Én jobbat várok a konszenzusnál.
Magyarországi OTP-nél:
az egyedüli aktiv nagybankként a visszaeső lakossági hitelezést majdnem egyensúlyozza a többi hitelezés (remélhetően) emelkedése igy a bevételeket és is szinten várom, de a céltartalékolást alacsonyabbra gondolom.
Orosz relációtól várok többet (adózott nyereség szinten pár milliárddal,)
Ukrán leánynál várom a tavalyi fellendülés folytatását
és a többinél kis visszaesést, mert a nyugateurópai recesszió kihatása miatt már ez is nagy eredmény lenne.
Összeségében összejöhet 36 milliárd ft adózott nyereség csoportszinten. (Több is ha jelentősen csökken csoportszinten a céltartalékolás.)
A bankszövetségnél készülő csomag azonban a rövidülő futamidőre vonatkozó kormányzati igénynek nem felel meg a Figyelő tudomása szerint. „Az még hagyján, hogy mi nem értjük pontosan, mit akarnak, de a találkozókon úgy tűnt, a kormány képviselői sincsenek teljesen tisztában azzal, hogyan lehet megvalósítani azt, amit akarnak” – fogalmazott egy banki forrás, akinek első kézből vannak információi a tárgyalásokról. A futamidő lerövidítése ugyanis a törlesztőrészlet növekedésével jár, miközben a kormányzat inkább azt akarhatja, hogy a havi törlesztőrészlet legyen kisebb a mainál.
A bankok azt sem tartják opciónak a lap írása szerint, hogy az állam közreműködése, a költségvetés bevonása nélkül rendezzék a forintosítás 4-600 milliárd forintos költségeit.
ORIGÓ
Szóval az nyerhet csak,aki a tűzhöz közel van. Miért? Mert nem normál piaci körülmények között kell piaci döntést hoznunk a tőzsdén. Hozhatnak hajmeresztő döntést is,aztán meggondolják magukat és meghozzák az ellenkezőjét, aztán rájönnek,hogy mégis az első kell. stb...
Annyiban korrigálnék, hogy a gyj, , amennyiben az lesz mint amit az elemzői konszenzus kiadott, akkor már a múlt.
De ennek a legkisebb a valószinűsége.
Ezt a konszenzust vagy túl teljesiti és az aznap adhat még egy kis árfolyam pluszt, vagy jelentősen túlteljesiti és az viheti 5000 fölé, vagy alulteljesiti és az (a devizahiteles mentőcsomaggal együtt, akár 4000 alá is leviheti.
Tegnap a 200 napos + 20 napos kettős állta útját az emelkedésnek.
A kétszáz napos alatt tudjuk, hogy a medvék laknak.
Meg különben is: A két egymást követő emelkedő nap után ma illene egy kis kori így a (rizikós) hétvége előtt.
Eddig szépen elhitetik a néppel, hogy már minden rendben van a papírral, de ha jobban megnézzük naposon, akkor látszik, hogy a három héttel ezelőtti esést eddig csupán 50%-ig visszakorrigálta. Ennyi.
Kormányunk "parasztmentő" devizahiteles csomagja is Damoklész kardjaként leng az OTP feje felett...
Nézzük csak meg a hosszabb távú kilátásokat:
Mi történt az E-starral? A MOL már nem is emlékszik a 20k-s árfolyamra, a Telekom hogy érzi magát? Satöbbi, satöbbi, satöbbi...
Szóval akik hosszútávú longban bíznak, hát hogyismondjam... :-/
Itt nincs olyan, hogy biztos. Véleményem szerint ha tényleg jó is lesz a gyj. akkor sem megyünk már ,mert most azt árazta be a papír amit egyik nap kiírtak itt a portfolio-n, hogy jó lesz a gyj.
A kormány eddig minden alkalommal beleköpött az OTP longosok levesébe, ahányszor csak valamit tett. Én ezért úgy érzem, hogy 90% hogy shortos napok jönnek a devizás paktum/diktátum után.
Az a baj,hogy ilyen BUX mellett már 4700-nak kéne lennie. Nem akarom leírni, tartani kell a behalászott longokat,de nagyon óvatosnak kell lenni. Május óta az emelkedésekben masszívan alulteljesít.
Ez a bankoknak adott ultimátum meg.... ki mondja meg,hogy mit lép a kormány ?
Elég ha csak arra gondolok,hogy pár hónapja még le akarták mondani a 3 nagy stadionépítést, most meg már az összeset felújítják meg minden klubbot államilag támogatnak...
OTP részvényesek ide!