A Fideszt is elutasítóknak: A kevésbé rosszra ésszerűbb szavazni mint visszaadni annak a hatalmat aki már bizonyította alávalóságát. Matematikailag az is szavaz aki nem megy szavazni!
BudFox valamelyik nap kérdezte, hogy akkor miért nem szembesítik valamivel, vagy kérdezik meg Orbánt? Hát ezért: . “Ez itt az Orbán Viktor-interjú helye . Orbán Viktor utoljára 11 éve adott interjút az Indexnek, ezúttal nem is magyarázták, miért nem ad. Kérdéseink lettek volna. Elég sok.” . https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/06/ez_itt_az_orban_viktor-interju_helye/ . “Nyolc éve retteg Orbán a kritikus sajtótól . A miniszterelnök és a kormány honlapja alapján 2010 óta mindössze az ATV-nek nyilatkozott, azóta csak a baráti médiával áll szóba.” . https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/06/orban_interjuk/ . Ez így nem demokrácia...
Nekem meg az a véleményem, hogy a fidesz egy kiskirályi rendszert épített,, megkenve elég sok befolyásos embert, akik mindenhol ott vannak. Lényegében orbán királyunk főbírákat, bírákat szórt szét a nép között egy maffialáncot kialakítva. Mivel a demokráciát nem rúghatják fel, így a diktatútájukat a támogatásokkal tartják fent, saját kiskirályokhoz juttatva azokat, ellehetetlenítve az ellenfelet. Így kebelezik be az országot, saját embereiket ültetve a trónra, de az igazságszolgáltatásba is, megtámogatva ezzel a biztonságos szabadrablást. Valahol már olvastam egy véleményt ami nagyon igaz. Azért, mert az előzőek loptak, azért sokan elnézik a mostaniaknak is. Az, hogy javul a gazdaság, még nem hatalmazza fel őket, hogy a felét zsebretegyék. Milyen szárnyalás lehetne, ha mindent Magyarország érdekében cselekednének és nem a saját zsebük megtömése lenne a feladat! Talán a nyugati részre kellene kerítést építeni, a sok német, svájci migráns ellen, akik ide szeretnének menekülni, a jólétbe.
Ebből az időszakból bőven érintettek a szocik is: privatizációk, olajügyek. Szóval szó nincs arról, hogy ott a régi arcok ne loptak volna. Orbánékkal nem ez a baj. Hanem, hogy még ennél is sokkal durvább rombolást végeznek/végeztek. . Egyrészt korrupció terén is van egy pénzben legalább 100-as szorzó náluk minimum, másrészt az egész jellege nagyon más: a teljes kormányzás, törvényhozás alárendelődött a saját és haveri érdekeik pénzlenyúlásának. Egyik eset: kormányzunk, intézkedünk, de mindenből nyúlunk 10-20%-ot. Ilyen MINDIG és MINDENHOL van, volt és lesz is. Ez is baj, de ezt tudjuk, hogy nem lesz máshogy, hívjuk ezt alap korrupciónak. Másik eset az, amikor az egész rendszer arra szerveződik, úgy hoz törvényeket, hogy piacokat, piaci szegmenseket uraljon, szétver, tollvonással megsemmisít szektorokat, hogy aztán haveroknak ossza szét, stb. Ilyen intézményesült korrupció soha nem volt még. Ez Orbánék műve. És ez csak az egyik nagy baj. Mert ilyen intézményesült, végtelenül hazug és aljas kormánypropaganda rendszer se volt még (ja de, kb. '50-'80 között, de akkor még kevesebb felületen). És ilyen kézivezérlésű extrém centralizáció is utoljára a rendszerváltás előtt volt. Nonszensz, hogy egy tanár már egy helyi lapnak, netes oldalnak se mer nyilatkozni, mert a központ engedélye kell... Következő pont a teljesen központosított, Fideszesített intézményrendszer, hatóságok, és a demokratikus ellenpontok totál lebontása. És legdurvább a széthazudott, felhergelt és uszított társadalom... . Orbánék elmúlt 4-8 éve minden idők legkártékonyabb kormányzása. A felszín csillog-villog az egészen kivételesen jó külső gazdasági környezet miatt, de maga a rendszer olyan szinten mindennek az alja, hogy ezt nem szabad tovább hagyni. Ezek, ha TÉNYLEG veszélyben lesznek hatalmilag. Márpedig ha most nyernek, a következő ciklusban abban lesznek, egészen elképesztő dolgokra is képesek lesznek. Náluk még a parlamenti ciklusok ideiglenes felfüggesztését, kitolását sem tartom kizártnak, abban meg konkrétan biztos vagyok, hogy ha veszélyben érzik a hatalmukat, és B terv kell, Orbán lesz a köztársasági elnök. DE EGY JÓVAL KISZÉLESÍTETT JOGKÖRREL, amolyan francia típusú félelnöki, vagy amcsi, orosz teljesen elnöki rendszerben! Azaz kb. örökre bebetonozza magát..Ezt a rendszert nem szabad tovább hagyni.
