Az Mszp-ben is látszik valami, egy-két emberük vállalja az eltűnést, de nem ez lesz a trend. Molnár úr ugyan lemondott, nagy dolog, de azért listás helyen beül a fidesz parlamentjébe. Gyurcsány meg az úristennek se akar eltűnni már végre, pedig azzal tenné a legjobbat...
Egy orvos vagy ügyvéd egzisztenciája attól függne, hogy marad-e a fidesz? Nekem ez elég hihetetlenül hangzik, mindamellett elhiszem neked, hogy létezik ott egy ilyen belterjes kör. Csak akkor azt nem értem, hogy amíg szoci volt a hely, akkor meg szoci belterjes kör volt? Ezek ugyanazok az emberek, vagy lecserélődtek?
Nem ismerem a győri politikát, de a pécsit például valamennyire igen. Nos, ott ugyan egyik körzetben Mellár nyert függetlenként, de még ott is elég sokat kapott a Fidesz. Nos, ott teljesen védhetetlen minimális tájékozódással a helyi Fidesz, gyakorlatilag szisztematikusan veri szét a várost a párt, miután az állam átvállalta a korabbi adósságokat, sikerült ismét csődközelbe vinniük a várost, és még mindig a szocikra mutogatnak. De tudod miért szavaznak még mindig a Fideszre? Mert adott egy belterjes, magát értelmiséginek tartó réteg, főleg orvosokból, jogászokból, egyetemi oktatókból, akik akkor is a Fideszt támogatnák, ha a fejükre szarna Páva, Csízi vagy Hoppál. Nekik egyébként az egzisztenciájuk is függ egymástól és a Fidesztől, egy belterjes kapcsolati hálón keresztül élnek meg, nem véletlen, hogy a fiatalok menekülnek, mert vagy be kell kerülniük ebbe a maffiába, vaga a munkanélküliség. A lakossag jó része meg függ tőlük. Ja, és mindez a maffia rendszer fölé még építenek egy hú de keresztény mázt, illetve a tisztesség álcáját, a tisztességes szó valójában jó vastag bőrt jelent az arcukon. Ja, és a gazdasági hanyatlás is szorosan összefügg ezzel, nem is igazán érdekeltek, hogy multik érkezzenek, vagy innovatív magyar vállalkozasok épüljenek fel, de nyilván ezt a belterjes gazdasági hálójuk ügyesen meg is akadályozza. Amúgy hasonlóan mennek a dolgok Sopronban is, annyi különbséggel, hogy ott sokak egzisztenciája független a belterjtől, az osztrák ingázás miatt. Győrben nem tudom, itt mondjuk ott van az Audi, de szerintem részben ott is meg lehet ugyanez.
Kérdés, találsz-e annyi embert, akinek eddig nem volt ambíciója politizálni, most meg beszállna egy versenybe a fidesz ellen. Szerintem nem reális, amit írsz.
Sajnos ez nem "trükk", hanem 2010 óta egy szisztematikusan felépített, törvényekkel alátámasztott rendszer. Célja a hatalom mindenáron való megszerzése, most már örök időkre való megtartása, elkerülendő a felelősségre vonást. Közben a kormányzás megszűnt, van helyette kézi vezérlés, tombol a haveri kapitalizmus. Egyelőre a választások azt mutatják, hogy ezt akarjuk. És bizony ezt végig asszisztálta a teljes "ellenzék", legkevésbé talán a sokat átkozott gyf és pártja. Egyre jobban látszik, hogy a rendszerváltás nem fog menni ellenzékváltás nélkül, és azt nem is pártok, hanem civilek fogják "levezényelni". (Miért is fél tőlük annyira a rendszer?) Ha szerencséjük van akkor a külső és belső körülmények segítik őket, de ha nem akkor is túl kell esnünk rajta néhány éven belül, mert különben irány a banánköztársaság.
Szerintem az ellenzék nézzen magába, és gondolkodjon, hogy miért nem értek semmit még a vidéki nagyvárosokban sem. Mielőtt rátérnénk arra, hogy a falvakban mi a helyzet. Hozhatnám példának Győrt. Full fideszes, pedig ott fel sem merülhet, hogy nem tájékozottak az emberek, gyakorlatilag 100% a széles sávú internet lefedettség és a kábeltévé bekötés. Nos, ilyen helyen gondolja az emberek majdnem 60%, hogy a fidesz a legjobb párt. Ezen gondolkodjon sokat az ellenzék.
Kormányváltás valószínűleg teljes ellenzéki összefogással (inkl. Jobbik) is csak max nagyon vékonyan lett volna, viszont akkor töredéke pénzük lett volna, és gyakorlatilag minden pártnak az elveivel és meggyőződésével szemben kellett volna ezt megtenni. Ez olyan rossz trade off, hogy ép eszű ember nem megy bele. Ahogy egyébként egyik párt sem állt bele teljes mellszélességgel.
"hát de tényleg a politikai kockázat, hogy nem sikerül, és elvesztik a finanszírozást nem a számok az érdekesek, ahogy a statisztika sem a kérdés az volt, hogy valóban akarnak-e kormányt váltani szerintem nem akartak" . De még mindig nem érted, hogy JOGILAG SEM LEHETETT VOLNA TELJES összefogás? 27 egyéni alatt bukta a pártlista is... . Másrészt nagyon nem mindegy, hogy 700 millió vagy 170 millió jut egy ellenzéki párt kampányára, miközben a Fidesznek meg több 10000 millió... (tudod, a 10 mrd = 10000 millió). . Harmadrészt törvényszerű, hogy nem tud teljesen összefogni az ellenzék, ahol ott vannak a szocik, Gyurcsány, egy ultra szélsőjobból lett Jobbik, meg egy kb. jogvédő LMP. . Mindez a Fidesz legnagyobb trükkje, hogy ezeket a pártokat egyrészt szabályozásilag és financiálisan ellehetetleníti a teljes összefogástól, másrészt, ha mindezek ellenére mégis megtennék, akkor ott a propaganda hadjárat ellenük, hogy Gyurcsánnyal fognak össze..., meg az egykor Gárdista, most "b.zi" Vonával, hogy Soros bérenc az LMP..., soroljam? Ebből az egyetlen, ami jogos: Gyurcsány. De az se azért, mert olyan, mint aminek a propaganda leírja, hanem azért, mert minden idők legnegatívabb politikai brandje lett. És aki ebben a szakmában van, annak ezt pontosan tudnia kell. TEHÁT EGYIK ÚJABB PÁRT SEM ÁLLHAT ÖSSZE TELJESEN A BALOLDALLAL, mert saját magukat méggyorsabban kukázzák. . Te bedőltél Orbánék trükkjének, képtelen vagy mögé látni... . Az meg külön vicc, hogy itt hőbörögsz folyton és még csak szavazni se voltál...
hát de tényleg a politikai kockázat, hogy nem sikerül, és elvesztik a finanszírozást nem a számok az érdekesek, ahogy a statisztika sem a kérdés az volt, hogy valóban akarnak-e kormányt váltani szerintem nem akartak ha akarnak, akkor nem számít, mit veszíthetnek ezek a pártok így sokkal többet buktak reálisan nézve a jobbiknak annyi, az lmp-ről kiderült, hogy kollaboráns, egyedül a dk nyert az ügyön nemvéletlenül írtam a budapesti önkormányzati választást az tényleg az utolsó, de egyben óriási esély úgy lehet hatalom közelben maradni, hogy ha a gazdaság megroppan, pillanat alatt kormányra juthat az ellenzék megmarad a hálózat, lesz média hátér, van bázis stb. azt is leírtam, hogy tegnap már ezt számolta a fidesz a 3+3 bejött nekik, ebben sem tévednek budapesten egyetlen fideszes önkormányzat sem maradni (szinte) nem hiszem, hogy ezt megvárják
Ugyan már. Te nagyon sokmindent nem értesz még mindig. Én nem politikai kockázatokról beszéltem lent. Hanem effektív SZABÁLYOZÁSRÓL, finanszírozásról. . Mégegyszer: . - A teljes összefogást szabályozásilag megakadályozták azzal, hogy ha 27 alá csökkenne az egyéni jelöltek száma, akkor game over, az a párt a listáját is bukta, tehát vége mindennek... . - Másrészt a 106, tehát minden helyen jelöltet állító párt közel 600 millió forintot kap, a 80 jelölttel rendelkező párt közel 450 millió, az 54 jelölttel rendelkező párt csaknem 300 millió, a 27 jelöltet állító (országos lista állításának minimuma) pedig csak 150 millió forint körül részesül költségvetési támogatásban. És ehhez jön még az egyéni jelöltek utáni 1 millió Ft. A 106 jelöltet indító párt tehát 706 millió Ft-ból gazdálkodik, a 27 jelöltes (azaz éppen a minimumnak megfelelő) pedig 177 millióból. Az a párt, amelyik tehát visszalép, akár a kampánypénze 75%-át is elveszíti... . - Más támogatást törvényileg nem vehetnek igénybe a pártok. Az ügyeskedést pedig pont a választás előtt büntette extrém egyoldalúan az ÁSZ azzal, hogy MINDEN ELLENZÉKI pártot megbüntetett, a Fideszt NEM. Az külön érdekesség, hogy a Fidesszel kapcsolatban jogerős ítélet is van, hogy a kormány helyettük kampányolt (=tiltott párttámogatás). Tehát az ellenzéki pártok NEM VEHETNEK IGÉNYBE külső támogatást, a FIDESZ GYAKORLATILAG KORLÁTLAN MÉRTÉKBEN MEGTEHETI EZT. . Mit nem értesz ezen?
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül