2017 augusztusában a születések száma 4,8%-kal kevesebb, a halálozásoké pedig 1,5%-kal több volt, mint az elõzõ év azonos hónapjában. A természetes fogyás 1940 fõ volt, 556-tal több az egy évvel korábbinál. 2017 elsõ nyolc
Hát nem jó másolni az UNIOs menekült elhelyezést? Az UNIO évi 9 milliót számol fejenként! Megtudnád indokolni mire jó az annak, aki még nem is kereste meg azt az összeget, de jár neki? Az Orbán kormány inkább a magyaroknak adja, más más címkével azokat a pénzeket, amiket csak kifogásolni tudsz és degradálni! Amit az UNIO tesz az mehet, de ha ugyanezt teszi az ornán-kormányaz UNIO beleegyezése! nélkül az szerinted kifogásolható! Kettős mércével mérsz!
"annyit mondhatunk biztosan, hogy a cigány lakosság körében is látványosan csökken a gyermekvállalás" De még mindig nagyobb a gyerekvállalási kedvük mint a magyaroknak.
A versenyszféra termeli meg és fizeti be az adót. Nem ugyanaz. Osztani meg az állami szféra egy szűk klikkje osztja. Ők viszont nem fizetnek be a közhiedelemmel ellentétben, ugyanis az ő teljes bérezésüket, annak az adótartalmát, sőt még a költségtérítéseiket, juttatásaikat is a valódi adófizetőktől veszik el. Még mindig áll a tsz. 3. személy? " Akkor a nyugdíjat is a postástól kapják az érintettk,hiszen az viszi,osztja nekik?
különben az "integrálás" polgári neve asszimilálás volt:) a határon túli magyarok sokat tudnának mesélni ennek az áldásos hatásáról, őket is a helyi többségbe akarták "integrálni"
mindenkinek magának kell dönteni arról, hogy szegregálódni vagy asszimilálódni akar a felülről kierőszakolt integrálás legalább annyira problematikus mint a felülről kierőszakolt szegregálás
az arányokat nem lehet lineárisan extrapolálni, kb. annyit mondhatunk biztosan, hogy a cigány lakosság körében is látványosan csökken a gyermekvállalás
A versenyszféra termeli meg és fizeti be az adót. Nem ugyanaz. Osztani meg az állami szféra egy szűk klikkje osztja. Ők viszont nem fizetnek be a közhiedelemmel ellentétben, ugyanis az ő teljes bérezésüket, annak az adótartalmát, sőt még a költségtérítéseiket, juttatásaikat is a valódi adófizetőktől veszik el. Még mindig áll a tsz. 3. személy?
Ezért támogatták az adófizetők őket eddig is ingyenes tankönyvvel, étkezéssel, családi pótlékkal. Viszont ezek szerint 2 gyermek megszülése, felnevelése, kitanítása 2 Ft lehet, mert ők aránytalanul kevesebbet kapnak, az étkezésért fizetnek, a tankönyv is csak idén először ingyenes nekik, a CSOK meg 2.6 millió, szemben a 10 millióval, támogatott hitel meg nincs tudtommal. Az adókedvezményekről nem is beszélve, ahol 3 gyerek esetén 100.000/hó leírható. Arányos mi? Főleg hogy a CSOK nagy részét már rég megszületett gyerekekre veszik fel, tehát ettől nem nagyon fog nőni a népesség, de az már a számokból is látható úgy tűnik.
Nálunk a legnagyobb foglalkoztató az állam. Elsősorban az államháztartást hozná nehéz helyzetbe. Amúgy meg egy kommunista intézkedés. Szinte eltűnnének a bérkülönbségek, mivel automatikusan a legmagasabbhoz kellene igazodni, ha jól gondolom. Ami nagyjából azt is jelenti, hogy a leghatékonyabbhoz. Utána egyébként a minimális szint felett újra elkezdenének differenciálódni a bérek. Inflációban azonnali, hatalmas ugrást jelentene, megzavarodnának pénzpiacok, mivel ezt követnék a kamatok. Hirtelen drágulnának hitelek is.
De ha van önerő akkor már támogatható mindenki adójából kevesek lakhatása? " A 3 gyermek megszülése, felnevelése,kitanítása sem 2 Ft. Nem a lakhatást hanem a gyermekvállalást támogatjuk.
"ha az eu előírná a minimálbért nekünk a többiek szintjén, az beláthatatlan következményekkel járna" Miért? Elvinné innen a gyártást? Bezárná az üzleteit? Azokat is hazatelepítené?
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qse007i.html szemezgess! 7.+8. sor ami segélynek nevezhető, bár ebben szerintem már a leszázalékoltak nyugdíja is benne van, vagy a munkaképtelenek ellátása. De érdekes az alsó sorokban az állami vagyonnal kapcsolatos kiadás is 318 mrd. "Mennyi önerő megy hozzá? " Lehet hogy semmi, mivel 10 millió puszira megy 3 gyereknél, 10 millió kedvezményes hitelként, 5 millió pedig ÁFA visszatérítésként. De ha van önerő akkor már támogatható mindenki adójából kevesek lakhatása? " Abból mennyi az ÁFA?" Történetesen 5% 5 milliós Áfatartalomig. A segélyből meg 27% megy vissza ÁFA formájában szinte azonnal. Valahogy a kormánypropagandára költött bő 100 mrd-ra nem kérdeztél vissza...
a minimálbér kb. arról szól, hogy kiárazod azokat a legális munkaerőpiacról, akik nem képesek kitermelni a minimálbér szuperbruttóját... ergo ez hatalmas csapás a legelesettebb társadalmi csoportoknak és azon belül is különösen a pályakezdőknek
Gyászos a magyar demográfiai kép
Ugrás a cikkhez