Inkább nem írok arról hogyan lettek az első bányák O.Gy -nek -(((Ez még a szocik előtt volt,(91-94)na ekkor voltak az igazi bulik..Sajna mindenki kárára..-(((
"itt van peldaul a fenn belinkelt marcius 15-ei MUPA-ban eloadott zenemu valaki a ballib/ellenzekiek kozul ha megtenne, hogy felvilagosit, a vonatkerekek kattogasa, a vizcsepeges az hogyan kapcsolodik marcius 15-hoz?" . 1. Visszakérdezek: Orbán Viktor idei fenyegetése miként is kapcsolódik március 15-höz? Vagy a jobbos törés-zúzás még 2010 előtt? 2. Te most komolyan egyetlen, ki tudja, ki által szerzett és szervezett ZENEI előadásból akarsz POLITIKAI véleményt formálni? Sorost véled felfedezni a darabban? Migránsokat? Vagy az OLAF-ot, akik Orbánék szabadrablását akarnák leleplezni? És miket üzennek neked a hangok? Mesélj... . Ne haragudj, de ez már nagyon súlyos...
"en egeszen mostanaig nem tudtam meg, hogy a balliberalisok azok kicsodak olyanokat tesznek es mondanak, amiket en magyar allampolgarkent sokszor nem ertek, nem tennek en peldaul a sajat kozossegemet nem gyilkolnam" . Te mégis miről beszélsz???
https://www.youtube.com/watch?v=lXwHKYF5ARc en az alapoknal kezdenem az egesz diskurzust lathattuk a kormanyt mit tett/ mondott az elmult 8 evben es ugyanigy lathattuk ezt az ellenzek reszerol az azt megelozo 8 evben en egeszen mostanaig nem tudtam meg, hogy a balliberalisok azok kicsodak olyanokat tesznek es mondanak, amiket en magyar allampolgarkent sokszor nem ertek, nem tennek en peldaul a sajat kozossegemet nem gyilkolnam, meg gondolati sikon sem persze ha valaki nem a magyar nevu kozosseghez tartozik, raadasul az meg az utjaban is van, akkor az mas . itt van peldaul a fenn belinkelt marcius 15-ei MUPA-ban eloadott zenemu valaki a ballib/ellenzekiek kozul ha megtenne, hogy felvilagosit, a vonatkerekek kattogasa, a vizcsepeges az hogyan kapcsolodik marcius 15-hoz? es ez csak egy a sok kozul olyan erzesem van, hogy a balliberalisok maguk szamara hoznak letre egy uj vilagot, amiben csak ok vannak benne, viszont ezt mindenkinek a penzebol es munkajabol erik el allam az allamban orszag az orszagban kik vagytok ti liberalisok, balosok, ellenzekiek?
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül