Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 06. 21. 12:56
Előzmény: #25519  Kosto769
#25520
10-20000 darab vagy inkább 50000 darab amit te betennel ide?
Kosto769
Kosto769 2023. 06. 20. 14:11
Előzmény: #25517  Qwertzuio
#25519
👍
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 06. 20. 14:08
Előzmény: #25517  Qwertzuio
#25518
Megy ez még 10 és 9 közé? Vagy fordult? Mi volt a történelmi alja, csúcsa?
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 06. 20. 12:58
Előzmény: #25516  Kosto769
#25517
Amixa, nord, futur figyelendo szted?
Kosto769
Kosto769 2023. 06. 20. 12:02
Előzmény: #25514  hibaz
#25516
Majd 10 és 20 Ft között fogunk ilyet látni sztem.
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 06. 15. 14:39
Előzmény: #25510  Kosto769
#25515
Gagyi nap ez. (Ismét)
hibaz 2023. 06. 15. 14:21
Előzmény: #25511  Kosto769
#25514
Jó lenne látni itt, 10 Ft-on nagyobb pakk cseréket, mint anno 50 Ft-on az Opusban :)))
Kosto769
Kosto769 2023. 06. 15. 13:08
Előzmény: #25512  oxylant
#25513
👍
oxylant
oxylant 2023. 06. 15. 12:49
Előzmény: #25511  Kosto769
#25512

Ugyam mi lehet a 'szórakozás tárgya?
Lehet, h. hamarosan megtudunk valamit...😏
Kosto769
Kosto769 2023. 06. 15. 12:19
Előzmény: #25509  csova
#25511
OTC-n átadva 1,9 millió db+piacon átadva 199 243 db= 2 099 243 db Vszinű a piacin átadott is az OTC-shez került.Ez a cég 3,2563%-a.Aki vette sanszos hogy már rendelkezett korábban is Nord rv-el!😉Nem gondolom h puszta szórakozásból vett ekkora pakkot!
Kosto769
Kosto769 2023. 06. 15. 12:04
Előzmény: #25509  csova
#25510
Talált! 1,9 millió OTC-n átadva!+pár 100K piacon átrendezve.Nem lepődnék meg ha valaki hamarosan jelentene h 5% fölött van!
csova 2023. 06. 15. 10:28
Előzmény: #25508  Muszka1
#25509
Gyüjtögeti(k) valaki(k)!?
Muszka1
Muszka1 2023. 06. 15. 10:25
#25508
Ezt keményen ledugózták egy időre...
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 06. 15. 09:06
Előzmény: #25505  Kosto769
#25507
Mi alakul?
Fejtsd ki
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 06. 14. 22:06
Előzmény: #25505  Kosto769
#25506
Mi alakul?
A nutex és az ehep sem alakult, legalábbis árban nem. Pedig mindenki mindenhová mindent vár. Mi lesz a norddal?
Kosto769
Kosto769 2023. 06. 14. 21:47
Előzmény: #25503  oxylant
#25505
Alakul!😉
Kosto769
Kosto769 2023. 06. 14. 21:47
Előzmény: #25503  oxylant
#25504
👍
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 06. 13. 21:23
Előzmény: #25501  Lafotex
#25502
Csodálatos. Mennyit lehet venni 10-11 körül?
Lafotex 2023. 06. 13. 13:31
#25501
R:9.7

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek