gazdi add el gyorsan ne kinlodj!
inkább hirekkel foglalkozzunk..
link
Napelemből jön a pénz
07.8.6 09:58
Az napenergiával foglalkozó cégek kezdenek igen jól szerepelni a nemzetközi tőzsdéken.
Cikk küldése
Nyomtatható verzió
Szponzorált linkek Hirdetőknek
Link szponzoráció
Hirdessen Ön is nálunk, a részletekért kattintson!
link
A globális felmelegedés következményeitől való félelem és az olaj árának égbe szökése felkeltette az érdeklődést az olyan nulla emissziókibocsátású technológiák iránt is, mint a napenergia. Az ennek közvetlen hasznosításával foglalkozó 17 vállalkozás tőzsdei szereplését is mérő Wilder Hill Global Innovation index 75 százalékkal ugrott meg az idén, és csak az utóbbi fél évben négy napelemekkel foglalkozó kínai cég esett át első tőzsdei kibocsátásán (IPO) az USA-ban.
Szakértők ugyan óvatosságra intik befektetéseken gondolkodó polgárokat, mivel például a külföldi cégekkel szembeni óvatosság fékezheti az említett kínai vállalkozások tőzsdei előmenetelét, ám nyomós érvek szólnak a szektor mellett is. Elsősorban az, hogy a kormányok mindenütt támogatják e zöld energiát. Arndold Schwarzenegger kaliforniai szenátor például milliónyi nappanelekkel lefedett háztetőt vizionál, a német kormány pedig csökkentette ugyan napelemgyártás állami támogatását, de nem annyival, amennyivel szakértők korábban jósolták. Eközben Spanyolországban nőtt a központi segítség.
Szakértők összességében úgy vélik, hogy a mostanában a tőzsdére került napelemgyártó társaságok valóságos terméket kínálnak, amelynek értékesítése igazán nyereséges lehet. A potenciális árfolyam-növekedés tükrében ezek a papírok most még olcsók, s bár a mostani helyzetet még nem hasonlítják az ezredforduló internetes tőzsdei boomjához - amit végül a dotcom-bukás, azaz a lufi kidurranása követett -, egyes elemzők szerint, ha a napelemek hálózatba köthetők lesznek, akkor olyan energiatermelési potenciált jelentenek majd, ami az egekbe lökheti a gyártó cégek árfolyamát.
És akkor még nem beszéltünk az olyan új technológiákról, mint a filmszerű napcellák, amelyeket a laptoptáskák hátoldalára varrnak, így biztosítva mobil töltőt a hordozható gépekhez. Ezek gyártói is a tőzsdéken fognak forrást keresni.

GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...