Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
"December 20-ra elkészül a Parlament rekonstrukciója - jelentette be Kövér László Süttőn, ahol kedden átadták a felújítást végző Reneszánsz Kőfaragó Zrt. 1,2 milliárd forintos beruházását."
Átpakolták a tolvajpalotát Süttőre ? Wow, föl sem tűnt.
"Az Országgyűlés elnöke elmondta: "a Reneszánsz Zrt. és jogelődje 1948 óta dolgozik a Parlamenten és bejelenthetem, hogy 2013. december 20-ra elkészül a rekonstrukció, a magyar országgyűlés épülete újra a régi pompájában fog tündökölni".
te bemennél ekkora órabérért éjjel életet menteni? elviselni azt, hogy esetleg nem mindig sikerül életet menteni a legjobb tudásod és igyekezeted ellenére? jártál már gyerek kardiológiai intenzíven? láttad milyen az, amikor szülői hozzáállás miatt fejlődésben visszamaradott és ráadásul szívbeteg gyereket a "szülő" egyszerűen otthagyja az intenzíven...????????
szánalmas vagy... szerinted miből él meg??? ha másból is él, akkor mégis miért megy be éjjel ekkora órabérért dolgozni? ez hivatkozási alap lehet? van képed arról, hogy a páciensek jelentős része milyen körből érkezik? azért nem kapnak csak hetek-hónapok alatt új tonert, mert másból él??? a lenéző és primitív hozzászólásodon most nagyon feldühödtem....
Bizonyosan elmegy mellette kőműves segédmunkásnak is .) Ugyan.. annyira bírom az ilyeneket. Ha pedig kiderül róla hogy, "hálapénzt" fogad el.. vagy esetleg "trükközik" az adóval.. akkor mekkora szemét.. ilyenkor pedig az a duma hogy "kérem, úgy sem ebből él meg"
Hihetetlen. A "47k-ból meg lehet élni" után mindent... bármit el tudok képzelni!
kívülálló úgy sem fogja megérteni, hogy sokan mennyire hivatástudatból csinálják mégis... amúgy szerinted miből él meg? voltál már ilyen helyen? láttad, hogy a betegek egy jó része milyen körből származik? biztos van csúszópénz, de ember, milyen hozzáállás már ez, hogy "úgysem ebből él meg"?????????? ha te lennél az ő helyében, te bemennél éjjel dolgozni ennyiért?
Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció