2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Azt akarom csak mondani, h semmit nem zarok kii. Lehet itt digi, voda, telenor, tmobil, v uj rendszer is. Es lehet, h neked lesz igazad, mas profil lesz. Valami lesz, ezen a szinten nem maradunk sem arrban, sem tevekenysegben. Hajra Nord!
Igaz, lehet, en nem tudom mi lesz. Viszont egy uj ceg alapitasa es amnak infrastrukturajanak kialakitasat ki fouetne meg es kik lenneneka kiepitoi, hasznat huzoi? Hat ok, nem?
Igaz, de gomdolom nem szo szerint ertette az allamositast. Talan a mukodesi feltetelek szabasaval, az arakba, piacba nyulassal, egy eros, allami megrendeleseket elmyero konkurens ceg helyzetbejozasaval, ellehetetlenitessel, zsarolassal, barmi eszkozzel ami a kezukben van, lehet. Nem gondolom, h ezt tenne a DT vel, de egyezteto targyalasok, alku lehetett...
Új tulaj, új profil lesz, túl sokba kerül egy nemzeti telekom cég, egy MTelekom méretű cég alapítása több 100mrd-ba kerülne, nem terülne az meg, Vodafone, Digi nemtom eladó-e, bár minden eladó jó értékarányos áron.
Egy multit nem tudnak államosítani, egy nemzetközi multi nem egy országhoz kapcsolódik hanem nemzetközi befektetőkhöz, a Daimler sem német ha fele részben nemzetközi alapkezelők birtokolják, a UBS sem svájci ha ázsiaiak, amerikaiak, közel keletiek kezében a részvények 60%-a, de jól van ez így, egy vállalat se kötődjön egy országhoz sem, a multik álljanak a világpolitika élén ne a szélsőnacionalista feudalisták.
Egyetertek. De ez nem a mi dontesunk. DT tenyleg erdekes, igen, nagy lobbiereje van, de latod, targyaltak Orbannal. Valami nagy atrendezodest erzek, nem tudom megmondani pontosabban. Meglatjuk.
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15