Mindenkit várunk május 30-án 19.00 órától Budapesten a Várkert Bazár elé, ahol a közmédia hírhamisító vezetője meg akarja rendezni a listavezetői “vitát”. Lesz kivetítő, kövessék velünk a bohózatot, amivé Orbánék akarják zülleszteni az egyik legalapvetőbb demokratikus eszközt. A helyszín emblematikus, hiszen itt szokta tartani a miniszterelnök az évértékelőit és innen pár méterre szokott a veje a Félix nevű luxus étteremben a fideszes elittel pezsgőzni. Ahogy azt korábban megírtam, tegnap kiderült, amit eddig is mindenki sejtett, hogy fél a Fidesz, fél Deutsch Tamás és fél a propaganda televízió attól, hogy 14 év után végre legyen egy valódi politikai vita a “köz”televízióban.Természetesen azokkal a feltételekkel, amiket Papp “Hírhamisító” Dániel és Rogán Antal diktálnak, nem lehet vitát tartani. Az nem vita, hogy a hatalmas tömegbázissal rendelkező és a nulla százalékos pártok vezetőit egyszerre hívják meg és mindenki kap összesen 7 (!) percet, hogy elmondjon egy monológot és aztán 1 percet kap, hogy reagáljon a másik 10 résztvevő által elmondottakra.A hatalmi elit retteg, hogy esetleg eljutna több millió honfitársunkhoz, hogy miként tették közösen tönkre a hazánkat és hogyan vált Magyarország az Unió második legszegényebb és legkorruptabb tagállamává, miközben negyvenezer milliárd forint érkezett az Uniótól és hogy miként tették tönkre a magyar oktatást és az egészségügyet és szinte mindent. Papp “Hírhamisító” Dániel azt hazudta a diktátumnak is felérő levelében, hogy azokról a témákról engedi “vitatkozni” a meghívottakat, amiket az Eurobarometer kutatása szerint az európai emberek a legfontosabb témáknak tartanak az EP választás kapcsán.Megnevezte a négy témát:* az EU biztonsága,* migráció,* mezőgazdaság,* demokrácia.Papp Dániel, Ön hazudik! A hivatkozott kutatás szerint az európai emberek az alábbi témákat tarják a legmeghatározóbbnak:- társadalmi kirekesztettség,- közegészségügy,- új munkahelyek teremtése,- az EU biztonságaUgyanezen kutatás azt mutatja, hogy a magyar embereket pedig az alábbi négy téma érdekli leginkább:- közegészségügy,- új munkahelyek teremtése,- Európa jövője- és a társadalmi kirekesztettség.Papp Dániel,A magyar emberek nevében felszólítom, hogy a magyar adófizetők pénzéből működő “köz”média vezetőjeként fejezze be a hazudozást, a hírhamisítást, az uszítást és biztosítsa, hogy a közmédia tegyen eleget a jogszabályban foglalt tájékoztatási kötelezettségeinek.Felszólítom, hogy a “közmédia” haladéktalanul kezdjen egyeztetést a pártok képviselőivel egy valódi politikai vita feltételekről és biztosítsa, hogy a magyar emberek tájékozódhassanak az általuk sorsdöntőnek ítélt kérdésekről.Kérem a vitára meghívott pártok képviselőit, hogy csatlakozzanak a TISZA Párt felhívásához. Azon pártok, amelyek nem emelik fel hangukat a Propaganda Minisztérium és a “köz”média feltételei és hazugságai ellen, mind részesei a Fidesz hazugsággyárának.
Brávó, sikerült lebuktatni a lakájmédia aljasságait. A "sajtóhírek", amik alapján az AI véleményt mondott, minden bizonnyal a kormánypárti szennymédia tartalmait jelenti. Ez mutatja a legjobban, hogy még egy intelligens entitást is meg lehet vezetni, ha CSAK ezekből tájékozódik. Akkor mit várhatunk a kevésbé intelligens állampolgároktól, akiket ezekkel bombáznak közpénzen 0-24-ben?
A ChatGPT ennyire friss adatokhoz nem fér hozzá. Az adatokat amiből dolgozott a Bors táplálta be, és nem véletlenül nem mutatják a cikkben egy az egyben az inputokat. Ez nagyjából elmond mindent, hogy mennyire lehet komolyan venni.
Fejér megye, érkezünk! A felcsúti kisvasúton limitált a a rendelkezésre álló hely 2024.05.23. CSÜTÖRTÖK9:00 Sárbogárd - Hősök Tere, Ady Endre út 166. - beszéd10:45 Polgárdi - Batthyány Liget - beszéd13:45 Pusztaszabolcs - Grund Szabadidő Park - beszéd15:15 Ercsi - 1956-os emlékmű és Petőfi szobor között, Szent István út 7. - beszéd 17:00 Dunaújváros - Városháza tér 1. - beszéd19:30 Székesfehérvár - Országalma, Városház tér - beszéd2024.05.24. PÉNTEK8:30 Gárdony - Szabadság út - beszéd10:30 Mór - Városház köz, Piac tér - beszéd14:25 Felcsút - Vál-Völgyi Kisvasút Puskás Akadémia megálló - beszéd a szocialista szellem vasútjánálVonat indulàsa: 15:35 óra16:45 Bicske - Kossuth tér - beszéd19:00 Tatabánya - Fő tér - beszéd
A hírhamisító “köz”tévést hamarabb utolérik, mint a…Tegnap kiderült, amit eddig is mindenki sejtett, hogy a Fidesz, Deutsch Tamás és a propaganda televízió fél attól, hogy 14 év után végre legyen egy valódi politikai vita a “köz”televízióban.Természetesen azokkal a feltételekkel, amiket Papp “Hírhamisító” Dániel és Rogán Antal diktálnak, nem lehet vitát tartani. Az nem vita, hogy a hatalmas tömegbázissal rendelkező és a nulla százalékos pártok vezetőit egyszerre hívják meg és mindenki kap összesen 7 (!) percet, hogy elmondjon egy monológot és aztán 1 percet kap, hogy reagáljon a másik 10 résztvevő által elmondottakra.A hatalmi elit retteg, hogy esetleg eljutna több millió honfitársunkhoz, hogy miként tették közösen tönkre a hazánkat és hogyan vált Magyarország az Unió második legszegényebb és legkorruptabb tagállamává, miközben negyvenezer milliárd forint érkezett az Uniótól és hogy miként tették tönkre a magyar oktatást és az egészségügyet és szinte mindent. Papp “Hírhamisító” Dániel azt hazudta a diktátumnak is felérő levelében, hogy azokról a témákról engedi “vitatkozni” a meghívottakat, amiket az Eurobarometer kutatása szerint az európai emberek a legfontosabb témáknak tartanak az EP választás kapcsán.Megnevezte a négy témát:* az EU biztonsága,* migráció,* mezőgazdaság,* demokrácia.Papp Dániel, Ön hazudik! A hivatkozott kutatás szerint az európai emberek az alábbi témákat tarják a legmeghatározóbbnak:- társadalmi kirekesztettség,- közegészségügy,- új munkahelyek teremtése,- az EU biztonságaUgyanezen kutatás azt mutatja, hogy a magyar embereket pedig az alábbi négy téma érdekli leginkább:- közegészségügy,- új munkahelyek teremtése,- Európa jövője- és a társadalmi kirekesztettség.Papp Dániel,A magyar emberek nevében felszólítom, hogy a magyar adófizetők pénzéből működő “köz”média vezetőjeként fejezze be a hazudozást, a hírhamisítást, az uszítást és biztosítsa, hogy a közmédia tegyen eleget a jogszabályban foglalt tájékoztatási kötelezettségeinek.Felszólítom, hogy a “közmédia” haladéktalanul kezdjen egyeztetést a pártok képviselőivel egy valódi politikai vita feltételekről és biztosítsa, hogy a magyar emberek tájékozódhassanak az általuk sorsdöntőnek ítélt kérdésekről.Felszólítom, hogy biztosítsa annak lehetőségét, hogy a legnagyobb ellenzéki párt listavezetőjeként élő adásban ismertethessem a TISZA párt programját a magyar emberekkel és hogy reagálhassak a “köz”média által terjesztett aljas, hazug rágalmakra és uszításokra. Kérem a vitára meghívott pártok képviselőit, hogy csatlakozzanak a TISZA Párt felhívásához. Azon pártok, amelyek nem emelik fel a hangukat a Propaganda Minisztérium és a “köz”média feltételei és hazugságai ellen, mind részesei a Fidesz hazugsággyárának.
/ TISZA PÁRT/