BoC). Várakozásunk szerint maradhat a
0,50%-os alapkamat, az előrejelzések, és a határidős
árazások szerint az első kanadai kamatemelésre 2018 második
negyedévéig várnunk kell. Stephen Poloz jegybankelnök
nemrégiben kiemelte, hogy az olajárfolyam korábbi
összeomlása által okozott gazdasági visszaesés miatt
növekszik most jobban a kanadai gazdaság, de a folyamatot
támogatandó, továbbra is laza monetáris politikára van
szükség.
Mai
adatok, események
•
EU
- 10:30 EKB-tól Praet tart beszédet
•
EU
- 14:45 EKB-tól Draghi tart beszédet
•
US
- 15:00 Lakásárindex változása (év/év), március. Előző:
+6,4%
•
US
- 16:00 Folyamatban lévő lakásértékesítések, április.
Előző: 5,71 m. Várt: 5,65 m.
•
CAN
- 16:00 BoC kamatdöntés. Előző: 0,50%. Várt: 0,50%
•
US
- 20:00 Jegyzőkönyv a legutóbbi Fed kamatdöntő ülésről
Május 25. csütörtök:
•
US
- 0:00 Fed-től Kaplan tart beszédet
BREAKING:
Leminősítették Kínát!Az A1 fokozatról Aa3 fokozatra minősítette le Kínát a Moody's. A hitelminősítő azzal indokolta a lépését, hogy aggasztja a lassuló gazdaság és a növekvő adósság.
Köszi
Eurusd-t én valahogy nem várnám le, vagy kitör innét föl vagy marad az oldalazgatásban (inkább ez utóbbi), de valahogy azt érzem, az a 1.08-as rése megmarad még jó darabig.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link