Csak azt nem értem miért érvel azzal a mol hogy az ÖMV számára nem lesz gazasági haszna az átvételnek. Ha eladtam az autóm már nem érdekel mit csinál vele az új tulaj akár össze is törheti:))
Én pedig mindenáron el akarom adni az ÖMV-nek mert óriási gazdasági haszna van számomra, mol menedzsment számára viszont valóban megszűnik a további tolvajlás lehetősége!
A tavalyi év normalizált (a TVK részvények akvizícióján elért nyereség és az E.ON által
fizetett vagy fizetendő utólagos ármódosítás nélkül) eredménye 210,4 milliárd Ft, amely után
a 40%-os kifizetési ráta 85 milliárd Ft-os osztalék kifizetést jelentene. A saját részvény
állománytól függően, 20.000 - 22.000 forintos árfolyam mellett, ez körülbelül 4%-os
osztalékhozamnak felel meg. Ha a Közgyűlés a részvények 5%-ának bevonása mellett dönt,
a részvényesek felé történő teljes visszajuttatás elérheti a részvényár 9%-át, ami a
versenytársak közötti egyik legmagasabb készpénz juttatást jelenti
Júli 13.-án lesz 1 éve hogy a mol visszautasította az ÖMV ajánlatát ezzel az indokkal(hááát, jól átb@sztak minket):
Az OMV feltételekhez kötött megkeresésének elutasítása 2007. július 13-án a Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. („MOL”) Igazgatósági ülésén áttekintette az OMV által tett előzetes és feltételekhez kötött megkeresést, amelyben a MOL felvásárlását célozta meg.Az Igazgatóság egyhangúlag elutasította ezt a kéretlen és barátságtalan megkeresést. Az Igazgatóság úgy gondolja, hogy ez a megkeresés vagy egy társasági kombináció az OMV-vel nem jelentene vonzó üzletet vagy értéket a MOL, részvényesei, valamint a többi érintett számára.A MOL-nak független társaságként kiváló jövője van és elkötelezett saját, sikeres stratégiájának végrehajtása mellett, mely magasabb, fenntartható növekedést és értéket teremt részvényeseinek, ügyfeleinek, dolgozóinak és a többi érintettnek.Egy külön tőzsdei bejelentésben a MOL a mai napon közzétette a Társaság kiváló organikus növekedési kilátásait és új osztalékpolitikáját
Mekkora plusz ez a mínusz, vagy én látom rosszul, hogy -2 %
A többi vezető részvény közül a Mol 1.7%-os pozitívumot mutat, az olajtársaság kapcsán az OMV vezér Wolfgang Ruttenstorfer azt nyilatkozta, hogy semmiképp sem tesz le a vállalat megszerzéséről. A vezérigazgató úgy véli, hogy jól pozícionáltnak kell lennie az osztrák olajcégnek a folytatódó régiós konszolidációban, melyhez a MOL megszerzésén keresztül vezet az út.
2008.06.27 08:14
Tudom , hogy ez az optimisták csapata...de az nagyon nevetséges , hogy ennek a drága olaj meg az olcsó olaj sem jó....esik így úgy is...jó lenne már vagy 10%-os rv bevonás és persze vagy 1000ft részvényre adott osztalék......ha már azt írják a vezetők , hogy az ömv alulértékelte 32000-n a molt legyen már belőle vagy 40000....nevetséges , mint maga ez a szutyok ország!!!
Ha egy reggel észreveszed, hogy 5-10 %-os
minuszban nyit, akkor megtudod, hogy mikor és mennyi volt az osztalék :-)ez nem zsákbamacsek
hanem tisztességes
miaz hogy, nagyonis...:-(
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.