ugyanígy vagyok. 30k után mikor megindult fel megint visszaszálltam, azóta kicsit sikerült lejjebb hozni a bekert (bux short, etc), de mással jobban jártam volna...
"Hiába van meg a szükséges tőke és hiába döntöttük el, miben szeretnénk pénzünket fialtatni, az sem mindegy, milyen időpontot választunk a befektetéshez
A jó öreg vasutas tőzsdei igazság
Az első fontos tényező az, hogy meg kell vizsgálni a piac, vagy a kiválasztott termék ún. fundamentális helyzetét. Egy igazi befektető soha ne vegyen fel olyan pozíciót, amit nem tart fundamentálisan megfelelőnek.
Ha például nem hiszünk abban, hogy az infláció lejjebb fog menni, akkor ne vegyünk hosszú futamidejű állampapírt, vagy kötvényt, még abban az esetben sem, ha a pszichológiai háttér megvan, azaz senki sem hisz benne.
Ha pedig egy befektetést fundamentálisan jónak tartunk, akkor jön a második lépés, a piaci hangulat felmérése. Ha a befektetők nagyobb része optimista, de az optimizmus nem túlzó, akkor érdemes a pénzeket a befektetéshez előkészíteni .
Ez a stratégia azon alapul, hogy ne álljunk a rohanó vonat elé, hanem inkább szálljunk fel rá a kezdeti fázisban."
Nem tudom, de én mindenesetre a jól bevált stratégiámtól teljesen eltérő módon kereskedek mióta ez a MOL ügy megy. Az alap pakkom egyszerűen nem merem eladni, pedig már szarrá kereshettem volna magam.
Nem tudom, de én mindenesetre a jól bevált stratégiámtól teljesen eltérő módon kereskedek mióta ez a MOL ügy megy. Az alap pakkom egyszerűen nem merem eladni, pedig már szarrá kereshettem volna magam.
Castorp, én azt vettem észre magamon, hogy akkor sikerülnek legjobban az ügyleteim, ha egy - egy új papírba lépek be (olyanba amivel egy ideje már nem foglalkoztam) - vhogy úgy kéne, hogy az első vesztett ügylet után kilépni a papírból és meghatározott idő múlva térni vissza rá - bármi van.
szvsz itt olyan túl nagy pánik nem lesz. ki pánikoljon? Te? Én? Az alapok?
OMV-nek gyors ajánlat esetén minél alacsonyabb aktuális részvényár lenne jó. De talán ez már túlzás, lehet, hogy már nem tudom reálisan kezelni ezt az ügyet:)
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.